A fantasy-suspense that asks us if we live a routine or an eternal déjà-vu?

Vito Corleone halála után Michael lép apja örökébe. A férfi szerteágazó kapcsolatrendszerének felhasználásával új profilt alakít ki a családja vezette maffiának. Hamarosan azonban újabb összeütközések és árulások veszik kezdetüket, amikben az új vezetőnek helyt kell állnia. S Michael nem habozik a legveszedelmesebb fegyverekhez nyúlni, hogy hatalmát, befolyását és pénzét megtartsa, s védelmet biztosítson a családjának. Eközben az is kiderül, hogy néhai apja hogyan alapozta meg a Corleone család hírnevét.

A cinéma verité módszerrel készült interjúfilmben Pasolini Olaszország különböző részein kérdezi az utca emberét, diákokat, parasztokat a szerelemről, szexuális szokásaikról, számos tabu-témát is érintve.

Egy gyakorlott tolvajbanda fegyveres rablást követ el egy gyémántraktárban. A rendőrség meglepően hamar a helyszínre ér, ezért felmerül a gyanú, hogy valaki a banda tagjai közül besúgó. A cselekmény a rablás elkövetése után indul, és egy-egy visszatekintő jelenetben idéződik fel az azt megelőző időszak, a bűntett kitervelésének fázisa, illetve ily módon ismerjük meg magukat a szereplőket is.

Hideg számítás vezérelte Phíllis Dietrichsont, amikor lényegesen öregebb, vagyonosabb férjet választott. Házassága érdekében először férje feleségét kellett megölnie, most pedig férje mielőbbi halálában reménykedik, hogy megszerezhesse annak vagyonát. A befolyásolható biztosítási ügynök, Walter Neff személyében megfelelő eszközt talál terve megvalósításához. Férjét baleset látszatát keltve megölik, így hozzájuthatnak a magas biztosítási díjhoz, mely biztosítás megkötését Phyllis erőszakolta ki férjétől. A tett elkövetése után Walter rájön, hogy Phyllis kijátszotta őt. Kétségbeesetten és a lelkiismeret-furdalástól gyötörve lelövi a nőt, közben azonban ő is súlyosan megsebesül. Végül barátja, Barton Keyes hangrögzítő készülékére mondja vallomását.

Valahol a békés, bogaras Európában, valamikor a békeidőkben, a két világháború között működött egy elegáns hotel: a Grand Budapest. Vendégei átlagos arisztokraták, vénkisasszonyok és műkincstolvajok; alkalmazottai pedig a legjobbak a szakmájukban. Gustave, a híres főportás itt barátkozott össze az egyszerű küldönccel, Zero Musztafával, akivel együtt keverednek bele az évszázad festményrablásába. Miközben a felbecsülhetetlen értékű reneszánsz képet keresik, egy családi vagyon elvesztése vagy visszaszerzése is kockán forog: és a nyomozás meghökkentő fordulatai magukkal ragadják a hotel összes lakóját.

Egy pennsylvaniai kisváros ukrán-orosz negyedében az acélüzem egyik kohásza, Steven éppen az esküvőjét tartja, mielőtt két barátjával elindul Vietnámba. A három barát vidáman beszél arról, hogy remélik, az első vonalba kerülnek, mert így legalább lesz alkalmuk kiélvezni a bulit. Aztán betoppan egy háborús veterán, aki a kérdéseikre csak káromkodással felel. Nem tudják mire vélni a dolgot, de már nincs sok hátra, hogy ők is szembesüljenek azzal a világgal, mely félőrültté tette a katonát.

Az ökölvívó Jake La Motta a brutális harcmodora miatt kapta a Bronxi Bika nevet. 1948-ban szerezte meg a középsúlyú világbajnoki címet. Sikerét, hírnevét azonban beárnyékolta zaklatott magánélete. Jake New York rosszhírű negyedében, Bronxban nőtt fel. Az utcán gyorsan megtanulta, hogyan kell lopni és harcolni, hogyan lehet keményebb mindenkinél. A magányos ifjú végül a bokszban találta meg célját, a szorítóban adta ki minden dühét. A sikert azonban nem tudta feldolgozni. A pénzét italra és nőkre költötte, a címét elveszítette, a családja szétesett, végül pedig börtönbe került. Szabadulása után egy mulatóban kapott munkát.

