Úgy tűnik, hogy egyszer minden szuperhőst utolér a végzete. Miután közös erővel Homokembernek, Doctor Octopusnak, Electronak, Kravennek és a Keselyűnek sikerült legyőzniük Peter Parkert, alighanem minden remény elveszhetett az emberiség számára. Szerencsére azonban itt van nekünk Miles Morales, akit szintén megcsípett egy génmódosított pók, és aki újból felveszi a harcot a bűnözéssel szemben. Ráadásul van néhány újabb trükk, na meg képesség is a tarsolyában.

Andrew híres akar lenni. New York, tehát az Egyesült Államok, tehát az egész világ egyik leghíresebb zeneiskolájába, a Shaffer Konzervatóriumba jár, dobolni tanul, rengeteget gyakorol, és mindenre képes volna a siker érdekében. Legalább is, azt hiszi. De találkozik egy tanárral, aki még nála is elszántabb. Ő abban hisz, hogy a tehetséget mindenáron fel kell szabadítani, és ami bujkál, azt ki kell préselni a tanulókból. Akkor is, ha kínlódnak, ha sírnak vagy belehalnak. A kezdő zenész és a sokat látott veterán egymásnak feszül. A tanár felveszi a kezdő dobost a zenekarába, de az első örömöt nagyon sok keserűség követi. És egyikük sem adja fel könnyen, amit elkezdett. Mindketten tartják a ritmust...

A szobalány az 1930­as évek Koreájában játszódik, a japán megszállás éveiben. Egy pénzéhes szélhámos felbérel egy ifjú zsebtolvajnőt, hogy egy japán úrnő szobalányaként férkőzzön annak a bizalmába, így segítve, hogy a férfi megszerezze a nő pénzét. A különösen csavaros történetben a két gyönyörű nő fantáziái szépen lassan valóra válnak, és a szerelmi háromszög résztvevőinek választaniuk kell, ki mellé állnak az érdekektől hemzsegő harcban.

Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász egy rabszolga segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét, akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa rabszolgáit - trénere segítségével - egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra.

1983-ban a tizenhét éves Elio Észak-Olaszországba érkezik a nyári szünetre, ahol megismerkedik Oliver-rel. A férfi és a fiatal srác sok közös élményt osztanak meg, míg végül romantikus kapcsolat alakul ki közöttük.

A második világháború idején a magányos német kisfiú, Jojo elképzelései a világról alapjaiban rendülnek meg, amikor felfedezi, hogy egyedülálló anyukája egy zsidó lányt rejteget házuk padlásán. Csupán tökkelütött képzeletbeli barátjára, Adolf Hitlerre támaszkodva, Jojo kénytelen átértékelni megrögzött nacionalista gondolkodásmódját.

2019-et írunk. Egy speciális osztaghoz tartozó Deckard éppen visszavonulni készül, amikor újabb feladatot kap. Öt replikáns eltérített egy űrhajót, hogy visszatérjenek a Földre és megkeressék megalkotójukat: az életüket szeretnék meghosszabbítani. Deckard feladata, hogy megakadályozza ezt, felkutassa és végezzen a replikánsokkal.

Folytatódnak a csapat kalandjai, melyek a kozmosz távolabbi szegleteibe vezetik őket. Az őrzőknek sokat kell tenniük azért, hogy összetartsák újdonsült családjukat, miközben kiderítenek egyet s mást Peter Quill igazi szüleiről is.

A valóságban nincs semmi jó. Szerencsére nem is kell törődnünk vele. 2044-ben már mindenkit beszippant a világot átfogó virtuális játék, az OASIS, amelyben mindenki a maga választotta avatárjával vehet részt: és nem szembesül semmi rosszal, ami a játékon kívül várná. Amikor az OASIS-t feltaláló és a céget alapító James Halliday meghal, a végrendeletéből kiderül, hogy elrejtett néhány titkot a rendszerben. Aki ezekre rátalál, mesés gazdagságot nyerhet. Wade 18 éves, és az egész életét a játékban töltötte. Nekivág a kalandnak, és nem törődik vele, hogy az élete a tét. De nemcsak az, amelyiket a játék számára használ... hanem a valódi is.

Már 30 éve, hogy Rick Deckard, a szárnyas fejvadász eltűnt a színről. K ügynök felfedez egy régi titkot, ami a társadalmat totális káoszba taszíthatja. Az információ arra készteti a rendőrt, hogy felkeresse Deckardot, s együtt tegyenek valamit.

