Egy ismétlõdõ rablótámadásoknak kitett falu gazdátlan szamurájokat roninokat fogad fel, hogy azok, mint a harc művészei, megvédjék a termésüket. Ez végül nem kis áldozat árán és a falusiak részvételével sikerül is. A rendkívül mozgalmas csatajelenetekben megjelenített harc ellenére sem egyszerű kosztümös kalandfilmet látunk, hiszen Kurosawa itt is az embereket, az emberi kapcsolatokat helyezte a középpontba: a parasztoknak mindenekelõtt magukat, vagyis számító önzésüket, gyanakvásukat kell legyõzniük. Ez a nagy kritikai és közönségsikert aratott, filozófikus mélységű szamurájfilm szolgált egy hasonlóképpen közkedvelt amerikai western, A hét mesterlövész alapjául.

A csodáról és szerelemről szóló történet főhőse Mitsuha és Taki. Mitsuha egy középiskolás lány, aki a húgával együtt a nagymamájával lakik egy pici városban mélyen a hegyek között. Mitsuha az itteni polgármester lánya, aki nagyon szigorú, főleg amiatt, hogy közelednek a választások, és szeretné, hogy a lánya példásan viselkedjen. A tradícióktól szorongatott Mitsuha nagyvárosi életről álmodozik. Tokio centrumában él Taki, a középiskolás fiú, aki ideje nagy részét a barátaival tölti, vagy egy olasz étteremben pincérkedik, de igazi szenvedélye az építészet és a képzőművészet. Egy nap Mitsuha azt álmodja, hogy ő egy fiú Tokio belvárosában, Takinak pedig szintén nagyon élénk álma van arról, hogy ő egy vidéki lány messze a hegyek között.

A fényképész L. B. Jefferies törött lába miatt ágyhoz van kötve. A férfi egyetlen szórakozása a szomszédok életének megfigyelése. A fényképész különös figyelmet fordít a Thornwald házaspárra: Lars Thornwald házaló ügynök, aki munkája mellett beteg feleségét is ápolja. Egy nap a nő eltűnik. Jefferies arra gyanakszik, hogy a férj gyilkolta meg az asszonyt. Magánnyomozásába bevonja gyönyörű barátnőjét, detektív barátját és az ápolónőjét. A további fejlemények drámai befejezést hoznak.

Sosuke, az 5 éves kisfiú különleges kapcsolata egy aranyhalhercegnővel, aki ember szeretne lenni.

Szilaj, a vad és fékezhetetlen paripa társainak vezetője, védelmezője. Egy napon harmonikaszót hoz felé a szél a hegyekből, ő pedig elindul, hogy megtudja az ismeretlen hangok eredetét. A távolban szokatlan fényeket pillant meg és ez végképp felkelti kíváncsiságát. Egy tábor tüzét fedezi fel, körülötte pedig furcsa lények - emberek -, akiket szintén sosem látott. Az első találkozás azonban drámai fordulatot hoz: az emberek lasszóval elfogják Szilajt, magukkal viszik, majd eladják a lovasság katonáinak. Az Ezredes megparancsolja, hogy törjék be a lovat, de az egymás után próbálkozó katonák nem járnak sikerrel. Az Ezredes ekkor taktikát vált, kikötözi Szilajt - de enni-inni nem ad neki. Ekkor felbukkan egy "kétlábú", egy fiatal dakota indián, Kis Patak, aki maga is az ezredes foglya.

A kishivatalnok, Sam Lowry egy jövőbeli, mindent ellenőrző információs minisztérium alkalmazottja. Szorgalmas munka helyett arról ábrándozik a számítógépek között, hogy magányos hősként megvédi álmai asszonyát a szörnyektől. A feladata azonban az, hogy felkutassa a kormányzat egyik ellenségét; gépelési hiba folytán egyszer csak egy teljesen más személy kerül a körözöttek listájára, akit a biztonsági erők hamarosan megtalálnak és likvidálnak. Sam túl későn ér a helyszínre, hogy segítsen, azonban a szerencsétlen mentőakció során megismerkedik álmai asszonyával. A nő megváltoztatja az egész életét, és amikor áthelyezik a kínzás és a terror minisztériumába, már kételkedik állami szolgálatának helyességében. Álmai mellett dönt, és ezzel súlyos helyzetbe sodorja magát.

