Andy épp egyetemre készül, így Woody, Buzz és a többi hűséges játék aggódni kezdenek bizonytalan jövőjük miatt. Mint később kiderül, joggal. Jesse szerint a játékoknak kezükbe kell venni az irányítást, s meggyőzi a többieket, hogy a Sunnyside Óvodába vegyék az irányt, ahol tudomásuk szerint mindenkivel játszanak. A féktelen gyerkőcök már alig várják, hogy rájuk tehessék ragacsos kis mancsaikat, ráadásul rövidesen Woody-ék tudomására jut, hogy volt gazdájuk keresi őket. Hőseinknek menekülniük kell, így "egy mindenkiért, mindenki egyért" alapon csatlakoznak az ottani játékokhoz, hogy együtt megtervezzék, és véghez vigyék nagyszabású szökésüket. Jelmondatuk: "Egy játékot sem hagyunk hátra!". Nehezíti helyzetüket, hogy néhány új barátjuk közel sem olyan barátságos, mint hitték.

Az 1955-ös furcsa villámlás után Martynak egyenesen 1885-be kell visszautaznia, hogy megmentse a Dokit egy túl korai haláltól. Nagy nehezen túléli az indiánok támadását és a barátságtalan városlakók intrikáit, s végül ráakad a Dokira, aki nem más, mint a városka kovácsa. Doki azonban nem hallgat a figyelmeztetésre, mivel fülig beleszeretett az elbűvölő tanítónőbe, Clara Claytonba. Így Marty feladata lesz, hogy kimenekítse őket a Vadnyugatról, s visszatérjenek a jövőbe

Jacques rendkívüli rokonságban van az óceánnal, szokatlanul hosszú ideig képes lélegzet nélkül a víz alatt tartózkodni. Gyermekkori barátja és vetélytársa, Enzo, aki már a szabad merülés világbajnoka, versenyre hívja. Küzdelmük, vonzódásuk visszahívó erejű vágyakozásuk tárgya mindig ugyanaz: A Nagy Kékség.

Amikor az Enterprise legénységét hazahívják, kiderül, hogy egy a szervezeten belülről jövő megállíthatatlan erő felrobbantotta a flottát, és mindent, amit a flotta képviselt, és ezzel a világunkat válságba sodorta. Kirk kapitánynak személyes elszámolnivalója is van, elindítja az embervadászatot a háborús zónába, hogy elkapja az embert, aki maga egy tömegpusztító fegyver. Miközben hőseinket beszippantja az élet és halál világméretű sakkjátszmája, szerelmek kerülnek veszélybe, barátságok szakadnak szét, és áldozatokat kell hozni az egyetlen családért, ami Kirknek maradt, azaz a legénységért.

A community is under siege as three Belmont Highschool coed students go missing with no trace of their whereabouts. The pressure is on the police to capture the culprits responsible. Scouring the school hallways in search of clues, undercover female detective Maggie Rawdon (Jessica Sonnerborn) enters Belmont High as a transfer student in an attempt to solve the hideous disappearance of the students. Maggie makes a few new friends, and gets invited to a private rave in the country. Just as the group begins to suspect that they've taken a wrong turn, however, the trap is sprung and Maggie finds out firsthand what fate has befallen the missing girls.

Olvadni kezd a jégtakaró, a világ egyetlen hatalmas élményfürdővé változik. A mamut, a kardfogú tigris és a lajhár nap mint nap csúszdák, gejzírek és szökőkutak között bulizik. Ennek ellenére Manfréd búnak ereszti az ormányát, magányosnak érzi magát. Még szerencse, hogy föltűnik a színen Ellie, a mamutlány és két elmaradhatatlan kísérője, az oposszum Ropsz és Eddie. Miközben Manfréd és Ellie némi nehézség után egymásra talál, Sid rájön, hogy csupán vékonyka jéggát választja el őket az áradástól. Ha a gát átszakad, az édenkertből siralomvölgyet csinál a hatalmas áradat.

Two teenagers are playing by night in a dirty parking lot. After they are driving on an empty road, they start to tease each other on the way to the sea, but they seem to be too young to drive and the road is a bit strange.

Krisztus születése előtt ötvenben a franciák őseit, a gallokat hosszú harcok után legyőzték a rómaiak. Egész Galliát elfoglalták, pontosabban nem is az egészet, mivel hogy egyetlen tartomány győzedelmesen ellenáll a hódítók támadásainak. E kicsiny falucskában - amelyet a rómaiak erődrendszere vesz körül - él Asterix harcos és bátor hadviselt társa, Obelix, és a csodavarázsló, Panoramix. Asterix vadászat előtt-közben, hogy-hogy nem, mindig római szagot érez. Olyan időket élnek, mikorra már a rómaiak latinul is elfelejtettek. A nagysikerű képregény egyik első, rajzfilmes feldolgozása.

Két évvel lánya elrablását követően Brian Mills, a vérprofi ex-CIA ügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka elvégzésre, ahol a Közel-Keleten vakációzó családjával, Kimmel és volt feleségével, Leonore-ral találkozik. Az albán maffia már tudja, hiba volt Brian lányát elrabolni Párizsban: halottaikat gyászolva bosszút esküsznek, a vérprofi ügynökre és családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét.

