Beyoncé 2018-as Coachella előadása bensőséges, mélyreható bepillantást nyújt az ünnepelt életébe, a kreatív koncepciótól a kulturális mozgalomig terjedő érzelmi utat tárja fel.

A korábbi sorozatgyilkost, Byung-sut Alzheimer kórral diagnosztizálják és amikor a lakhelye közelében több gyilkosság is történik, aggódik hogy vajon ő maga-e az elkövető.

Igaz történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett. 1956 októberében pár érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat, ahol független tudósításokkal találkoznak a budapesti eseményekről. Rádöbbennek arra, hogy az otthon hallott propagandával szemben nem ellenforradalmi zavargások zajlanak Budapesten, és hazatérve illegális rádióadásokból igyekeznek tájékozódni a magyar eseményekről. Amikor az éterben bemondják a téves hírt, hogy Puskás áldozatul esett a szovjet intervenciónak, az egész osztály úgy dönt, hogy az egyik órán egy perc néma csönddel adóznak a magyar mártíroknak. Az eset felháborodást kelt az iskola vezetésében, a botrány egyre magasabbra jut, hamarosan maga az oktatási miniszter utazik a helyszínre, hogy a fiatal „ellenforradalmárok” körmére nézzen.

An Honest Liar tells the incredible story of the world-famous magician, escape artist, and world-renowned enemy of deception, James 'The Amazing' Randi. The film brings to life Randi's intricate investigations that publicly exposed psychics, faith healers, and con-artists with quasi-religious fervor. A master deceiver who came out of the closet at the age of 81, Randi created fictional characters, fake psychics, and even turned his partner of 25 years, Jose Alvarez, into a sham guru names Carlos.

Molly, a kissé ügyetlen és esetlen New Orleans-i lány arról álmodik, hogy megnyithatja saját virágüzletét. Nagynénje örökségére viszont várnia kell, ezért a helyi kávézóba dolgozik, ahová egy nap belép Gas. Gas híres csillagász volt, ám egy végzetes balesetben elveszítette rövidtávú memóriáját, ezért mindent elfelejt mire reggel lesz. A sok megpróbáltatás után a lány úgy dönt kitörli magát a férfi életéből és a saját útját fogja követni. Ám amikor felnéz az égre egy hullócsillagot lát és rájön, nem teljes az élete nélküle.

Háború tör ki Wyomingban az újonnan betelepült kelet-európai emigránsok és az ott élő telepesek között az 1890-es években. Ez utóbbiak szövetséget hoznak létre, hogy megvédjék magukat és vagyonukat az éhező, koldusszegény bevándorlókkal szemben. Az elkeseredett emigránsok élére a befolyásos jogász, James Averill áll. A helyzetet rontja, hogy a férfi és a szövetség egyik fő embere, Champion ugyanabba a nőbe szerelmes. Averill megtudja, hogy Ellának, a helyi nyilvánosház tulajdonosnőjének a neve is szerepel a szövetség halállistáján.

Pamela is an eight-year-old girl who loves horror movies and fairy tales. When his uncle gives her away a doll named "Hellequin" as a birthday gift, a tale of betrayal begins to unfold before her eyes.

Los Angeles nagy város, ahol sok ember él, és ahol rengeteg kutya kóborol az utcákon. Márpedig mi lenne a legjobb alap az ismerkedéshez, ha nem egy szőrös, négylábú társ?

Seven years after their first infatuated encounter, Abril and Manuel meet again. Despite the fact that they are both married, it is soon apparent that their attraction has only grown.

Egy fiatal fiú teljesen hatása alá kerül elhunyt nagyanyja személyének, emiatt pedig egy elszigetelt bentlakásos iskolába küldik, amit egy titokzatos igazgató és felesége tartanak fenn.

Julian szegény fiú, de a gazdag nõket szereti, szórakoztatja õket. Természetesen mindezt kifogástalan eleganciával fűszerezve teszi, és persze nem ingyen. Munkaadója és tanára Anne volt, ám Julian nagyon kedvelt lett a hölgyek körében , ezért saját szakállára is dolgozik. Többek között emiatt is sokak útjában áll, ezért megpróbálnak egy gyilkosságot a nyakába varrni...

Magával ragadó történet a világ egyik legismertebb banditájáról, Ned Kelly-ről, aki kegyetlen és szinte sebezhetetlen bandájával fosztogatott a 19. századi Ausztráliában és előfordult, hogy nőnek öltözve oldott kereket. Sokan, akik ismerték az igazságot a bandavezérről, hősként tekintettek rá...

Maddy and Cole were inseparable friends until high school started and Maddy became the most popular girl on campus. When she starts feeling lonely and heartbroken, she reconnects with Cole and the duo conspire to destroy the ultimate teen popularity contest

Jonathan minden nap hazamegy az irodából, majd aludni tér. Amikor reggel felébred, mindig friss reggeli várja - és egy videó, ami elmondja neki, milyen lesz a napja.

Három fiatalkorú tolvaj beszökik egy titkos és veszélyes szekta fényűző vacsoraestjére.

Joe Huntnak (Ansel Elgort) különös érzéke van a számokhoz, ez a képesség pedig jól jön akkor, ha az ember pénzzel dolgozik. Azonban ahhoz, hogy valaki nagy pénzt szakítson, nem elég zseninek lenni, kapcsolatok is kellenek. Itt jön a képbe Dean (Taron Egerton), a csendes társ, aki ismeretsége révén bevezeti Joet a Los Angeles-i pénzemberek világába. A két fiatal megalapítja a Milliárdos Fiúk Klubját és elkezdik megélni az amerikai álmot. A véget nem érő partik és a megszámlálhatatlanul sok pénz azonban elvakítja őket és végzetes hibát ejtenek. Összeállnak Ron Levinnel (Kevin Spacey) Beverly Hills legmenőbb befektetőjével, a közös biznisz azonban baljós fordulatot vesz és a fiúk élete halálos veszélybe kerül.

1798-ben a francia történelem legmozgalmasabb időszaka kezdődik: kitör a forradalom. Július 14-én a feldühödött tömeg elfoglalja a Bastille-t, majd megpróbálja elsöpörni a fennálló társadalmi rendet, élén XIV. Lajos királlyal. A nagyszabású és hatalmas költségvetéssel készült film ezt a feszült időszakot próbálja minél pontosabban bemutatni: főszereplői egyszerű emberek, akiket magával ragadott a forradalom heve. Sorsaik és útjaik keresztezik egymást Párizs utcáin, felbukkannak történelmi alakok, a szerelem, az intrika és a forradalom látványos összecsapásai.

A mother and her 10-year old daughter are trapped in a forest. There is something in this forest. Something unlike anything they have heard before. Something that lurks in the darkness and it’s coming after them.

Miután a rendőrség üldözésbe vett két amerikai bankrablót, három helyi tússzal együtt, súlyos közúti baleset történik, egy erdei út mentén. A bankrablók a túszokkal együtt kénytelenek egy titokzatos, elhagyott kastélyban elrejtőzni. Hamarosan rájönnek, hogy nincsenek egyedül. Valami gonosz erők uralják az energiákat a kastélyon belül, így felettük is átveszik az irányítást....

Egy magányosan élő férfi megmenti egy menekülő nő életét. Ők ketten egy ideig kénytelenek együtt élni, a nő azonban rövidesen szörnyű titkokat fedez fel a ház körül.