Miután Luke megmentette barátját, Han Solót és a szépséges Leia hercegnőt a biztos haláltól, ismét csatlakozik Yodához, hiszen igazi Jedi Lovaggá kell válnia ahhoz, hogy szembeszállhasson Darth Vaderrel és az Erő sötét oldalával. Végre eljött a végső összecsapás ideje! A felkelők készen állnak arra, hogy megsemmisítő csapást mérjenek a Halálcsillagra. Arra azonban nem számítanak, hogy a bolygót elpusztíthatatlan energiapajzs védi és a Birodalom csapdába csalja őket.

Mike Cahill és Brit Marling, a Felettünk a Föld (Another Earth) direktora és főszereplője újra együtt dolgozhatott. Michael Pitt játssza Ian Gray-t, aki molekuláris biológiát tanul, konkrétan a szem evolúciója érdekli. Majd egy különös szempár megszállottjává válik és sikerül is kideríteni, hogy kihez tartoznak. A hölggyel elbeszélgetve kiderül, hogy alapvetően abszolút másképpen gondolkodnak az életről, ami viszont csak erősíti kapcsolatukat. Egymásba szeretnek és együtt akarják leélni életüket. Évekkel később Ian és munkatársa, Karen áttörő és különös eredményt érnek el kutatásokban. A férfi kockára teszi élete munkáját, keresztülutazza a világot, hogy utánajárjon annak, hogy tulajdonképpen mire is lelt rá, illetve mindez mit is jelenthet. Pitt munkatársát alakítja Marling, a szerelmét Astrid Bergés-Frisbey formálja meg.

Philip Marlowe magánnyomozót egy milliomos idős férfi azzal bízza meg, hogy derítse ki, mivel zsarolja lányát egy könyvekkel üzletelő férfi. A detektív felkeresi a könyvkereskedőt, de már csak a hulláját találja - a holttest mellett pedig ott ül megbízója lánya, önkívületi állapotban. Marlowe innentől fogva ahová csak beteszi a lábát holttestekbe botlik, kaszinótulajdonosokat és simlis üzletembereket követ, gazdag és veszélyes nők társaságában forog, ügyetlen bérencek lövései elöl menekül, cinikus humorát azonban még a legveszélyesebb helyzetekben sem veszíti el. Az ügyet pedig tovább bonyolítja a gyönyörű és ravasz Vivien, munkaadójának idősebb lánya.

A United Artists ezzel a filmmel kívánt csatlakozni a korabeli divathoz: a gengszterfilmkészítéshez, Howad Hawks mindjárt meg is rendezte a műfaj akkori legjobb moziját. Muni jóideig nem szakadt el a gengszterfiguráktól, sőt ezen belül egy sajátos karaktert teremtett: általában műveletlen, nyers, közönséges gengsztertípust alakít, akinek kegyetlensége és durvasága gyermeki naivitással keveredik. A történet alapjául Al Capone élete szolgált. Egy kis szélhámos a gengsztervezér, Lovo szolgálatába szegődik. Később megöli főnökét és kezdetét veszi egy furcsa karrier... A film remake-jét (igen jelentős változtatásokat eszközölve rajta) Brian De Palma készítette el 1983-ban, Al Pacino főszereplésével.

Pierre, egy köztiszteletben álló orvos türelmes megértéssel viszonyul gyönyörű felesége frigiditásához. Ugyanakkor a hideg, szenvtelennek tűnő nagypolgári asszony súlyos titkot őriz: megelevenedő képzeletvilágából fel-felsejlik aberrált, mazochista szexualitása.

