A borgok, ezek a félig gép, félig emberlények a Földet fenyegetik. Miután Picard kapitánynak és az Enterprise legénységének sikerül meghiúsítani a borgok támadását, az ellenség vissza akar menni az időben, hogy az emberiséget akkor támadja meg, amikor a legsebezhetőbb: a harmadik világháború utáni sötét időkben. 2063. április 4-én járunk, egy nappal Zefram Cochrane időrakétájának kilövése előtt. Mindez azért fontos, mert az út során találkoztak és vették fel egymással a kapcsolatot a földlakók és egy másik világ értelmes lényei. A borgok meg akarják akadályozni a Bolygók Egyesült Föderációjának létrejöttét.

Mauglit, a dzsungelben hagyott emberkölyköt farkasok nevelik fel. Amikor felcseperedik, Bagira, a bölcs párduc azt tanácsolja neki, költözzön a hasonszőrűek közé, vagyis az emberek falujába. Maugli azonban ezzel nem ért egyet, ezért inkább menekül, és ezzel vidám kalandok egész sora veszi kezdetét. Walt Disney 19. egész estés klasszikus mûve a legutolsó, ami még magán viseli a stúdió névadójának kéznyomát! A dzsungel könyve és A kis hableány az első két Disney-klasszikus, amely DVD-n is megjelenhet!

Amióta Brian és Mia Toretto kiszabadította Domot a fogságból, számos határon átsüvítettek, hogy kijátsszák a hatóságokat. Most Rio de Janeiróban húzták meg magukat, és el kell vállalniuk egy utolsó balhét, hogy elnyerjék szabadságukat. Amikor összeállítják a csúcsversenyzőkből álló elit csapatukat, a cinkosok jól tudják, hogy az egyetlen esélyük arra, hogy örökre kiszálljanak, az, ha szembeszállnak a korrupt üzletemberrel, aki ki akarja nyírni őket. Ám nem csak ő van a nyomukban.A kemény szövetségi ügynök, Luke Hobbs sosem hibázza el a célt. Amikor feladatául kapja, hogy találja meg Domot és Briant, ő és kommandós egysége teljes gőzzel üldözni kezdik hőseinket. De miközben az emberei átszáguldanak Brazílián, Hobbs rájön, hogy nem tudja szétválasztani a jó fiúkat a rosszaktól. Így hát az ösztöneire kell bíznia magát, hogy sarokba szoríthassa zsákmányait, mielőtt valaki más ejti őket.

Charlie és Alan egykor szobatársak voltak az egyetemen. Évekkel később összefutnak és felújítják korábbi barátságukat. Charlie a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el feleségét és gyermekeit. A tragédiát azóta sem tudta feldolgozni, megkeseredett ember lett, ráadásul mentális problémákkal küszködik, Alan pedig bár jól szituált és példás családi életet él, mégis boldogtalan, tele van kötelezettségekkel és gondokkal. A találkozás mindkettőjük számára egyfajta mentőkötél, egymás segítségével próbálnak túljutni a nehézségeken.

Riggs és Murtaugh nyomozót bízzák meg Leo Getz felügyeletével. Leo könyvelőként kreativitását arra használta, hogy tisztára mosson közel fél billió, drogüzletből származó dollárt. A két detektív nem is sejti, hogy a pénz nagy része, ami Leo közreműködésével vált legálissá, attól a szervezettől származik, melynek felszámolásán dolgoznak. A rossz fiúk persze mindenképpen el akarják tüntetni Leot és az őrzésére kirendelt két rendőrt is. A nyomok egy nagykövethez vezetnek, akinek gyönyörű asszisztense végzetesen rabul ejti Riggs-et.

