A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

A Bosszúállóknak és a Földnek egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük, egy új veszedelemmel, mely a kozmikus árnyékból emelkedik ki, Thanosszal, akinek eltökélt célja, hogy megszerezze mind a hat végtelen követ, és ezzel korlátlan hatalomra tegyen szert. A Bosszúállók minden eddigi harca ehhez a pillanathoz vezetett – a Föld, és a létezés sorsa soha nem volt még annyira bizonytalan, mint most.

J. Robert Oppenheimer története, aki a Manhattan Terv vezetőjeként, az első atomfegyver létrehozásáért volt felelős a II. világháború idején.

Peter Parker lelepleződik, már nem tudja elválasztani a normális és a szuperhős életét. Amikor Strange segítségét kéri, a tét még veszélyesebbé válik, és arra kényszeríti, hogy felfedezze, mit is jelent valójában Pókembernek lenni.

Egy átlagos kamaszt az érzelmei irányítanak. Öröm, szomorúság, félelem és düh mind együtt jár. Riley Anderson hétköznapi tizenkét éves lány, akinek az élete egy csapásra nagyot változik, amikor ő és a családja a békés kertvárosból San Franciscóba költöznek, az édesapja új állása miatt. A kislány életét, a tudatában emberi személyként élő érzelmek határozzák meg, akikre ugyancsak nagy hatást gyakorolnak a kelletlen változások. És, ha az érzelmek közt zavar támad, az mind-mind kivetül Riley-ra is. Ráadásul Riley leghatározóbb érzelme, Derű véletlenül nagy zűrzavart okoz a kislány fejében, ami immár nemcsak az érzelmeket, de Riley egész lényét is befolyásolhatja.

Peter Quill ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot. Ennek érdekében kényszerű szövetséget köt négy különös alakkal - Mordály, az állig felfegyverzett mosómedve, Groot, egy élő fára emlékeztető lény, a veszedelmes bérgyilkosnő, Gamora, és a bosszúszomjas Drax, a Pusztító alkotják a Galaxis őrzőit. Amikor Quill rájön, hogy a titokzatos gömbnek mekkora ereje van és milyen veszélyt jelent az univerzumra nézve, elkeseredett végső összecsapásra hívja társait, a tét pedig óriási, mivel az egész galaxis sorsa múlik rajtuk.

A 101 éves Rose DeWitt Bukater 84 évvel később meséli el élete történetét a Titanic fedélzetén. Egy fiatal Rose felszáll a hajóra anyjával és vőlegényével. Eközben Jack Dawson és Fabrizio De Rossi harmadosztályú jegyeket nyer a hajó fedélzetén. Rose elmeséli az egész történetet a Titanic távozásától egészen a haláláig – első és utolsó útján – 1912. április 15-én.

Mark Watney asztronauta a marsi expedíció közben egy felszíni vihar közepén megsérül, és mivel társai halottnak hiszik, hátrahagyják. De Watney életben marad, és egyedül találja magát sebesülten egy ellenséges bolygón. Elképesztő élniakarásról és találékonyságról tanúságot téve megteremti magának az életfeltételeket a zord környezetben, és a módot, hogy hazaüzenjen. A Földön az egész világ összefog, hogy megmentse a Marson ragadt embert, s a NASA egy igazán eszement, csaknem lehetetlen mentőakciót dolgoz ki a hazajuttatására.

A 22. században, egy deréktól lefelé megbénult tengerészgyalogos érkezik a Pandorára, egyedülálló küldetés céljából. Jake hamarosan választásra kényszerül, a parancsok követése és az idegen civilizáció védelme között.

Már 30 éve, hogy Rick Deckard, a szárnyas fejvadász eltűnt a színről. K ügynök felfedez egy régi titkot, ami a társadalmat totális káoszba taszíthatja. Az információ arra készteti a rendőrt, hogy felkeresse Deckardot, s együtt tegyenek valamit.

Egy fiatal terhes nő, Mia úgy menekül egy háború sújtotta országból, hogy elrejtőzik egy tengeri konténerben egy teherhajó fedélzetén. Egy heves vihar után Mia megszüli gyermekét, miközben a elveszve bolyong a tengeren, ahol meg kell küzdenie a túlélésért.

Világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, melyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, kíméletlen, halálos erővel. Egy leleményes családnak sikerült életben maradnia teljes csendben, úgy, hogy elnyomnak minden lehetséges zajt, ami a mindennapi életükkel jár. Egyik gyermekük már odaveszett a borzalomban, így a szülők és a két megmaradt gyermek a gyásztól sújtva küszködnek a túlélésért… és megpróbálnak minden lehetséges módon felkészülni egy újabb gyermek születésére…

Adopted from South Korea, raised on different continents & connected through social media, Samantha & Anaïs believe that they are twin sisters separated at birth.

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

Barbie és Ken életük minden idejét a színes és tökéletesnek tűnő világukban élik. Amikor azonban lehetőségük nyílik a való világba menni, hamarosan felfedezik az emberek között élés örömeit és veszélyeit.

Huszonkét évvel a Jurassic Parkban történtek után Isla Nublaron végre megvalósul a dinoszaurusz park projekt, és az új látványosság Jurassic World néven megnyitja kapuit. Amikor azonban a tudósok különböző génekből egy új dinoszauruszt próbálnak létrehozni a laboratóriumban, katasztrófa történik, melynek következményei az egész szigetet érintik.

Egy tudósokból álló expedíció az ember földi életének eredetére utaló nyomokat talál. Ezeket követve indulnak kutatóútjukra, mely az univerzum legtávolabbi, legveszélyesebb vidékére vezet. Olyan tájra jutnak, és olyan ellenségekkel kell szembenézniük, amilyenről ember eddig nem is álmodott. Még a rémálmaikban sem. Egy szörnyű csata vár rájuk: ha alul maradnak, akkor az egész emberiség velük pusztul.

The diary of the life and death of a group of "amoral" young people, who have reached the point of no return and seek something to believe in and to die for. Their behavior brings them to the attention of the State. A discreet surveillance begins. A vigilante group monitors their house, headed by a nameless blonde man.

Amikor terrorista Qasim megszökik MI5 őrizetéből, a legendás ügynököt Harry Pearce-t okolják érte. A kegyvesztett és lemondásra kényszerült Harry egy éjjel a Temzébe veti magát. Az eset után az MI5-t átszervezik. Ugyanakkor az exügynök, Will Holloway visszatér Moszkvából, hogy kiderítse, igaz-e az a sejtés, hogy Harry nem halt meg. Miközben Qasim támadást készít elő Londonban, Willnek döntenie kell, hogy beáldozza Harryt, vagy mindent kockára téve megbízik a bukott ügynökben, aki egyszer már elárulta.

This less-than-feature-length documentary chronicles the endless cycle of addiction perpetrated by a mother and son living in a squalid tenement in San Francisco. 22-year-old Ryan and his mother Stephanie are both drug addicts: Although he'll take whatever comes along, her substance of choice is crack cocaine, and she demands that her son provide her with some. As they navigate their respective addictions, each comes close to overdosing just before they're evicted from their apartment.