Batman valamint két társa, egy rendőr és egy ügyész mindent elkövet, hogy megtisztítsa Gotham City utcáit a banditáktól. Már kezdik azt hinni, önként vállalt feladatukat siker koronázhatja, amikor megjelenik a bűnözők között valaki, aki minden elődjénél ravaszabb és veszélyesebb. Úgy hívják: Joker. A városban ettől kezdve a félelem az úr: elszabadul a korlátlan, értelmetlen, kivédhetetlennek tűnő gonoszság.

A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

2029-et járunk, a mutánsok szétszéledtek. A megfáradt, magányos Logan a mexikói határ szélén, egy porfészekben bujkál, alkoholba fojtva bánatát. Társa a száműzetésben a csavargó Caliban, és a beteg X professzor, akinek elméjét súlyos rohamok gyötrik. Egyik nap egy titokzatos nő keresi fel Farkast. Egy különös kislánnyal érkezett, akit Logannek kellene biztonságba juttatnia. És a sokat próbált harcos elindul, hogy egy utolsó, életre-halálra szóló küldetés során beteljesítse sorsát.

Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegáns Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal.

Bill Cage katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzdelmet, hogy azután újra alul maradjon. Ám az esélyei egyre jobbak. Amikor pedig felbukkan mellette egy különlegesen kiképzett katona, még az is lehetővé válik, hogy ne csak magukat mentsék meg, hanem az egész világot.

A szuperhősök korát éljük, de vár még néhány meglepetés. Wade Wilson a különleges erőknél szolgált, azután zsoldos lett. Egy furcsa, alig legális kísérlet eredményeképpen a szervezete meghökkentő képességekre tett szert: hihetetlenül gyorsan meggyógyul, bármi baj éri. De nem ez az egyetlen fegyvere: őrült, gonosz humora is van - és nem fél használni. A szupererős ember, aki a valóságból átlépett a hősök birodalmába, most élete legnehezebb háborújába indul: bosszút akar állni azon az emberen, aki egykor majdnem tönkretette őt.

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.

Kamaszodni eleve nem könnyű, és Peter nem arról híres, hogy feltalálja magát. Nagyon vicces srác, mégsem tartozik a nagymenők közé. Nappal. Éjszaka azonban övé a nagyváros, és nemcsak utcaszinten. Különleges szerkóban lendül felhőkarcolóról felhőkarcolóra, nem lehet meglépni előle és nem könnyű legyőzni. Eddig legalábbis senkinek sem sikerült. De a Pókember most egészen új ellenségekkel találkozik, és úgy tűnik, még a szokásos humora is kevés lehet hozzá, hogy életben maradjon. Az új bajban új szövetségesek után kell néznie.

Simba mindennél többre tartja apját, Mufasa királyt, és komolyan veszi, hogy egyszer majd az uralkodás feladata reá száll. Ám nem mindenki örvend az új oroszlánkölyöknek. Zordon, Mufasa fivére elveszítette helyét a trón várományosaként, így tervet sző. A Büszke Birtokért folytatott harcot árulás és tragédia szegélyezi, Simba pedig kénytelen száműzetésbe vonulni. Két újonnan lelt barát segítségével kell majd eligazodnia a felnőtté válás útján, s végül visszafoglalnia, ami törvényesen megilleti.

Kasia and Pawel, having got married, live in the village of Brzozki, 10 kilometres from Grabow. Kasia wants to return to her pedagogical studies, so she does not want to have children yet. Pawel announces that he wants to break away from the traditional village farm and focus on specialised sheep breeding, which causes a family argument. Kasia's parents anxiously await the birth of their grandchildren. Things get even more complicated when the Wolanskis arrive in Grabow. They offer to help Kasia go back to university, but in return Kasia has to look after little Piotr as the docent is leaving for London where he has received a month-long study grant.

Irving Rosenfeld egy zseniális szélhámos. Ő, valamint bűn- és élettársa Sydney Prosser egy ideje kénytelen együtt dolgozni Richie DiMaso FBI-ügynökkel, így belekeverednek a hatalmasok körébe. Ebben az izgalmas, de veszélyes világban politikusok, bűnözők és beépített ügynökök találkoznak. Nagy veszélyt jelent a munkájukra Irving szeszélyes felesége Rosalyn Rosenfeld, aki kiváltó oka lehet a lavinaszerű problémák elindulásának. Irving munkássága révén beleírta magát az Egyesült Államok történetébe.

Shakespeare klasszikus szerelmi története modern környezetben, az amerikai Verona Beach-en elevenedik meg a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben. A tengerpartért, a hatalomért és a pénzért harcol egymással a két rivális banda, a Capulet és a Montague család. Tagjai villogó, díszes autóval száguldoznak, kard és tőr helyett pisztollyal ölik egymást. Egy táncos összejövetelen találkozik egymással a két család gyermeke. Rómeó és Júlia az első pillantásra egymásba szeret, és hamarosan, titokban összeházasodnak. Rómeó összeverekszik az egyik Capulettel, és megöli.

