A történet három gyerekkori barátról, Kabirról, Arjunról és Imranról szól, akik háromhetes útra indulnak Spanyolországba. Kabir nősülni készül, és arra kéri barátait, hogy legénybúcsújaként váltsák valóra régi tervüket, miszerint egy közös európai út során mindhárman javasolnak egy-egy különleges sportot a másik kettőnek, és ezeket közösen próbálják ki. Az egyezség része az is, hogy a másik kettő nem tudhatja előre, milyen sportot választott barátjuk, így a kalandok során számukra is meglepetés, mi vár rájuk. Ez a közös kirándulás szembesíti őket korábbi, fel nem dolgozott konfliktusaikkal, hogy az út végére ismét egymásra találjanak.

A film az indiai alkotmány 15. cikkelyével foglalkozik , amely tiltja a vallás , faji , kaszt , nemi vagy születési hely alapján történő megkülönböztetést . Egy fiatal IPS tiszt új indiai vidéki kiküldetésével kasztbeli különbségekkel és kellemetlen igazságokkal szembesül egy félelmetes bűncselekmény nyomozása során. Amikor három lány eltűnik a kitalált Lalgaon faluból, kettejüket holtan találják , a harmadiknak pedig nyoma veszik. Hol van, és ki a felelős a szörnyű cselekedetért?

Lovable goon Munna falls for a morning radio host by the name of Jahnvi, who also runs an elders' home which an unscrupulous builder seeks to attain. In order to gain Jahnvi’s attention, he cheats his way to winning a Mahatma Gandhi radio quiz. When Jahnvi consequently expresses interest in Munna, he and his best friend Circuit attempt to keep up the facade.

A film két, teljesen különböző életszemléletű fiatal története, a főiskolától a felnőtté válásig. Bunny (Ranbir Kapoor) a mindig mosolygó, életvidám, „flört” király és Naina (Deepika Padukone) a visszahúzódó, csendes eminens, egy főiskolás hegymászó túrán egymásba szeretnek, de a fiú álmai megvalósítása miatt, feladja a szerelmet, és Amerikába utazik. 8 évvel később, közös barátjuk esküvőjén ismét találkoznak, mint két felnőtt, akik már részben teljesítették álmaikat. Naina orvos lett, Bunny már bejárta a fél világot, mint utifilm készítő. Bunny és Naina ismét egymásba szeretnek, és ezt most el is mondják egymásnak, de a két eltérő életstílus, személyiség közül lesz-e valaki, aki feladja az álmait a másikért?

Natasha (Bárbara Mori) és Jay (Hrithik Roshan), a két Las Vegas-i szerencsevadász ugyanannál a gazdag és hatalmas családnál próbálja megtalálni a szerencséjét. Találkozásuk azonban mindent elsöpör, az igaz szerelemnek még a sok pénz ellenére sem tudnak ellenállni, és ezzel hatalmas veszélybe sodorják magukat. Kalandok, üldözés, boldogság, pénz és nélkülözés, valamint rengeteg romantika színezi viharos együttlétüket.

Amikor elhidegült anyja kómába esik, a sikeres, egyedülálló anya egyszerre érez megbánást és haragot, miközben mérlegre teszi feszültséggel teli kapcsolatukat.

Indiában a szabad szerelem, és annak nyilvánosságra hozatala szigorúan tilos. Narayan, a főiskola vezetője, aki erősen hisz ebben a szabályban, tudatában van annak, hogy Vicky, egy férfi diák szerelmes Ishika, míg egy másik férfi hallgató reménytelenül szerelmes Sanjana, és egy harmadik diák, Karan szerelmes egy férjes asszonyba, Kiran-ba. Semmisem változtathatja meg Narayan-t a hitében. Ezután a főiskola felvesz egy zenetanárt, Raj-t, aki végül felizzítja a szerelem lángjait a hallgatók körében, Narayan bosszúságára. A dolgok bonyolódnak, amikor kiderül a főiskola vezetőjének a lányának a története.

DCP DeSilva sees a way to bring to justice the feared head of a criminal empire by recruiting a man named Vijay, who looks exactly like the crime boss. The ruse works too well, and soon Vijay finds his life in danger when DeSilva, the only one who knows his true identity, dies.

Three inseparable childhood friends are just out of college. Nothing comes between them - until they each fall in love, and their wildly different approaches to relationships creates tension.

Prime leader of a campaign against a big government project is killed in what appears to be a road accident. An IAS officer is ordered to probe the incident and the veils of falsehood begin to drop.