Egy férfi feleségét meggyilkolják egy rablás során, míg ő deréktól lefelé lebénul. Egy új, kísérleti technológiának köszönhetően mesterséges intelligenciával ellátott implantátumot kap, mely lehetővé teszi, hogy újra a saját lábára álljon. Ez azonban még korántsem minden! A férfi új képességeinek birtokában kegyetlen és véres bosszú-hadjáratra indul.

1969. Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész és jó barátja, kaszkadőre együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…

Ebben a lebilincselő, megtörtént eseményeken alapuló második világháborús történetben Ernest Krause kapitány egy 37 hajóból álló nemzetközi konvoj élén indul veszélyes küldetésre az Atlanti-óceánon, hogy több ezer katonát és nélkülözhetetlen utánpótlást szállítson a szövetséges csapatoknak.

Világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, melyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, kíméletlen, halálos erővel. Egy leleményes családnak sikerült életben maradnia teljes csendben, úgy, hogy elnyomnak minden lehetséges zajt, ami a mindennapi életükkel jár. Egyik gyermekük már odaveszett a borzalomban, így a szülők és a két megmaradt gyermek a gyásztól sújtva küszködnek a túlélésért… és megpróbálnak minden lehetséges módon felkészülni egy újabb gyermek születésére…

Miközben a disszociatív identitászavar mentális megosztottsága régóta lenyűgözi és próbára teszi a tudományt, él az a vélekedés is, hogy egyeseknél sajátos testi attribútumok rendelődnek minden személyiséghez, és adott esetben fizikálisan is több személyiségre oszlik az az egyetlen illető. Noha Kevin már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, Dr. Fletchernek, még van egy rejtett személyisége, amely felbukkan, és dominálja a többit. Miután elrabol három tinédzser lányt, köztük az önfejű és eszes Caseyt, Kevinben kitör a harc a túlélésért a többi személyiségével - és a körülötte lévőkkel - miközben elkezdnek leomlani benne a különböző énjeit elválasztó falak.

A dílereknek is vannak elveik. David csak rászoruló családanyáknak vagy szorgos éttermi alkalmazottaknak árul, de gyerekeknek soha. És bízik benne, hogy ha mindig kispályás marad, nem érheti baj. De persze téved. Méghozzá nagyon nagyot. Egyszer, egyetlen egyszer néhány környékbeli kamasznak segít megszabadulni az elvonási tünetektől, azok erre kirabolják, és ő nem tud elszámolni sem az anyaggal, sem a pénzzel. Hogy jóvá tegye a hibáját kénytelen egy nagy szállítmányt áthozni Mexikóból. Szerencsére a jó szomszédja, egy cinikus sztriptíztáncosnő és két züllött kiskorú segít neki: úgy tesznek, mintha családi túrán járnának, de a lakókocsi csempészáruval van tele. Az ötlet jó - a kivitelezés viszont elképesztő következményekkel jár...

Egy titkos ügynöknek elege lett. Robert McCall azt hitte, visszavonulhat a harctól, de rá kell jönnie, hogy számára most kezdődnek az igazán veszélyes évek. Legyőzhetetlen, kemény és keserű: de ha azt látja, hogy az erősebbek a gyengébb ellen fordulnak, akkor közbelép, és nem érdekli a túlerő. Sosem alszik. Éjszaka egy nagyváros sötét utcáit járja, és figyel. És ha bajt szimatol valahol, már indul is…

Having recently found God, self-effacing young nurse Maud arrives at a plush home to care for Amanda, a hedonistic dancer left frail from a chronic illness. When a chance encounter with a former colleague throws up hints of a dark past, it becomes clear there is more to sweet Maud than meets the eye.

Amikor férje egy titkos küldetés során eltűnik, Lena csatlakozik egy expedícióhoz, amely egy, az Egyesült Államok kormánya által elzárt rejtélyes régióba vezet.

Deke egy kiégett Kern megyei seriffhelyettes, aki szövetkezik az LASD kiváló nyomozójával, Baxterrel, hogy együttes erővel kézre kerítsenek egy vérszomjas sorozatgyilkos, aki sorra szedi az áldozatait. Deke 'szaglása' az apró jelekre kísértetiesen pontosnak bizonyul, azonban úgy tűnik, a nyomozás sikerességéhez kénytelen megkerülni néhány erkölcsi szabályt, ami Baxtert morális dilemmába sodorja. Deke-nek nem csak az ügy részleteit kell feltárnia, de el kell számolni saját, sötét múltbéli titkával is.