Malik El Djebena-t hat év börtönbüntetésre ítélik. Amikor a 19 éves, írni és olvasni nem tudó fiatalember a börtönbe érkezik, elesettebbnek és kiszolgáltatottabbnak tűnik, mint a többi elítélt. A korzikai elítéltek pártfogásukba veszik és a csoport vezetője, aki a börtönt is uralja, kisebb feladatok elvégzésével bízza meg és tanítani kezdi. Malik bátor, gyorsan tanul és elnyeri a korzikaiak bizalmát, ám hamarosan önálló terveket is sző. Titokban saját hálózatot szervez, miközben a korzikaiaknak továbbra is az alázatos lakáj szerepét játsza. Rendszeres hazalátogatásai alatt drogkereskedelmet bonyolít a börtön és a város között. Lassan odáig jut, hogy kivívja a muzulmánok becsületét és konkurens klánt alakít. Amikor a két rivális banda háborúzni kezd, Malik elhatározza, hogy magához veszi a hatalmat.

Tom Ripley, a fiatal, vonzó éhenkórász kecsegtető ajánlatot kap egy gazdag amerikai gyárostól. Eszerint ha Olaszországból vissza tudja csábítani Philipet, a fiát, akkor gazdagon megjutalmazza. Tom kötélnek áll, és Philip nyomába ered. Olaszországban Tomot lenyűgözi és megbabonázza Philip magától értetődő gazdagsága, luxuséletvitele, egész életének a minősége. Aprólékosan kidolgozza, hogyan ölje meg Philipet, és tervét tökéletesen sikerül is végrehajtania. Majd bankokban, luxusszállókban, barátok és szülők, sőt Philip szerelme előtt is átvállalja a meggyilkolt szerepét, hamisítja a leveleit, az aláírását, átveszi a viselkedését, öltözködését...

An Iranian family survives the shah and the ayatollah and moves to France. This story follows the family through it all. Despite the politics, revolution, prison, beatings, assassinations and suicides this is a comedy.

A legnagyobb angol bank felfedezi, hogy valaki hatalmas mennyiségű aranyat halmoz fel, és úgy tűnik, a nemzetközi aranykereskedő, Auric Goldfinger is érintett az ügyben. A bank azt kéri, James Bond titkos-ügynököt küldjék nyomozni az ügyben. Bond hamarosan felfedezi, hogy az arcátlanul vakmerő terv az évszázad bűnténye lenne, melynek célja teljes gazdasági káoszt kavarni a Nyugaton.

A hatvanas évek Amerikájában járunk. Két különös, tehetséges fiatalember összebarátkozik. Az egyik angol arisztokrata, a másik Kelet-Európából menekült, Auschwitzot túlélt zsidó. Barátságuk alapja, hogy mindkettőjük különös tudást fedez fel magában: az egyik olvassa és irányítja az emberek gondolatait, a másik uralkodik a fémek fölött. Képességeik más hasonló mutánsok körébe sodorják őket, és ők állnak élére annak a közös harcnak, amelyet az emberiségre leselkedő óriási veszély elhárítására kezdenek. De a küzdelem őket magukat is eltávolítja egymástól: Magneto és Xavier egymás ellen fordítja földöntúli erejét.

A Mekong folyón Saigon felé tartó kompon egy kínai férfi figyelmét megragadja egy fiatal lány, különös megjelenésével: agyonmosott selyemruhában és férfikalapjában - a korlátnak támaszkodik, s álmodózóan tekint a távolba. A férfi 32 éves, a lány 15. Megismerkednek. Szenvedélyes, eksztatikus szerelem lobban közöttük. Amikor a gazdag férfinak családi nyomásra meg kell nősülnie, a lány hazautazik Franciaországba. Híres íróként megírja első, igazi szerelmének a történetét, s ily módon vallja meg a férfinak, hogy mennyire szerette - s szereti még most is.

Az életvidám, ötvenes éveiben járó Sylvie drámatanárnőként dolgozik a börtönben, ahol megismerkedik élete szerelmével, Michellel, akit egy rablásban való részvétel miatt zártak be. A férfi hamarosan szabadul és az esküvőt tervezik. A nő fiának, Abelnek ez nem tetszik, nem bízik a férfiban. A legjobb barátja segítségével mindent megtesz, hogy megvédje az anyját és megpróbálja kideríteni, hogy mire készül az ex-fegyenc.

