Delves deep into the anxiety, thrill and uncertainty of six aspiring animation artists as they are plunged into the twelve-week trial-by-fire that is the NFB's Hothouse for animation filmmakers.

A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis életben van.

Harry Potter visszatér a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, hogy folytassa a tanulmányait. Nem sejti, hogy élete legnehezebb kihívása vár rá. A tizennégy éves Harrynek akaratán kívül és nála idősebb, tapasztaltabb diákokkal együtt kell részt vennie a nemzetközi Trimágus Tusán, amelyre megmagyarázhatatlan módon egy ismeretlen nevezte be. Ám az iskolai verseny veszélyei elhalványulnak az immár bizonyossá váló tény mellett: Voldemort, a Sötét Nagyúr ismét színre lépett és nemcsak hatalmát nyerte vissza, hanem emberi alakját is.

The Doctor and Clara face their Last Christmas. Trapped on an Arctic base, under attack from terrifying creatures, who are you going to call? Santa Claus!

A meeting in a London bus with jewel thief Lady Christina takes a turn for the worse for the Doctor when the bus takes a detour to a desert-like planet, where the deadly Swarm awaits.

The Doctor arrives in Victorian London. It's Christmas, but snow isn't the only thing descending on the tranquil and jubilant civilization, as familiar silver giants from an alternate reality are amassing in numbers. The Cybermen are on the move again, and the only beings who can stop them are the Doctor and... another Doctor?

Over the course of her stay at the remote residence, Ana becomes more and more familiar with Holden’s idiosyncratic methods that require the participating artists to abandon their own identities and live emotionally and psychologically as their characters. Captivated by her artistic investigation, Ana immerses herself wholly into the method and starts living as Violeta, until her fiction loses control.

Friss szerelmesként a múltba utazni - ez talán nem a legjobb ötlet. A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja. Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is. Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni. (Egyik sem igazán egyszerű!) Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!

A comedy about triplet brothers with only one birth certificate.

Mit tesz az, akinek összetörték a szívét? Úgy van. Telefonál a legjobb barátnőjével, csokoládét majszol és hetekig dagonyázik a boldogtalanságban. Csak az a bökkenő, hogy az akarata ellenére időutazóvá vált Gwendolynnak egészen más dolgokra kell tartalékolnia az energiáit: például a túlélésre. Mert azok a szálak, amelyeket a kétes hírű Saint Germain gróf még a múltban illesztett egymáshoz, immár a jelenben is veszélyes hálóvá szövődtek. Ahhoz, hogy felfedjék a titkot, Gideonnak és Gwendolynnak nem elég eltáncolni egy menüettet a 17. század egyik legpompásabb bálján, hanem hanyatt-homlok kell belevetniük magukat a kalandokba bármelyik évről is legyen szó…

Legenda volt. Most békésen éldegél Philadelphiában, egy apró étterem tulajdonosa, és ritkán gondol a régi dicsőségre. Egyedül lakik, a fiával nincs jó viszonyban, a feleségét már évekkel ezelőtt eltemette. De amikor lehetősége nyílik rá, ismét elhatározza, hogy megmutatja a világnak: még mindig képes a lehetetlenre. Rocky Balboa (Sylvester Stallone) újra kiáll a reflektorfénybe, és kihívja a nehézsúlyú világbajnokot, Mason "The Line" Dixont (Antonio Tarver). Ötven éves elmúlt, magányos és szegény. Van esélye? Természetesen nincs. És ő természetesen mégis megpróbálja, fia segítségével (Milo Ventimiglia) mert megtanulta, hogy a lehetetlen vállalkozások a legszebbek és legizgalmasabbak - és a legveszélyesebbek is.

Do, Re and Mi in this sequeal tells the tale of a group of gangsters who are planning to rob a bank. So they use this oppurtunity to con them out of it and capture them at the same time. Many comedic memorable moments are carried out through the movie.

Centered around a group of individuals, who come to experience magical moments over the course of one day. Full of the power of family, love and the spirit of forgiveness. Each individual comes to realize that Christmas, more than any other time of the year, is full of wonder and surprises.

Dennis addig rágja a szülei fülét, mígnem kap egy kiskutyát. A gond csak az, hogy a kutya nem is olyan kicsi...

Egy évvel azután, hogy Amber segítségével Richard megőrizte a koronát, most arra készülnek, hogy kapcsolatuk a következő szintre lépjen egy nagy királyi esküvő során, de a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy tervezték. Amber nem biztos benne, hogy jó királynő lesz, Richard pedig egy komoly politikai krízissel kerül szembe, ami nem csak az ünnepeket, de az egész királyságot veszélybe sodorja.

Fantaghiro hercegnő békés királysága felett sötét felhők gyülekeznek. A halálhozó szél három borús lovagot hoz magával. A gonosz alakok feldúlják az egész országot - halált, betegséget, éhezést és járványokat zúdítva a népre. A megfélemlíthetetlen hercegnő szembe száll velük. Az ellenség azonban különösen veszélyesnek bizonyul, ugyanis a kegyetlen hármasnak nincs fizikai teste. Fantaghirónak megoldást kell találnia arra, hogyan menti meg a királyságot és szerelmét, Romualdot

Miután Jeff és Karen Gaffney gyerekei nyári táborba mentek, a házaspár abban reménykedik, hogy kettesben romantikázhatnak. Karen azonban észreveszi, hogy új szomszédok költöznek az utcába. Tim utazási könyveket ír és üvegszobrokat készít, míg Natalie szociális médiatanácsadó, gasztroblogger és a Sri Lankai árvák megmentője. A kezdeti gyanakvás ellenére összebarátkoznak az új szomszédokkal, nem sejtve, hogy nemzetközi kémek.

Madea and the gang encounter monsters, goblins and boogeymen at a haunted campground.

A group of three youtubers who call themselves experts in supernatural beings decide to win public recognition once and for all. For this they plot a plan to capture a being known to all. It is the spirit of a light-haired woman who died in an unknown way and who haunts the bathrooms of schools across the country: the blonde in the bathroom.

Santiago Munez, a fiatal focista miután megjárta a Newcastle United-et, majd a Real Madrid csapatában is briliánsan teljesített, most a 2006-os németországi világbajnokságra készül, hogy a nemzeti válogatott színeiben is bizonyíthasson. Csapattársai és barátai a Real Madridban, Charlie Braithwaite és Liam Adams is szerepelhetnek a VB-n, az angol válogatott színeiben.