Egy nyár a Góbi sivatagban, Mongólia déli részén. Egy nomád család segédkezik a tevék születésénél. Az egyiknél komoly nehézségekbe ütközik a kicsi világrahozása. Miután mégis megszületik a kis tevebébi, anyja nem akar tudomást venni róla, nem eteti, és nem gondozza. A hagyomány szerint, a mongolok ilyenkor hívnak egy hegedűst, hogy játékával elbűvölje a nőstényt, akiben a zene hatására talán újra feltámadnak az anyai ösztönök. Meseszerű, félig dokumentarista, félig megrendezett film, elbűvölő képekkel a sivatagról, lassú tempóval, kevés dialógussal. Megkapó történet távoli vidéken élő emberekről, akik a hagyomány és a modernitás között keresik a helyüket. A film elsősorban a mongóliai nomádok életét mutatja be, bizonyos részekben azonban fény derül az ulánbátori városlakók életének körülményeire is, ami a rendszerváltás utáni változásokat láttatja. Mongóliában a népesség fele ma már városokban él, ahol a globalizáció hatásai - előnyök és hátrányok - egyre nyilvánvalóbbak.

Egyhangú, unalmas életet él Amanda, az elvált fényképész. Ám minden a feje tetejére áll, amikor egy nap az élete - szó szerint - elemeire bomlik, felfedve azokat a sejteket, sőt, molekuláris és kvantumvilágokat, amelyekből áll. Amanda úgy érezheti magát, mint Alice Csodaországban. Különböző személyekkel és különös helyzetekkel találkozik, amelyek arra késztetik, hogy átgondolja emberi kapcsolatait, a férfiakhoz való viszonyát, az élethez való hozzáállását. Eközben tudósok és misztikusok mondják el véleményüket a világról, a vallásról, a tudományról. A film sajátos kísérlet, hogy bejárjuk az emberi öntudat eddig még feltérképezetlen területeit.