A few years back tragic events tied the fate of three Catholic priests. From then on they meet on every anniversary of the disaster to celebrate their survival. On an everyday basis they have their ups and downs. Lisowski works at the curia in a big city, has a career and is dreaming of the Vatican. Problem is, archbishop Mordowicz, an opulent church official who uses his political influence to build the largest sanctuary in Poland, gets in his way. The second priest, Trybus, is a village parson. He ministers to a poor community and gives in to human weaknesses more and more often. Kukuła is not faring well either. Despite his fervent faith, he loses the trust of his parishioners actually overnight. Soon the stories of the three clergymen are going to join once again.

A mit sem sejtő Lucy-t barátja arra kéri, hogy szállítson le egy aktatáskát egy helyre, ahol aztán túszul ejti őt a könyörtelen Mr. Jang. A gengszter emberei egy szintetikus kábítószert tartalmazó tasakot operálnak a lány hasába, és arra kényszerítik, hogy csempéssze át a határon. A tasak megsérül, a szer a szervezetébe kerül, minek hatására Lucy emberfeletti tulajdonságra tesz szert. A lány Samuel Norman professzorhoz fordul segítségért, aki több évtizede foglalkozik az emberi agy és a benne rejlő lehetőségek feltérképezésével, és ő az egyetlen, aki meg tudja válaszolni, hová vezet mindez. Korábbi fogva tartóival a nyomában Lucy hamarosan menekültből üldözővé válik, és olyan harcossá fejlődik, amely emberi ésszel már-már felfoghatatlan.

A különlegesek közt ő a legkülönlegesebb. A győzhetetlenek között ő a legerősebb. Farkas vad, magányos, kortalan. Minden sebe azonnal gyógyul, a csontjait adamantiumötvözet teszi törhetetlenné. Ezúttal azonban - hosszú élete során először - mégis sebezhető. Egy titokzatos férfi kérésére Logan Japánba utazik, ahol egy olyan ajánlatot kap, amelytől egész élete megváltozhat. Ám céljai eléréséhez le kell győznie a félelmetes Ezüst Szamurájt, egy csapat nindzsát és egy veszélyes tudóst is. Erején felül harcol, ám nemcsak a szamurájkardok fenyegetik: saját démonait, kétségeit és félelmét is le kell győznie ahhoz, hogy életben maradjon. Ha viszont győz, erősebb lesz, mint valaha volt…

Jennifer Aniston és Jason Bateman a Sejtcserés támadás főszereplői, amely egy nem szokványos vígjáték Kassieről, egy okos, vidám, szingli lányról, aki a kissé idegbajos legjobb barátja, Wally határozott ellenvetésének eleget nem téve végképp úgy dönt, itt az ideje egy babának, még akkor is, ha ezt saját magának kell is megoldania egy sármos "önkéntes" spermadonor apró kis segítségével (Patrik Wilson). A jóbarát Wally nem tudja, Kassie babaterve nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte, de rendben révbe ért. Aztán eltelik hét év, és mindenre fény derül, amikor is Kassie és csemetéje visszaköltözik New York-ba, és Wally végre megismerkedik Kassie koraérett- furcsa módon szintén némileg ideggyenge - kisfiával.

Elkapták őket, és mindenre hajlandóak, hogy újra kiszabadulhassanak. Egy titkos állambiztonsági szervezet, az A.R.G.U.S. összefogta a gonosz szuperhősök leggonoszabbjait, és különleges börtönökben helyezte el őket: úgy, hogy semmiképpen ne szökhessenek meg. A Cég saját maga akarja szélesre tárni a zárkaajtókat. A raboknak szabadságukért cserébe szolgálatot kell vállalniuk. A gonoszok kénytelenek jót cselekedni. Létrejön az Öngyilkos Osztag, mely akkor indul bevetésre, ha az emberiség már nagy bajban van. Tagjai őrültek, kegyetlenek, kiszámíthatatlanok… mégis a mi oldalunkon állnak. Remélhetőleg.

Egy farm gazdája hajlamos azt hinni, hogy ő az úr az állatok felett, de nagyon is téved. Ugyanis amint látótávolságon kívül kerül, az őrszemnek kiállított birka azonnal elkurjantja magát, hogy "Tiszta a levegő!", és az állatok két lábra ugranak, sétálnak, fecsegnek, tévéznek és tréfákat eszelnek ki. Otis, a fiatal bika számára ez utóbbi a legfontosabb. Legjobb barátai - Pip, az egér, Freddy, a menyét, Peck, a kakas és Pig, a malac - a világ legnagyobb cselszövői, akik mindig benne vannak egy kis szórakozásban. Otis pedig kicsit olyan, mint egy nagyra nőtt borjú, és nagyon jól érzi magát velük. Otis apja, Ben azt a feladatot vállalta magára, hogy megvédi a farm állatait a közös ellenségeiktől, a sakáloktól. Komolyan veszi a munkáját és azt szeretné, ha Otis végre felnőne és megtanulná, mi is a felelősség.

A másodéves pszichológiahallgató Laurának sok ismerőse van a Facebookon. Egy nap ismerősnek jelöli egy rejtélyes lány az egyetemről, majd egyre erőszakosabban próbál barátkozni vele. Amikor végül törli az ismerősei közül, elszabadul a pokol, és sorra halnak mindazok, akik Laurához közel állnak. A nyomok okkult rituálékhoz és egy démoni szektához vezetnek.

In Nazi-occupied Warsaw, an investigator tries to unravel the mysterious murder of a prominent attorney's wife.