A film röntgenlenyomat a konvencionális és kispolgári házasság kudarcáról. Két remek színész, Liv Ullmann és Erland Josephson - akik egyúttal Ingmar Bergman állandó színészei és barátai - játsszák el a kétpólusú világ, a nő és férfi konfliktusokkal teli életét. Ingmar Bergman három hónapig írta könyvét, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne. "Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre" - írja róluk Bergman.

A Nobile házaspár egy operaelőadás után vacsorát ad a barátainak Gondviselés utcai házában, ahonnan azonban a komornyik kivételével a teljes személyzet eltávozott. A vacsora utáni zenélés, beszélgetés közben egyre többen elálmosodnak, és bár hazamenetelről beszélnek, ott helyben elalszanak. Reggel döbbenten vitatják a történteket, ám az egyébként nyitott szalon küszöbét senki nem tudja átlépni. E megmagyarázhatatlan korlátozottság miatt a társaság egyre kétségbeesettebb és hisztérikusabb lesz.

In late 19th century Tokyo, Kikunosuke Onoue, the adopted son of a legendary actor, himself an actor specializing in female roles, discovers that he is only praised for his acting due to his status as his father's heir. Devastated by this, he turns to Otoku, a servant of his family, for comfort, and they fall in love. Kikunosuke becomes determined to leave home and develop as an actor on his own merits, and Otoku faithfully follows him.

The planned film trilogy retells the beginning of the story from Shuuichi Shigeno's original car-racing manga. High school student Takumi Fujiwara works as a gas station attendant during the day and a delivery boy for his father's tofu shop during late nights. Little does he know that his precise driving skills and his father's modified Toyota Sprinter AE86 Trueno make him the best amateur road racer on Mt. Akina's highway. Because of this, racing groups from all over the Gunma prefecture issue challenges to Takumi to see if he really has what it takes to be a road legend.

Blanche labilis idegzetű asszony, aki feledni szeretné komor életét. Alkoholba fojtja bánatát és nővérénél, Stellánál keres menedéket. Sógora, Stanley Kowalsky, aki testiségével vonzza és egyben taszítja is, heves érzelmek kuszaságát váltja ki benne. Blanche abban reménykedik, hogy a szemérmes Mitch-csel sikerül közös jövőjüket felépítenie. Kowalsky azzal rombolja szét kapcsolatukat, hogy megerőszakolja Blanche-ot. Blanche lelkileg összetörve végül idegklinikán köt ki.

A különféle, logikailag össze nem kapcsolódó jeleneteket hagyományos dramaturgiai megoldással fűzik egybe az alkotók: a soron következő jelenetbe mindig az előzőből kilépő szereplő révén jutunk át. A klasszikus történetnek aligha mondható eseménylánc 1814-ben indul a spanyol királyság - Napóleon kiűzetését követő - restaurációjával és hamarosan a jelenbe vált át.

With the Gyaos re-emerging, Gamera's ties to humanity have been severed with his bond to Asagi broken. Nagamine and Asagi investigate while an orphaned girl named Ayana discovers a new creature she names Iris. Nagamine and Asagi must reach Ayana before she takes her revenge on Gamera, who she blames for the death of her family.

A filmcselekmény keretét Maupassant két szerelmi történetéből vett motívumok alkotják, de Godard sok megállapítást sző a cselekménybe korának politikájáról, gazdaságáról, sokféle alakban, részben dokumentarista jelleggel. A film főhőse Paul, egy párizsi fiatalember, aki katonai szolgálatból lép ki "az életbe", egy erősen politikával áthatott világba, s beleszeret egy táncdalénekesnőbe, aki két másik lánnyal él együtt egy lakásban. A fiatalok közt feszült viszony alakul ki.

Julie állásinterjúra igyekszik, az új munkalehetőségnek köszönhetően jobb életet tudna biztosítani gyermekeinek, ám az országos közlekedési sztrájkba ütközik.

Célestine Normandiában egy vidéki nemesi családnál szobalány. A filmen az ő naplójának oldalai elevenednek meg. Úrnője vallási őrületben él, a ház feje pedig a cselédeket hajkurássza. A fiatal lány mindkettőjüknek kiszolgáltatott, miközben mélységesen meg is veti őket. Egyetlen barátja egy kilencéves kislány, akit azonban egy nap megerőszakolnak és meggyilkolnak. A cselekménynek ez a tragédia kerül a középpontjába, hiszen Célestine is nyomozásba kezd, miközben szép fokozatosan asszimilálódik a környezetéhez...