Wealthy Jai Mehta is a young man with a heart that has gold. He supports many charitable organizations in India and one day when he visits a deaf and dumb school, he falls in love with the teacher there, Tia Sharma, expresses his love to her and is openly humiliated when she introduces her fiancé, Raj. Soon after Raj and Tia gets married and are proud parents of a baby boy, Anshu. A heart broken Jai takes to alcohol and one night under the influence of alcohol, Jai's car collide with Raj and Tia's car mysteriously killing Raj and seriously injuring Tia about the head. Tia is treated by doctor, recovers but is unable to remember anything from her troubled past. Jai makes it his responsibility to take care of her, slowly she falls in love with him and proposes marriage. But will this marriage takes place or will Tia remembers her past and takes revenge from Jai for the death of her husband and for her current condition

Krrish nagymamájával él messze a világ zajától, egy hegyek között megbúvó faluban. Már gyermekkorában kitűnik különleges képességeivel. Nagyon gyorsan tanul, bivalyerős és gyorsabban fut, mint egy paripa. Felnőtt férfiként a természetben, az állatok közt érzi jól magát. Amikor azonban a környékre vetődik egy hegymászó csapat, Krrish élete gyökeresen megváltozik. Szinte megbabonázza a hegymászók egyike, a gyönyörű Priya. A kölcsönös vonzalomból szerelem szövődik, és Krrish addigi életét hátrahagyva elmegy Priyával a városba, ahol igazi szuperhősként jónéhány csodás kaland vár rá.

New York is a contemporary story of friendship set against the larger than life backdrop of a city often described as the centre of the world. Omar has gone abroad for the first time in his life and soon enough he begins to see and love America through the eyes of his American friends - Sam and Maya. It is the story of these three friends discovering a new world together.

Pimasz motoros banda fosztogatja Mumbai bankjait. Mindenre elszánt vezérük (John Abraham) Jai Dixit nyomozóban (Abhishek Bachchan) ugyan emberére akad, de még a főrendőr sem képes a szélsebes motorokon iszkoló banditák nyomába érni. Mentőangyalként érkezik életébe a kétbalkezes utcai motorversenyző, Ali (Uday Chopra), és hirtelen ötlettől vezetve Dixit nyomozó beszervezi rendőrnek a piti szélhámost. Nyugati társaival ellentétben a lendületes, fiatalos akció-vígjátékot mindvégig az indiai közönségfilmekre olyannyira jellemző ártatlan báj hatja át, ideális mértékben ötvözve a modern műfaj és a hagyományos maszálá filmek legjobb tulajdonságait. Ez a film emelte szupersztárrá John Abraham-et, de igazán emlékezetessé Ali és Jai kettőse teszi. A Dhoom-széria kultuszfilmmé nemesedett nyitódarabjával új korszak indult Bollywoodban, felrázva a helyi akciófilmek kissé megfáradt világát.

Anglia és India egy új kiadatási törvényt szeretne a bűnözők ellen. Ezt akarja Omar Zafar a körözött terrorista meghiúsítani. Miután az emberei kiszabadítják őt Londonban a fogságból, elhatározza, hogy ellopatja a Kohinoor-gyémántot. Egy kikötése van, csak indiai lehet a tolvaj, mert ez zátonyra futtathatná a tárgyalásokat. Jelentkezik rá valaki (Rajveer), aki 5 milliós jutalmat kér. Végül mégis összetűzésbe kerül Zafar embereivel, és Shimlába menekül. Ott ismerkedik meg Harleennal, aki épp egy internetes találkára menne Dickkel, de helyette Rajveerral hozza össze a sors. Egész este együtt vannak, de így is utolérik a terroristák.

When his love interest doesn't show up for a meeting, a man and his friends go to Goa in order to find her, where they discover she loves someone else.

Salaam Namaste is about two Indians who have left their houses to make a life on their own, and how they meet and how they tackle their own relationships and problems and overcome them themselves without their families

A little boy thinks of nothing but cricket. His father, Rusy, thinks of nothing but his little boy. To fulfill his sons dream of playing at Lords cricket ground, the honest and upright Rusy takes a reckless step. He borrows a gleaming red Ferrari. Just for one hour. The only trouble-- he doesnt inform the cars legendary owner. A wild, breathless, bumpy ride begins. A naive Rusy must dodge bullets and bouncers for one unforgettable night, and play the role of a perfect father. Can he do it? Ferrari Ki Sawaari is a fun-filled story of small guys and their big dreams and how these dreams turn into a mad comedy of errors. Fasten your seatbelts. The joyride awaits

Krrish miután legyőzte a gonosz Dr. Siddhant Arya-t ,és vissza kapta halottnak hitt apját, tovább harcol, hogy ártatlan életeket mentsen.Ő lett mindenki kedvenc szuperhőse. Krishna boldog házasságban él Priyaval, közben egy sötét erő, Kaal,a gonosz zseni, visszaélve erejével, félelmet és pusztítást tervez, hogy az emberek világát lerombolja és egy újvilágot hozzon létre, melynek ő lesz az ura. Kaal támadást indít a világ ellen,de Krrishhel és zseniális tudós apjával,Rohittal találja szembe magát,akik életük árán is megvédik a világot a gonosztól.