Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch, aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is, akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules.

A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász egy rabszolga segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét, akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa rabszolgáit - trénere segítségével - egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra.

A Watt Lánctalpas Limlom és Hulladékkezelő robot, az E-sorozatból az egyetlen "élő" vagy mozgó szerkezet a Földön, Wall·E. Az emberiség ugyanis elhagyta a lakhatatlanná vált bolygót, ám valaki elfelejtette kikapcsolni az utolsó robotot. Így gépünk több száz magányos éven át gyűjtötte a kacatokat, amikor találkozik az Eva (Extraterresztriális Vegetáció Analizáló) névre hallgató keresőrobottal, aki megdobogtatja a szívét. Eva rájön, hogy Wall·E véletlenül rátalált a bolygó jövőjének és túlélésének kulcsára. Visszaindul támaszpontjára, hogy jelentse ezt a fontos hírt. A magányos kis robot Eva nyomába ered és az emberiség elkorcsosult posztapokaliptikus világában csúfos bonyodalmakba kerülnek egymástól függetlenül.

Jordan Belfort becsületes tőzsdeügynökként kezdte pályafutását, de az amerikai álom őt is utolérte. A 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett. Az idáig vezető út azonban korrupcióval és tisztességtelen üzletekkel kikövezett csábító hullámvasútnak bizonyult. Mert minél nagyobb volt a kísértés ő annál többet akart, mit sem törődve az illegális üzelmekkel és a nyomában loholó FBI ügynökökkel. Még több pénz, még több hatalom, még több nő és megint még több pénz: ez Jordan életfilozófiája. És hogy a szerénység egy túlértékelt erény. Jordan és falkája azt sem tudták mit kezdjenek az illegálisan megszerzett milliárdokkal, de vajon a jéghegy csúcsáról merre vezet az út?

Marty és Doki 2015-ben tett lélegzetelállító utazása úgy tűnik, megoldotta a McFly család néhány jövőbeni problémáját. Amikor azonban visszatérnek a jelenbe, hamarosan rá kell jönniük, hogy valaki fenekestül felforgatta az időt és rémséges körülményeket teremtett az 1985-ös Hill Valley-ben. Az egyetlen remény: megint visszautazni 1955-be, ahol meg kell állítani Biffet, a család esküdt ellenségét. (port.hu)

Amikor egy váratlan ellenség felbukkanása a globális biztonságot fenyegeti, Nick Fury, a S.H.I.E.L.D. néven ismert nemzetközi békefenntartó ügynökség igazgatója azon kapja magát, hogy szüksége van egy csapatra, amely megakadályozza a katasztrófát. Az egész világon átívelő toborzás veszi kezdetét!

Miután egy afgán barlangban tartják fogságban, Tony Stark a különc milliárdos zseni, egyedi fegyveres páncélruhát készít a gonosz elleni küzdelemhez.

Hazel Grace és Gus kamaszok, és sok mindenben hasonlítanak egymásra: a furcsát jobban szeretik az átlagosnál, ötletesen, szellemesen, felelőtlenül akarnak élni, és vonakodva, de beletörődnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük egészen új, különös utakra sodorja őket. Kapcsolatuk rendkívüli. Többek között azért, mert a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg; a lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát. Viharos szenvedélyeik elválaszthatatlanok attól a tudástól, hogy csak a szerelmük tart örökké - ők nem.

Göthe Salmander professzor, a bűvös fenevadak és bestiák szakembere New Yorkba érkezik. A muglik között bujkáló varázslók és boszorkányok közösségének segítségével keresi a városban élő szörnyeket. És talán meg is találja őket...

Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni.

A pimasz, ámbár zseniális milliomos szuperhős Tony Stark olyan ellenséggel találja magát szemközt, aki nem ismeri a lehetetlent. Stark szerencsére úgy dönt, felveszi a kesztyűt és titokzatos ellensége nyomába ered, a küzdelem azonban minden tekintetben próbára teszi. Vasembernek nincs más választása, meg kell óvnia a számára legfontosabbakat, és a túlélés (valamint a világ épsége) felszerelésén, találékonyságán és ösztönein múlik. A küzdelem során talán végre megtalálja a választ is az őt oly régóta kísértő kérdésre: vajon a páncél teszi az embert, vagy az ember teszi a páncélt?!

Beatrice Prior a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust.

