Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch, aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is, akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules.

A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott.

A '80-as évek végén, Oh Dae-soo-t, a teljesen átlagos családapát elrabolják saját háza elől és évekig fogva tartják egy privát cellában, ahol az egyetlen kapcsolatot a külvilággal egy televízió jelenti számára. Így szerez tudomást róla, hogy feleségét megölték és a rendőrség őt gyanúsítja. Értelmetlen és érthetetlen fogvatartása a kezdeti kétségbeesés után eltökélt belső bosszúvá érik. 15 évvel később szabadul, mindenféle magyarázat nélkül. Oh Dae-soo-t megkeresi az a személy, aki valószínűleg minden balszerencséjének okozója és azt javasolja, hogy találja meg, ki és miért tartotta fogva annyi éven át. A rémálom folytatódik Oh Dae-soo számára.

Két valóság létezik. Az egyik mindennapi életünk - a másik az, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo kétségbeesetten kutatja az igazságot a mátrixról. Erről a titokzatos és ismeretlen valamiről. Neo csak mendemondákból hallott - de biztos benne, hogy ez az elképzelhetetlen dolog rosszindulatú, és titokban irányítja az életét. Neo úgy véli, Morpheus, ez a legendák övezte férfi, akit a világ legveszélyesebb emberének tartanak, megmutatja neki az igazságot.

Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett Jokerből Joker, a komor Batman örök ellensége és ellentéte? Ez a történet megmutatja, miképpen válhat egy ártatlan lúzerből világok felforgatója, hadseregek legyőzője és szuperhősök méltó ellenfele.

August Pullman úgy született, hogy arca különösen eltorzult. A fiúnak meg kell küzdenie azért, hogy új iskolájában mindenki megértse, hogy ő ettől még egy rendes gyerek és hogy a szépség és kinézet maga csupán a felszín és nem ez ami igazán számít.

Szülei halála után Harry Potter mostohaszülőknél nevelkedik. Sanyarú a sorsa, a lépcső alatti kuckóban lakik és elviselhetetlen az unokatestvére. Ám hamarosan kiderül, hogy Harry nem közönséges kisfiú, hanem egy varázsló házaspár árvája, aki csak átmenetileg keveredett a lényegről mit sem sejtő muglik közé. Most viszont végigsétál az Abszol úton, hogy beiratkozzék a titokzatos Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Néhány jó barát, néhány nagy kaland és néhány ősi ellenség vár itt rá, de mi ez egy elsőéves varázslótanoncnak?

A 101 éves Rose DeWitt Bukater 84 évvel később meséli el élete történetét a Titanic fedélzetén. Egy fiatal Rose felszáll a hajóra anyjával és vőlegényével. Eközben Jack Dawson és Fabrizio De Rossi harmadosztályú jegyeket nyer a hajó fedélzetén. Rose elmeséli az egész történetet a Titanic távozásától egészen a haláláig – első és utolsó útján – 1912. április 15-én.

Mia, a feltörekvő színésznő tejeskávéval szolgál filmsztároknak a meghallgatások között, Sebastian, a jazz-zenész pedig koktélparti koncerteken játszik koszos bárokban. Ahogy a siker fokozódik, olyan döntésekkel kell szembenézniük, amelyek kezdik megrontani a törékeny szerelmi kapcsolatukat, és az álmaikat, amelyekért oly keményen dolgoztak.

Chris Gardner mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár fáradhatatlanul próbál meggazdagodni, egyre szegényebbek lesznek, végül a felesége is elhagyja. A férfi magára marad az ötéves kisfiával. Chris ekkor kockázatos lépésre szánja el magát. Feladja állását, és jelentkezik egy bróker cég tanfolyamára. Miközben egyre mélyebbre merül a brókerkedés rejtelmeiben, pénz híján hamarosan várótermek, menhelyek lakói lesznek. Chris bízik abban, hogy jókedvvel, szeretettel minden bajt legyőznek.

A XVII. században a Karib-tenger a kalózok birodalma volt, akik megfélemlítették az angol királyi flottát is. Elizabeth Swannt, az angol kormányzó lányát elrabolja a rettegett kalóz, Barbossa kapitány. A lány gyerekkori barátja és szerelme, Will Turner a lány megmentésére indul, és akarva-akaratlanul a kalózok segítségét kell kérnie. Jack Sparrow, a kalózok vezére felfedi Barbossa és társai titkát. Will és Jack megkísérlik a lehetetlent: megszerezni a Fekete Gyöngyöt, kimenteni a lányt és mellesleg megszerezni a világ legdrágább kincsét.

