A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

Marty McFly átlagos kamasznak látszik, de van egy őrült barátja, Doki, aki megépítette a plutónium meghajtású időgépet. Dokit váratlanul halálos támadás éri, s Marty is csak az új találmánnyal nyer egérutat. Arra azonban ő sem számít, hogy 1955-be utazik vissza, épp abba az időszakba, amikor szülei is a padot koptatják. A bajt csak fokozza, hogy majdani anyja Marty megérkezése óta ügyet sem vet majdani apjára, ami beláthatalan következményekkel járhat a jövőben. Ha életben akar maradni, el kell érnie, hogy szülei egymásba szeressenek és el kell távolítania az anyját molesztáló Biffet.

Peter Parker lelepleződik, már nem tudja elválasztani a normális és a szuperhős életét. Amikor Strange segítségét kéri, a tét még veszélyesebbé válik, és arra kényszeríti, hogy felfedezze, mit is jelent valójában Pókembernek lenni.

2019-et írunk. Egy speciális osztaghoz tartozó Deckard éppen visszavonulni készül, amikor újabb feladatot kap. Öt replikáns eltérített egy űrhajót, hogy visszatérjenek a Földre és megkeressék megalkotójukat: az életüket szeretnék meghosszabbítani. Deckard feladata, hogy megakadályozza ezt, felkutassa és végezzen a replikánsokkal.

A 101 éves Rose DeWitt Bukater 84 évvel később meséli el élete történetét a Titanic fedélzetén. Egy fiatal Rose felszáll a hajóra anyjával és vőlegényével. Eközben Jack Dawson és Fabrizio De Rossi harmadosztályú jegyeket nyer a hajó fedélzetén. Rose elmeséli az egész történetet a Titanic távozásától egészen a haláláig – első és utolsó útján – 1912. április 15-én.

A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak. De ehhez harcolnia kell.

Elképesztő történet Bella Baxter fantasztikus fejlődéséről. A fiatal nőt a zseniális elméjű és szokatlan módszereket alkalmazó tudós, Dr. Godwin Baxter hozza vissza az életbe. A férfi védelmét élvezve, Bella vágyik a tudásra. Szomjazza a világ dolgait, így elszökik Duncan Wedderburnnel, a dörzsölt és züllött ügyvéddel, s ketten együtt kontinenseken átívelő, szélsebes kalandra indulnak. Korának előítéleteitől szabadon, Bella roppant iramban fejlődik, hogy szándékának eleget téve kiálljon az egyenlőség és szabadság mellett.

A bűnözés elleni küzdelem második évében Batman olyan korrupciót tár fel Gotham Cityben, amely a saját családjához kötődik, miközben szembesül a Rébusz néven ismert sorozatgyilkossal.

A két brooklyni vízszerelő, Mario, és öccse, Luigi épp egy főcsapot akarnak megjavítani a föld alatt, amikor egy titokzatos csövön át egy csodálatos új világba kerülnek. Ám amikor a testvérek elszakadnak egymástól, Mario egy szédületes küldetésbe kezd, hogy megkeresse Luigit. Ebben segítségére van a Gombakirályság egyik alattvalója, Toad, és maga a határozott uralkodó, Peach hercegnő is, aki felkészíti Mariót a várható küzdelmekre a gonosz Bowserrel, és a koopák seregével…

A Madrigalok rejtve élnek Kolumbia hegységeiben. Mágikus otthonuk egy nyüzsgő városkában található, a csodákkal és bűbájjal teli Encantóban. Encanto varázsa a család minden gyermekét egyéni tehetséggel áldotta meg, az emberfeletti erőtől a gyógyítóerőig – minden gyermeket, kivéve egyet, Mirabelt. Ám mikor Mirabel felfedezi, hogy Encanto varázsát veszély fenyegeti, úgy érzi, hogy ő, az átlagos Madrigal lehet kivételes családjának egyetlen reménye.

Ethan Hunt és IMF-csapata belevág az eddigi legveszélyesebb küldetésbe: felkutatni egy félelmetes új fegyvert, mielőtt az rossz kezekbe kerülne. Miközben a jövő irányítása és a világ sorsa a tét, halálos verseny indul a Föld körül. Egy titokzatos, teljhatalmú ellenséggel szembesülve figyelembe kell vennie, hogy semmi sem fontosabb a küldetésnél – még azok élete sem, akikkel törődik.

2051-ből időutazók érkeznek, hogy sürgős üzenetet közöljenek. 30 év múlva az emberiség elveszíti a háborút egy idegen faj ellen. A túlélés egyetlen reménye, hogy katonákat és civileket szállítanak a jövőbe, akik csatlakoznak a harchoz. Dan Forester elhatározza, hogy megmenti a világot a lánya érdekében. Egy briliáns tudóssal és elidegenedett apjával összefogva, újra írja a bolygó sorsát...

Világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, melyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, kíméletlen, halálos erővel. Egy leleményes családnak sikerült életben maradnia teljes csendben, úgy, hogy elnyomnak minden lehetséges zajt, ami a mindennapi életükkel jár. Egyik gyermekük már odaveszett a borzalomban, így a szülők és a két megmaradt gyermek a gyásztól sújtva küszködnek a túlélésért… és megpróbálnak minden lehetséges módon felkészülni egy újabb gyermek születésére…

A very old woman wants to have dinner with her friends. As they are all dead, the butler has to play the role of every guest.

Egyáltalán nem kockák. Dilisek, felelőtlenek, tele vannak ötlettel. A LEGO kaland bebizonyította, hogy sok humorral és fantáziával világokat lehet teremteni, és azután átépíteni őket, és most az előző film alkotói újabb dilivel támadnak: LEGO Batman történetével. Gothamben hatalmas változások készülődnek, és Batmannek komolyan fel kell kötnie a köpönyegét, ha meg akarja menteni Jokertől az otthonát. Lehet, hogy az ügy érdekében magányos hős sem lehet többé, mert együtt kell működnie másokkal… lehet, de nem biztos. Majd meglátjuk.

Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie. Mégis, mi ne ütne ki balul?

Amikor Van Helsing titokzatos találmánya tönkremegy, Drakula és szörnytársai mind emberré változnak, Johnny pedig szörnyeteggé válik. Új, egymáshoz nem illő testükben Drakula és Johnny összefog, hogy gyógymódot találjanak, mielőtt túl késő lenne, és még mielőtt megőrjítenék egymást.

Barbie és Ken életük minden idejét a színes és tökéletesnek tűnő világukban élik. Amikor azonban lehetőségük nyílik a való világba menni, hamarosan felfedezik az emberek között élés örömeit és veszélyeit.

Hidegháború. Az ezerkilencszázhetvenes-nyolcvanas évekbeli Európában, a közelinek látszó atomháború árnyékában igazán szükség volt hősökre. Diana sem maradhat tétlen: igazságérzete a régi, ereje nagyobb, mint valaha, úgy érzi, tennie kell valamit azért, hogy a világ kevésbé veszélyes hely legyen.

Egy globális katasztrófát követően a magányos tudós igyekszik kapcsolatba lépni a Földre visszatérő űrhajósokkal, hogy figyelmeztesse őket, nem térhetnek vissza.