X professzor segítségével a mutánsok megtanulták irányítani és a jó ügy érdekében felhasználni képességeiket. Most azonban válaszút elé kerülnek: megőrzik különleges képességüket, annak ellenére, hogy az elszigeteli őket a többségtől, vagy feladják adottságaikat, és beilleszkednek a társadalomba. A másságot betegségnek tituláló kormány által kifejlesztett gyógyszer valójában a kisebbség ellen irányul, annak beolvasztására, megsemmisítésére törekszik. Mindez fellépésre készteti a kirekesztettség ellen küzdő, a természetfeletti képességeikhez ragaszkodó Farkast, Ciklont, Vadócot és a többi mutánst.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szeretnivaló ogre, aki összebarátkozott egy beszélő szamárral, aztán megmentett egy gyönyörű hercegnőt és ezzel örökre megváltoztatta az animációs filmek világát. Egy évtizednyi Shrekkel később a végéhez érkezik a varázslatos történet: a Shrek a vége, fuss el véle pedig méltó lezárása ennek a rekorddöntögető, Oscar®-díjas mozijelenségnek. A családi feladatokkal megbirkózni képtelen Shrek visszasírja azokat az időket, amikor még „igazi ogre” volt, ezért aztán aláírja Rumpelstiltskin varázslatos szerződését, amely gondtalanságot ígér, ám amint az életbe lép, minden és mindenki megváltozik. Szamár nem ismeri meg a legjobb barátját, Fionából harcos amazon lesz, a Csizmás Kandúr pedig csúnyán kihízta a lábbelijét. Shreknek mindössze 24 órája van arra, hogy megsemmisítse a szerződést és megmentse Túl az Óperencián birodalmát, no meg a boldog befejezést.

Ebben az új vígjátékban az Amerikai pite szereplőit egy kicsit több mint egy évtizeddel később látjuk viszont, amikor újból összejönnek az érettségi találkozó apropóján. Egy nagyon hosszú hétvége alatt kiderül, hogy ki változott, ki nem, valamint hogy az idő és a távolság nem szakíthatja szét a baráti kötelékeket. 1999 nyara volt, amikor négy kisvárosi, michigani srác úgy döntött, megpróbálja elveszíteni szüzességét. Az azóta eltelt évek során Jim és Michelle összeházasodtak, Kevin és Vicky pedig búcsút mondtak egymásnak. Oz és Heather eltávolodtak, de Finch még mindig vágyakozik Stifler mamája után. Most ezek a régi barátok felnőttként térnek haza, hogy emlékezzenek a hormonoktól duzzadó tinédzserekre, akik voltak - és ihletet merítsenek belőlük.

A túlélhetetlen jövő örök vándora, Mad Max újfent a túlélésért küzd. Az elhagyott sivatagban épült különös város úrnője gladiátorjátékokkal szórakoztatja magát. Mad Max kiállja a próbát, mégis halára ítélik. Ám a nukleáris katasztrófa utáni világ mindig újabb meglepetéseket tartalmaz: egy különös, csak gyerekekből álló törzs menti meg őt, és segíti bosszúját.

A gimi őrült napjai, a külföldi cserediákok, a bulitáborok és a dilis ragasztó ma már csak a múlt emlékei. Házasodni készül Jim, a piteprücskölő srác és Michelle, a zenetáboros csajszi. Michelle azt szeretné, ha tökéletes lenne az esküvő, amire nincs sok esély, tekintettel a körülményekre, de főleg a barátokra. Jim szeretné lenyűgözni leendő apósát és anyósát, ami bizonyos értelemben sikerül is. Gondjai vannak a tánctudásával is, ami pedig egy lagzin nem előny, sőt, a borotválkozás sem megy egészen simán. Eközben a jegygyűrű kalandosabb utat jár be mint az Egy Gyűrű.

Optimus fővezér és katonái legyőzték az Álcákat. Úgy tűnik, végre béke és nyugalom köszönt a Földre. Sam is az egyetemi tanulmányaira készül. A nyugalom azonban látszólagos. A Scorpinox nevű álca ellopja Megatron holttestét, és föltámasztja halottaiból. Az új életre kelt Megatron és cinkosa, Üstökös bosszút esküszik az Autobotok ellen, és minden korábbinál nagyobb erőt gyűjt, hogy legyőzze az ellenfeleit. Nem számol azonban Sammel, akinek sorsa továbbra is a robotokhoz van kötve. Sam ismét összefog az Autobotokkal, hogy felvegye a harcot az Álcákkal.

Van Wilder (Ryan Reynolds) imád egyetemre járni. Ezért nem hajlandó befejezni és ezért kezdi már a hetedik évét az ódon falak között a régi és egyetlen céllal: mindenképpen elkerülni a diplomát és a felnőtt életet! Nincs is ebben semmi meglepő, a megnyerő fiatalember az egyetem királya. Ő szervezi a legjobb bulikat, ő issza a legtöbbet, őt tisztelik az elsőéves srácok és az ő lába előtt hevernek (vagy térdelnek) a lányok. Imádja a botrányt, szereti az őrült hangulatot, lelkesedik, ha sok sört lát egy helyen és az ellen sem tiltakozik, ha a söröshordót a helyi szépségkirálynő csapolja neki. Csak a tanárok nem tudják elviselni. Megesküsznek, hogy mindenáron megszabadulnak tőle: levizsgáztatják. És mert a baj nem jár egyedül, az egyetemi lap ifjú újságírónője (Tara Reid) is színre lép, hogy kérdéseivel zaklassa az aranyifjút.