Bébi első ránézésre ártatlan, mint egy ministránsfiú. Hallgatag, odavan a jó zenéért, és egy helyes csajért. Csak munka közben táltosodik meg – de akkor képtelenség utolérni, és nem is nagyon ajánlatos megpróbálni. Ugyanis Bébi bankrablók sofőrje: a legprofibbak is szeretnek rablás után vele menekülni, mert aki mellette ül a kocsiban, biztonságban érezheti magát. De egy akció rosszul sül el, és a srácnak attól kezdve nem a zsaruk elől kell menekülnie, és nem mások bőrét menti. Doc, a félelmetes bandafőnök tűzött ki a fejére vérdíjat. És aki neki nem adja meg az elsőbbséget, az jobb, ha inkább megpróbál egy másik országban leparkolni…

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.

1963 nyarán egy luxus nyaralóhelyen tölti vakációját Baby, egy tizenhét éves lány, akinek életében a táncé a döntő szerep. Megismerkedik Johnny-val, a jóképű tánctanárral, akivel szerelemre gyúlnak egymás iránt. Amikor a fiút faképnél hagyja a táncpartnere a nagy verseny előtt, Baby veszi át a szerepét, s remek kettőst alkotnak együtt...

Christine „Lady Bird” McPherson teljesen olyan, mint a szeretettől túláradó, megrögzötten makacs és határozott anyja, Marion, akivel örökös harcban áll. Marion nővér, és fáradhatatlanul dolgozik, hogy ellássa családját, miután Lady Bird apja elveszíti az állását. A kaliforniai Sacramentóban vagyunk 2002-ben, az amerikai gazdaság szeszélyesen változásai közepette játszódó történet érzékeny tükröt tart a kapcsolatoknak, melyek formálnak minket, a hiteknek, melyek meghatároznak minket, és a páratlan szépségű helynek, amelyet otthonnak nevezünk.

Nem hívták mindig Wonder Womannek. Valaha ő volt Diana, az amazonok hercegnője, aki egy távoli, titkos szigeten, csupa nő között élt. Uralkodónak nevelték, legyőzhetetlen harcosnak képezték ki, de békében teltek a napjai. Míg meg nem látta az első férfit. Egy pilóta lezuhan a parton, és óriási háborúról beszél a páncélba öltözött nőknek, amely a kinti világban dúl. Diana biztos benne, hogy ő véget tudna vetni a vérengzésnek, a lábadozó pilótával együtt elhagyja az otthonát, és beleveti magát a harcba. Csak a küzdelem közben érti meg, mibe keveredett, de akkor már nincs visszaút. Véget akar vetni minden háborúnak, és közben rácsodálkozik saját, emberfeletti erejére... és megsejti, hogy mi a végzete...

When Santa's helper La Befana falls ill and must take off a Christmas Eve, she recruits Scarafoni to help deliver all the toys. No one but the toys knows is that Scarafoni plans to auction off the toys to the highest bidder, which means the toys won't make it to the children who have been good all year and deserve them. The toys decide to deliver themselves, and the story follows them as they struggle to avoid the heartless Scarafoni and to find their true homes.

A Minion, seeing many owners walk their dogs, wants a puppy of his own. He tries to leash a ladybug but fails. Luckily, a UFO that sweeps away the ladybug somehow agrees to become a Puppy.

Anglia végső reménye Johnny English, az utolsó, még életben lévő brit kém. Ő az egyetlen, akinek esélye lehet megvédeni hazáját, megbosszulni a Titkosszolgálat kiirtását, és leleplezni a szörnyeteget, aki rá akarja tenni a kezét az egykoron hatalmas birodalom örök jelképeire, a Koronaékszerekre. Johnny English nem tudja, mi a félelem. Nem tudja, mi a veszély. Nem tud semmit. A kétbalkezes- és lábas titkos ügynök mégis nyomra bukkan. Az elsőszámú gyanúsítottja Pascal Sauvage, a titokzatos francia vállalkozó, és a vonzó Lorna Campbell.

Adèle Blanc-Sec a fiatal, rettenthetetlen riporter mindenre kész céljai elérése érdekében, beleértve az Egyiptomig való hajózást és azt, hogy mindenféle múmiával mérje össze erejét. Miután a múzeumban titokzatos módon kikelt egy pterodaktilusz tojás, és a madár rémületet kelt a főváros egén, Párizsban kitör a pánik. Azonban ez sem elég ahhoz, hogy Adèle elbizonytalanodjon...