Carol és Larry átlagos New York-i házaspár, akik hosszú évek óta élnek úgy, hogy fogalmuk sincs, kik laknak a szomszédban. Egy este azonban kénytelenek megismerkedni a mellettük lakó, kedves idős házaspárral, akik az aranylakodalmukra készülnek. Az esti trauma után másnap döbbenten értesülnek arról, hogy a boldognak és egészségesnek látszó idős hölgy szívinfarktust kapott és meghalt. Carol gyanakodni kezd, biztos benne, hogy a hölgyet a férje ölte meg. Gyanúját csak növeli, hogy a férfi túl vidámnak tűnik és egyre rejtélyesebben viselkedik.

Lars Lindstrom (Ryan Gosling) egy rendkívül félénk fiatalember egy északi kisvárosban, ám egy napon végre hazaviszi álmai hölgyét fivére és sógornője otthonába. Az egyetlen probléma a lánnyal, hogy nem valódi – egy guminő, amit Lars az interneten rendelt. Azonban nem a szexen jár az esze, hanem valódi, mély, komoly kapcsolatot szeretne. Sógornője aggódik érte, bátyja szerint egyszerűen ütődött, de végül ez a kedves fiú, akit mindig is szeretett az egész város, elnyeri a támogatást illúziójában.

Az ex-tengerészgyalogos Freddie, leszerelését követően az alkoholhoz fordul, és sehogy sem találja a helyét. Az élete azonban gyökeres fordulatot vesz, miután megismerkedik egy elhivatott és karizmatikus szellemi vezetővel, Lancaster Doddal, aki egyre több követőt szervez maga köré.

Texas legtüzesebb DJ-jének, Jungle Julia-nak az alkony leszállta azt jelzi, hogy eljött a lazulás ideje két legjobb barátnője társaságában. A három szexi bombázó beleveti magát az éjszakába, megbolondítva és felgerjesztve a bárok törzsközönségének vágyait. Ám a feléjük irányuló figyelem közül nem mindegyik mondható ártatlannak. Valaki titokban minden lépésüket követi. Stuntman Mike, a sebhelyes arcú, cserzett bőrű férfi, gyilkos pillantásokkal fixírozza őket felturbózott autójának kormánya mögül. A lányok sörük felett ülve nem is sejtik, hogy a parkolóban, pár méterre tőlük, Mike már túráztatja halálos fegyverét, végzetes masináját.

Az elegáns stílusú antik szerző, Petronius műve alapján készített film Fellini víziója a hajdan hatalmas Róma mindennapjairól. Arról a császári Rómáról, amely egyszerre volt minden bűn melegágya és az új erkölcs bölcsője. Két Néró császár korabeli siheder, Encolpius és Ascyltus kalandjait követhetjük nyomon. A szerelemféltésből induló történet földrészeken és mítoszokon vezet keresztül, újjáteremtve a ránk maradt freskók csodálatos világát.

Tracy Darcy, egy maffiavezér lánya öngyilkosságot akar elkövetni, mikor Bond megmenti őt. A papa, hogy megóvja lányát, megkéri a 007-es ügynököt, hogy vegye el Tracyt feleségül, cserébe pedig informáciokkal szolgálna Ernst Blofeldről, Bond régi nagy ellenségéről. Az ügy azonban bonyolódik, mert időközben kiderül, hogy Ernst egy halálos vírussal probálja meg elpusztítani az emberiséget, Bond pedig beleszeret a lányba...

Megtanultuk már: James Bond egyaránt verhetetlen földön, vízen és víz alatt. Ám jobb, ha azt sem felejtjük el, hogy mindig akad valaki, akinek gonoszsága nem ismer határokat, és szembeszáll a világgal. Drax, az őrült multimilliomos terve meghaladja a Föld méreteit, gonoszsága pedig a Galaxis határait súrolja. Világuralmi terveiben csupán egy valami akadályozza, az Emberiség. Elhatározza hát, hogy megszabadul tőle: terve szerint csak néhány "tökéletes pár" élhetné túl a pusztítást, akik idővel újra benépesíthetnék a Bolygót, és Drax lehetne maga az Isten. Ehhez csak egy titkos űrállomásra van szükség, ahol az "Ádámok és Évák" átvészelhetik a Földre becsapódó vegyifegyverek pusztítását. Bond a szuperbiztos űrállomáson is szembeszáll ellenfelével. Ám itt még ő sem lehet biztos a győzelemben...