Documentary about the making of American Pie (1999), American Pie 2 (2001) and American Wedding (2003).

Az egész akkor kezdődik, amikor a híreket fáradhatatlanul kutató riporter, Cindy Campbell egy nagyszabású televíziós műsor kellős közepén egy keménynek tűnő sztori nyomába ered. Rövidesen az egész bolygót fenyegető, szörnyűséges támadássorozat bizonyítékaira bukkan. Óriási, mindent átható összeesküvésekkel szembesülve, állandóan a sarkában lévő, furcsa emberektől üldözve Cindynek fel kell vennie a harcot, hogy megakadályozza a gonoszt abban, hogy ismét megpróbálja uralma alá hajtani a világot - miközben a sztori szálait úgy szövi a film, hogy egyetlen alkalmat se szalasszon el, hogy egy-egy gyors csavarintással a parodizált eredeti filmek emlékezetes jeleneteit pellengérre állítsa.

Ez a pite is olyan hatalmasat fog durranni, mint az eddigiek! A történet középpontjában ezúttal Erik Stifler, Matt és Steve unokatestvére áll, akinek eltökélt szándéka, hogy bármilyen áron is, de mindenképpen el akarja veszíteni a szüzességét. Persze a legifjabb Stifler a család idősebb férfitagjainak hagyatékát sem kótyavetyélheti el, így hát kénytelen indulni a kollégium meztelen futóversenyén. S az sem meglepő, hogy a számtalan próbálkozását a gyengébb nem képviselőinél, viccesebbnél viccesebb jeleneteken keresztül láthatjuk.

Szörnyella De Frász (Glenn Close), mint elhivatott állatbarát? A hosszú börtönévek mély nyomot hagytak Szörnyella életében. Úgy tűnik, minden szőrmeneműtől kitör rajta a frász, ám lelke mélyén valahol ott lapul a régi vágy: egy hatalmas, pöttyös szőrméjű bunda! Hogy ártatlanságát bizonyítsa, állást vállal egy kutyamenhelyen, s odaadásáról gyanakvó nevelőtisztjét, Chloét (Alice Evans) is sikerül megtévesztenie. Ám színre lép a szűcsök szűcse, a bundák királya: Monsieur Le Nyúz (Gérard Depardieu), aki arról híres, hogy mindig kihozza a pöttyökből a maximumot.

Rob, Nathan és Lube, a középsulis haverok mindenre hajlandók, csak hogy végre megszerezzék álmaik hölgyeit. Eme szent cél elérésében sokat segíthet az a véletlenül megtalált titokzatos szexuális útmutató, melyben korábbi diákok összegezték élményeiket, majd elrejtették az iskolai könyvtárban. Ám néhány hiányzó oldal mindenki számára beláthatatlan következményekkel jár!

A Sadelstein család boldogan él gyönyörű Los Angeles-i otthonában. A nyugalom és békesség szinte megzavarhatatlan körülöttük. De csak szinte. Évente egyszer, a Hálaadás napján beüt a ménkű: meglátogatja őket a családfő, Jack (Adam Sandler) ikertestvére, Jill (Adam Sandler). Az ikrek elképesztően hasonlítanak egymásra: abban is egyformák, hogy alig viselik el a másikat. Igaz, Jillt valóban képtelenség kibírni. A nő hisztis, kiszámíthatatlan, akaratos, és a medencében szeret jet-skizni. Látogatása idejére a villa és kertje háborús zónává válik, a testvérek kiássák a csatabárdot, és semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, ha kicsit kínozhatják a másikat. Egyedül Al Pacino (Al Pacino) nem érti az egészet. Ő halálosan beleszeret Jillbe.

A serial killer targets young women wearing gold crosses; Detectives Lutz and Garner enlist Will Spanner to help with the occult angles of the case.

A mad scientist's experiment goes awry, turning a homeless man's eyeball into a giant killing machine that has an insatiable appetite for young women.