Ki-taek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.

Hongkong, 1962: Chow, a helyi napilap főszerkesztője és felesége új lakásba költöznek egy előkelő környéken. Ugyanazon a napon költözik melléjük Li-Zhen és férje. Feltűnő, hogy mindketten házastársuk segítsége nélkül költöztek be. Egyre több időt kezdenek együtt tölteni, miután párjuk munkára hivatkozva sokat marad távol. Egy napon rájönnek, házastársaik éppen egymás szeretői. A felfedezés sokkolja mindkettejüket. Chow őriz egy titkot, mely eredetileg édes bosszú lett volna, de egészen másképp végződött. Lizhen, akinek a férje már egy ideje Chow feleségével folytatott viszonyt, most beleesett a Chow által felállított csapdába. A bosszú tökéletes volt, legalábbis annak tűnt. Ám bekövetkezett, amire Chow nem számított: beleszeretett Li-Zhenbe...

Az Apu-trilógia Satyajit Ray, az indiai film talán legjelentősebb képviselőjének első három filmje, amely - bár egy indiai regényen alapul - sok életrajzi motívumot is felhasznál, és amit a filmes tapasztalatokkal addig egyáltalán nem rendelkező S. Ray a szó legjobb értelmében vett amatőr körülmények között forgatott. Az utolérhetetlen szépségű, fekete fehérben forgatott trilógia egy bengáli faluban élő szegény családról szól. Az apa, a tudós író a városba megy dolgozni, hogy megélhetést biztosítson feleségének és kisfiának, akiket kénytelen magukra hagyni. Az apa halálosan betegen jön haza, ettől kezdve az anyának még nagyobb áldozatokkal kell küzdenie azért, hogy tehetséges fiát, Aput taníttassa. A 2. és 3. rész Apu tanulóéveit, férfivá érését, szerelmét, a világgal való meghasonlását, elvonulását, majd lassú gyógyulását meséli el. A film vizuális szépsége, érzelmi mélysége utánozhatatlan és utolérhetetlen, ezt a bravúrt maga a rendező sem tudta még egyszer megismételni.

For Serbian filmmaker Mila Turajlic, a locked door in her mother's apartment in Belgrade provides the gateway to both her remarkable family history and her country's tumultuous political inheritance.

Rosie és Alex már 5 éves koruk óta a legjobb barátok, ezért biztos, hogy nem egymásnak lettek teremtve vagy mégis? Amikor szerelemről, az életről vagy a helyes döntésekről van szó, ez a kettő önmaguk legnagyobb ellenségei. Egy kínos fordulat 18 évesen, egy elszalasztott lehetőség, és az élet teljesen más irányba sodorja őket. De mégis, azt a köteléket, amely összeköti őket térben, időben és különböző kontinenseken át, nem lehet tönkretenni a katasztrofális szerelmi ügyek, házasság, hűtlenség és a válás ellenére sem. Vajon megtalálják az egymáshoz visszavezető utat? Vagy akkor már túl késő lesz?

Ana, a nyolcéves kislány, aki Madridban él nagymamájával és két nővérével, édesanyja halálát gyászolja.

Ki tudja, már, miért lett vége a világnak? Miért lett belőle végtelen, gonosz homoksivatag? Csak annyi biztos, hogy a világ elpusztult, és egy fiatal lányt, Furiosát elrabolják a Zöld Helyről, a Sok Anyától, és egy motoros horda meg a vezérük, Dementus viszi magával. Végigporzanak a sivatagon, és a Várat veszik célba, ahol meg a motoros hadúr meg akar küzdeni Halhatlan Joe-val és a féléltű hadfiúkból álló seregével. Furiosa viszont életben akar maradni. És haza akar jutni. Bármi áron.

A passió című film Názáreti Jézus életének utolsó tizenkét óráját jeleníti meg. A film nyitójelenete az Olajfák hegyének lábánál, a Gecsemáné-kertben játszódik, ahová Jézus elvonul az Utolsó Vacsora után imádkozni. Jézus ellenáll a Sátán kísértésének. Iskarióti Júdás árulása miatt Jézust elfogják és visszaviszik Jeruzsálem város falain belülre, ahol a farizeusok istenkáromlás vádjával szembesítik és tárgyalása halálos ítélettel végződik.