Don Diego de la Vega, a titokzatos Zorro álarca mögé rejtőzve sikerrel vívta egyszemélyes harcát a vaskezű kormányzó, Don Rafael Montero és a spanyol uralom ellen. Egy suhintás az acélpengével, egy nagy Z betű, s már mindenki tudja, Zorro járt itt, hogy oltalmazza a gyengéket és kiszolgáltatottakat, s bosszút álljon az elszenvedett igazságtalanságokért. Ám e legyőzhetetlen, sebezhetetlen hős jelmeze hús-vér embert takar, akit a kormányzó végül mégis sarokba szorít és megfoszt mindattól, amiért él: a családjától és a szabadságtól. Megöli feleségét, magához veszi kislányát, őt magát börtönbe záratja. Mire húsz év multán sikerül megszöknie, már túl öreg ahhoz, hogy a legendás Zorro-álarcot újra felöltse. Pedig az elnyomás kegyetlenebb, mint valaha, s a kormányzó minden eddiginél sötétebb terveket forgat a fejében. A véletlen azonban útjába sodor egy útonállót, Alejandro Murrietát, akiben meglátja a lehetőséget, hogy sok tanulás és hosszas gyakorlás után örökébe léphessen.

A film Bonaparte Napóleon fiatalságának és gyors császárrá válásának személyes története, amelyben megjelenik a feleségével és egyetlen igaz szerelmével, Josephine-nel való, függőséget okozó és gyakran ingatag kapcsolata is.

"Csigidicsá, te, figyuzzá, tesó, szavazzá' má' rám, jó, mer' ha paramentes képvisellő lennék, akkó' csumára nem lenne több anyagi gondod, mer' én a legtutibb anyagot szállítom neked, tesóm, és a lotyódnak is kitömöm a bukszáját, de simán, érted, tesó, mer' tarcsunk össze itt a gettóba', nem, de most mér' csapod rám az ajtód, buzogány csávó? Csak azé' mer' feka vagyok?" Igen, ő az. Testileg fehér, lelkileg feka, de agyilag sötét. Itt az igazi dzsí, a full extrás műmájer gettócsávó és turbó üzemmódban osztja az észt, hozza a vészt és kéri a részt a raszta-gangszta.

Három bűnöző kiszabadul a börtönből, de ez csak nekik jó hír: egyikük barátnőjét ugyanis időközben elszerette egy Jack nevű fickó. Ráadásul az új szerető véletlenül megöli a régit, a holttesttől pedig mindenképpen meg kell szabadulni.

Clark Kent észreveszi, hogy lángokban áll az olajfinomító. Nem sokat tétovázik, Supermanként eloltja a lángokat és megmenti a fotós kolléga életét. Ünnepségen köszöntik a bátor tettet végrehajtó Supermant, aki a világuralomra törõ gátlástalan iparmágnástól mesterséges kriptonitot kap ajándékba. Miután kapcsolatba kerül ezzel, Superman ördögi változáson megy keresztül, nem hajt vére jótetteket. Szerencsére megszólal másik énje, Clark Kent. Erkölcsi normái gátat szabnak Superman elszabadult indulatainak. A Jónak le kell gyõzni a Rosszat, hogy ismét egyesülhessenek.

King Edward asks Sherlock Holmes to perform one more task before his retirement: to safeguard the Star of Africa on a trip to Cape Town. Soon the fabled jewel is stolen and several people end up being murdered.

Egy csapat kalandor, akiket személyesen Artúr király lánya vezet, a legendás varázslót, Merlint toborozzák maguk közé, hogy védje meg Camelotot az ördögi kórtól. Arkadiannak azonban birtokában van egy könyv, és azon mesterkedik, hogy rászabadítsa a gonosz erőit Camelotra. Így aztán, hogy legyőzzék Arkadian-t és megmentsék a királyságot, a bátor harcosoknak és a visszavonult varázslónak rettenetes szörnyekkel kell megküzdeniük, és mágikus tájakon kell keresztüljutniuk.