Django a felesége gyilkosainak nyomában jár, amikor megmenti az akasztófától a lótolvajlással vádolt Carranzát, aki tudja, kik ölték meg az asszonyt: négy bandita, akik most fegyvereket csempésznek a mexikói forradalmároknak. Carranza segítségével Django beáll a csempészek közé, hogy végrehajthassa bosszúját.

A monumentális történelmi film a Prescott család nemzedékeinek sorsán keresztül regéli el a vadnyugat történetének főbb fordulópontjait. Zebulon Prescott és családja az 1830-as években indul nyugatnak a nemrég megnyitott Erie-csatornán egy jobb élet, dús termőföldek és határtalan lehetőségek reményében. A család idősebb leánygyermeke, Lilith egyáltalán nem vágyik a telepesek életének vadromantikájára, őt a finom ruhák és a fényűző lokálok vonzzák, így amint teheti, a zenés-táncos színpadon keresi boldogulását, ahol egy jóképű szerencsejátékosnak hamar megakad rajta a szeme. Lilith húga, Eve egy prémvadász felesége lesz, akivel farmot épít, és gazdálkodni kezdenek. Az ő egyik fiúk, Zeb viszi tovább a történet fonalát, aki az északi seregben harcol a polgárháborúban, majd a nagy nyugati vasútépítésnél igyekszik fenntartani a békét az indiánokkal, később pedig egy határvidéki városban a banditák elleni harcból is kiveszi a részét.

Kosztümös horror film ármánnyal és szerelemmel, élve eltemetett feleséggel, aki addig kísért a titokzatos, ősi kastélyban, amíg őrületbe kergeti annak urát, és persze váratlan fordulattal a pókhálós kínzókamrában...

Roy and Gilbert's fishing trip takes a terrifying turn when the hitchhiker they pick up turns out to be a sociopath on the run from the law. He's killed before, and he lets the two know that as soon as they're no longer useful, he'll kill again. The two friends plot an escape, but the hitchhiker's peculiar physical affliction, an eye that never closes even when he sleeps, makes it impossible for them to tell when they can make a break for it.

Woyzeck közkatona egy kisvárosi garnizonban szolgál. Vadházasságban él egy Marie nevű lánnyal, van egy közös gyermekük. Napi megaláztatások érik kapitányától és az ezredorvostól, aki ártatlannak tűnő kísérleteket végez rajta. Amikor még Marie is megcsalja az ezreddobossal, Woyzeck fellázad...

The Making-of James Cameron's Avatar. It shows interesting parts of the work on the set.

Jake Rosser, a Los Angeles-i rendőrség K-9-es rendőre éppen szemtanúja volt annak, hogy egy rejtélyes támadó megdöbbentő módon meggyilkolta odaadó társát. Mivel a belső ügyosztály megakadályozza, hogy a lövöldöző személyazonosságát kiderítse, és a saját felettesei is elhallgattatják, Jake elhatározza, hogy szökevénynek áll, és társul Socks nevű erőszakos K-9-es kutyával. A páros együtt dolgozik egy hatalmas összeesküvés felgöngyölítésén.

The film is a violent, edgy ride focusing on down and out Reagan Tyler, a man who is troubled by visions and premonitions that ultimately lead him to old school Las Vegas. It's there that Reagan meets the beautiful and mysterious Monika, a young woman who turns out to have been killed the night before he even met her. Reagan is then forced to put the puzzle together of what happened, how she is still present, and help Monika with her revenge on the killers of her younger sister.

Brad úgy érzi, hogy megszerezte álmai nőjét Brooke személyében. Az első éjjel máris tökéletes lehetne, de egyiküknél sincs óvszer. Brad rohangál az éjszakában, mire rájön, hogy talán nem is ér meg az egész ennyit. Ugyanis minden rossz megtörténik vele az utcán: kirabolják, megverik, letartóztatják... Ráadásul legjobb lelki barátnője, Leah féltékeny az új lányra.

When a suburban couple goes camping for the weekend at a remote beach, they discover that nature isn't in an accommodating mood.