Évszázadok óta dúl a háború űrbéli robotok két faja, az Autobotok és az Álcák között, és a harc tétje az univerzum sorsa. Amikor a viszálykodó gépek a Földre érkeznek, csak egy fiatal fiú, Sam Witwicky, akadályozhatja meg, hogy a gonosz Álcák magukhoz ragadják a hatalmat. Sam átlagos tini, akit leginkább az iskola, a barátai, az autók és a lányok foglalkoztatnak. Addig nem veszi észre, hogy egyedül ő mentheti meg az emberiséget, amíg ő és barátnője, Mikaela, bele nem csöppennek az Autobotok és az Álcák küzdelmébe. Sam rájön, hogy a világ jövője forog kockán, és megérti, mit jelent a Witwicky család jelszava: "Áldozatok nélkül nincs győzelem!"

Mary Bradford (Mischa Barton) előkelő bentlakásos iskolába érkezik. Iszonyú honvágya van, az első pillanattól kezdve visszahúzódó és naív. Nem veszi észre, hogy két összeszokott szobatársa, Tori (Jessica Paré) és Paulie (Piper Perabo) melegek. Tori mindenben maximalista úrilány, Paulie viszont álmodozó és szenvedélyes költőpalánta. Mary be akar illeszkedni, de nem minden áron. A helyi kertésztől tudja meg a helyzetet, amely kezd kényelmetlen lenni számára. Amikor Tori-t osztálytársai ráveszik a szakításra, Paulie veszélyes játékba kezd, hogy visszaszerezze szerelmét...

Rio de Janeiro csupa szín, csupa kaland, csupa lüktetés. Egyedül Azúr, az elkényeztetett házipapagáj gondolja úgy, hogy jobb a biztonság, a kaland felesleges, a repülés balesetveszélyes. Ám különös, és meghökkentően peches véletlenek sorozata úgy hozza, hogy kipottyan addig kényelmes életéből, és míg körülötte tombol a karnevál, ő kénytelen elfogadni azt, amit Rio adhat: izgalmat, kavarodást, sok új barátot, és előbb-utóbb a repülés örömét.

Thor a Föld és a Kilenc birodalom védelméért száll harcba egy eddig az árnyakban bujkáló ellenséggel, aki most magát az egész univerzumot akarja. A Thor és A bosszúállók eseményeit követően, a Sötét világban Thor a világegyetem rendjéért harcol, eközben azonban egy ősi faj a bosszúra szomjazó Malekith vezetésével visszatér, hogy az egész univerzumot sötétségbe taszítsa. Még Odin és Asgard sem tud szembeszállni azzal az ellenséggel, akivel Thornak szembe kell néznie. Veszélyes úton indul el, mely során újra találkozik szerelmével, Jane Fosterrel és fel kell áldoznia mindent, hogy megmentse a világot.

Rodney, az ifjú feltaláló a gépies gondolkodás helyett emberi álmokat dédelget. Megelégelve a peremkerület rozsdás egyhangúságát, elhatározza, hogy szerencsét próbál Robot City fogaskerék-rengetegében. Nyakába veszi alkatrészeit, és elindul, hogy bemutassa találmányát példaképének, a nagy tervezőnek. Mire odaér, egy olajpuccs keretében a zsarnok Retesz vette át a hatalmat. Szerint minden olyan robotot be kell zúzni, amelyik nem felel meg a legújabb előírásoknak. Ifjú hősünknek azonban helyén van az áramköre, és rozsdás barátaival harcot indít a zsarnok ellen.

Újra együtt a különös szerelmespár, a vámpír Edward és halandó kedvese, Bella. Úgy tűnik, minden olyan, mint régen, mielőtt a fiú és családja elhagyta volna Forks városát. Ám kiderül, hogy Bella legjobb barátja, Jacob egy vérfarkas, a vérfarkasok és a vámpírok pedig ősidők óta háborúban állnak egymással. A lány hiába próbálja kibékíteni őket, az Edward iránt érzett szerelme és a Jacobhoz fűződő barátsága képtelen helyzet elé állítja. Eközben a közeli Seattle-ben borzalmas dolgok történnek, amihez minden jel szerint Bellának is köze van.

Egy jótékonysági árverésen Jennifer egy csodálatos medált talál, benne két gyermek, egy kisfiú és egy kislány fotójával. Jonathan döbbenten ismer magára a fotón, ám fogalma sincs róla, ki lehet a másik képen. Abban a reményben, hogy megtudhatnak néhány dolgot Jonathan gyermekkoráról, nyomozni kezdenek, és meg is találják a kép tulajdonosát. Az idős hölgy állítólag Jonathan nővére. De a Hart házaspár nem hisz az ekkora véletlenekben. Közben, amíg a múltbeli emlékek után kutatnak, elszánt bűnözők megpróbálják elrabolni a házaspár vagyont érő érmegyűjteményét.