Riddicket egy látszólag kihalt bolygóra száműzik, ám hamar rá kell jönnie, hogy nincs egyedül. Vérszomjas ragadozókkal találja szemben magát, akik nem kímélnek semmit, ami él és mozog. Riddick egyetlen esélye a túlélésre, ha vészjelzést ad le a zsoldosoknak, akik már 10 éve vadásznak rá. A bolygóra érkező első űrhajó egy veszélyes, és kegyetlen katonákból álló csapatot szállít, míg a második roham parancsnokáról kiderül, hogy személyes érdekek vezérlik. Mindegyik fejvadásznak egy a célja: elkapni Riddicket, és vele együtt távozni a bolygóról. De az idő egyre fogy: egy halálos vihar közeleg, és a ragadozók is a nyomukban járnak.

Újra együtt a különös szerelmespár, a vámpír Edward és halandó kedvese, Bella. Úgy tűnik, minden olyan, mint régen, mielőtt a fiú és családja elhagyta volna Forks városát. Ám kiderül, hogy Bella legjobb barátja, Jacob egy vérfarkas, a vérfarkasok és a vámpírok pedig ősidők óta háborúban állnak egymással. A lány hiába próbálja kibékíteni őket, az Edward iránt érzett szerelme és a Jacobhoz fűződő barátsága képtelen helyzet elé állítja. Eközben a közeli Seattle-ben borzalmas dolgok történnek, amihez minden jel szerint Bellának is köze van.

Trautman ezredes az afganisztáni háborúban az oroszok elleni tevékenysége miatt fogságba esik. Rambo kapja azt a veszélyes és minden eddiginél lehetetlenebbnek tűnő feladatot, hogy a front mögé kerülve, az oroszok által uralt területen felkutassa és kiszabadítsa a foglyul ejtett ezredest. A mindenre elszánt Rambo, az orosz területekre érkezve megtudja, hogy az ezredest egy megerősített erődben tartják. Ez a létesítmény első ránézésre bevehetetlennek tűnik: mindenhol állig felfegyverzett őrök figyelik a környéket és magát az erődítményt is. Rambónak, az őrök éberségét kijátszva sikerül bejutni. Az azonban, hogy ki is kerül-e ebből a pokolból, erősen kétséges.

A második részben újra együtt a díszes társaság, immáron túl a középiskolán és túl a férfivá avató élményeken. Ám a tapasztalatokból sosem elég, így a pitével bensőséges viszonyt ápoló Jim, a lovagias Oz, a titkon még mindig Vickyért epekedő Kevin, a hormonálisan túlvezérelt Stifler és a Stifler mamájára specializálódó Finch úgy dönt: a nyári vakáció idejére házat bérelnek a tengerparton, és parti-zónává alakítják a parti zónát. És valóban: buli ér bulit, kaland követ kalandot. Oz szeretné megismerni a telefon-szex gyönyöreit az épp Európában tanuló Heather-rel, ám valami mindig megzavarja a virtuális hancúrt. Az örök különc Finch Stifler mamáját várja, Stifler a szomszéd lányokat szeretné behatóbban megismerni, Jim pedig látogatást tesz a zenetáborban, hogy nem éppen zenei jellegű leckéket vegyen Michelle-től, mielőtt megérkezik bohém buli-tanyájukra Nadia, a cseh bombázó. Mit mondjunk még? Ezt a pitét is mindenki kajálni fogja!

Az istenek köztünk járnak - és van néhány emberi tulajdonságuk: például az, hogy sokan közülük eltaszítják maguktól törvénytelen gyerekeiket. A félig emberi, félig isteni eredetű kamaszok számára fenntartott különleges kiképzőtáborban azonban sosincs nyugalom. Percy Jackson, Poszeidón fia ismét kénytelen veszélyes és különleges kalandra indulni, ha meg akarja menteni a világot.

Ben a világ legpechesebb kincsvadásza. A felesége, Tess belefáradt, hogy a férje házasságuk nyolc éve alatt sikertelenül hajszolta a Királynő Hozományaként elhíresült kincset, amely 1715 óta a tenger fenekén hever. A férjével és az álomkergetéssel való szakítás után Tess fedélzetmester lesz egy luxusjachton. Ugyanekkor Ben biztos nyomra bukkan. Jobb híján fellopódzik exneje új munkahelyére és megpróbálja rávenni Nigel Honeycutt-tot, az unatkozó iparmágnást, hogy együtt induljanak kincsvadászatra. Azt azonban nem köti az orrára, hogy nemcsak ők pályáznak a kincsre.

Négy tolvaj lohol a sokat érő katonai titkokat rejtő csip nyomában. Az apró holmi vígan belefér akár egy kismaci pocakjába is. A Hongkongból érkező játék mackó viszont a mit sem sejtő chicagói Pruitt család tagja lesz. A tolvajok persze követik új otthonáig, ahol pillanatnyilag csak a család nyolcéves sarja tartózkodik. A buták persze azt képzelik, hogy könnyedén elbánhatnak vele...

Tough Finnish detective Jussi Vares gets hired by a friend at a newspaper to investigate a 15 year old mystery regarding the disappearance of 3 girls.

Herkules végzete születésekor elrendeltetett. Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét. Azonban az ifjú félisten nem sejti, milyen hosszú utat kell megtennie, hogy sorsa beteljesedjen.

Highland Sunset and a final look at Class 37s on the West Highland Line to Fort William before the introduction of Class 66s. Crewe Open Weekend with a tour of Crewe Works during the open weekend of the 20th and 21st of May with a variety of traction plus coverage of specials to the event with 33 and 37 hauage. Class 58 Profile with only half of the original class still in action we take a look at the class from the 1980s to the present day. Devon Contrasts and Class 67 and 47 motive power along the famous stretch of sea wall from Starcross to Dawlish.