At the age of 14 the world around you changes at a dizzying speed. But what if actually it's you that changing? What if these changes take you away from what up until now, has been your world? Ibrahim and Rafa are going to suffer these changes for themselves, experiencing first love in a way they never could have imagined. And having to keep it Hidden away.

Imagine Dragons’ Mormon frontman Dan Reynolds is taking on a new mission to explore how the church treats its LGBTQ members. With the rising suicide rate amongst teens in the state of Utah, his concern with the church’s policies sends him on an unexpected path for acceptance and change.

Stach is a wayward teen living in squalor on the outskirts of Nazi-occupied Warsaw. Guided by an avuncular Communist organizer, he is introduced to the underground resistance—and to the beautiful Dorota. Soon he is engaged in dangerous efforts to fight oppression and indignity, maturing as he assumes responsibility for others’ lives. A coming-of-age story of survival and shattering loss, A Generation delivers a brutal portrait of the human cost of war.

Asako lives in Osaka. She falls in love with Baku, a free-spirit. One day, Baku suddenly disappears. Two years later, Asako now lives in Tokyo and meets Ryohei. He looks just like Baku, but has a completely different personality.

Egy reggel Louise az autójában ragadva találja magát, amikor ki akar szállni, pánikroham tör rá. Eközben Paul ellopja az autót, amelyben Louise csapdába esett.

Az alkotás autentikusan mutatja be a fiatalok fesztelen, már-már szabályok nélküli életét, míg a csillogó felszín alatt a Z generáció érzelmi és szexuális kiszolgáltatottságának legmélyére ás. A három legjobb barátnő, Tara, Skye és Em a gimi utáni nyáron egy görög tengerparti városban, a fiatalokkal teli Maliában veti bele magát az éjszakai életbe. A trió életük legjobb és legintenzívebb nyarában reménykedik, de nem mérik fel a döntéseik súlyát.

Mikor Thomas atya felköti magát Dunwichban, megnyitja az utat az elátkozott lelkeknek a temetőben, hogy visszatérve bosszút álljanak. Ugyanebben az időben New Yorkban a médium Mary (Catriona MacColl) transzban meglátja "a zombik városát", és úgy tűnik, belehal. A riporter, Bell (Christopher George) menti meg az elhamarkodott temetés után a tetszhalott lányt. Ezalatt Thomas atya az irányítása alatt álló zombik segítségével levezényel néhány iszonyatos gyilkosságot. Bell és Mary elindul megkeresni Dunwich-et, hogy megállítsák Thomas atyát még Mindenszentek előtt, mikor az összes halott feltámad, hogy bosszút álljon.

Philosophical twenty-something Ross Ulbricht creates Silk Road, a dark net website that sells drugs, while DEA agent Rick Bowden goes undercover to bring him down.

Mike De Leon's entry into the omnibus "Southern Winds" where he follows Julio Madiaga into the new world of Filipino Entertainment.

Florence wants to introduce David, the man she’s madly in love with, to her father Guillaume. But David isn’t attracted to Florence and wants to throw her into the arms of his friend Willy. The four characters meet in a restaurant in the middle of nowhere.

Amikor Laura furcsa viselkedése a családjának is feltűnik, a szülők kezdetben arra gyanakszanak, hogy ez nem több egyszerű tinédzser problémánál. Ám a lány állapota hamar rosszabbra fordul. Egy, a Vatikánból érkező pap azt állítja, a lányt megszállta a gonosz és csak ördögűzéssel menthető meg, hogy pontosan mennyire lesz szükség, azt nem tudni, de ezek száma nem haladhatja meg a tizenhármat.

A dysfunctional family awake on Christmas morning to discover they’re sealed inside their house by a mysterious black substance. On television, a single line of text reads: “Stay Indoors and Await Further Instructions.”