Steve Rogers -aki az 1940-es évek elején vett részt az USA hadseregének titkos kísérletében- most Washingtonban éli csendes hétköznapjait és próbál alkalmazkodni a modern világ kihívásaihoz. Azonban amikor a terrorelhárítással és hírszerzéssel foglalkozó S.H.I.E.L.D. egyik munkatársát megtámadják, a férfi egy olyan összeesküvés közepén találja magát, amely az egész világot fenyegeti. Újra feltűnik régi szövetségese, a Fekete Özvegy is, akivel minden erejükre szükségük lesz, hogy felderítsék a konspirációt és leküzdjék a megsemmisítésükre küldött bérgyilkosok hadát. Amikor rájönnek, hogy valójában mivel állnak szemben, felismerik, hogy további partnerekre lesz szükségük, ha győzni szeretnének. Csatlakozik hozzájuk legújabb szövetségesük, Sólyom is, azonban váratlanul egy rendkívül erős ellenféllel, a Tél Katonájával találják szemben magukat.

Folytatódnak a csapat kalandjai, melyek a kozmosz távolabbi szegleteibe vezetik őket. Az őrzőknek sokat kell tenniük azért, hogy összetartsák újdonsült családjukat, miközben kiderítenek egyet s mást Peter Quill igazi szüleiről is.

Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul. De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb ellenség tör a világra. A rejtélyes Mysterio erősebb az eddigi ellenfeleknél, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi bosszúálló társaitól segítséget kérni.

A coming-of-age story based on the lives of street rappers in Mumbai.

A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed és Lorraine Warren valós, lejegyzett esetei között az egyik legmeghökkentőbb ez a történet. A páros ismét egy bajba került családon segít, és egy bajt okozó házat szeretne megtisztítani az ártó szellemektől. Ezúttal Angliába hívják őket: egy négy gyerekét egyedül nevelő anya könyörög a démonűzők segítségéért: két lánya egyre furcsább jelenségeket tapasztal a vén házban. És ami eleinte játéknak tűnt, az nemsokára megállíthatatlan, borzasztó valósággá válik…

Tanúi lehetünk, ahogy az ifjú, árva fiúból megszületik a nagy erejű Marvel kapitány. Superman-nel vállvetve indul harcba a nagy ellensége, Black Adam ellen. Mindkettőjüket a mágia táplálja, melyet egy ősi varázsló, Shazam ajándékozott nekik. Azonban Adam-et megrontotta a hatalom...

Bosszúállók. Mindenki ismeri őket. Azonban ez a történet nem róluk fog szólni, hanem a föld szuperhőseinek gyermekeiről és a szülőket elpusztító leghatalmasabb gonoszról, Ultronról. További szereplők lesznek Vasember és Hulk. A leszármazottak pedig: Amerika Kapitánya és Fekete Özvegy fia (James), Darázs és Óriás fia (Pym), Thor lánya (Torunn), Fekete Párduc fia (Azari)és Sólyomszem fia (Barton).

The Death of Superman and Reign of the Supermen now presented as an over two-hour unabridged and seamless animated feature. Witness the no-holds-barred battle between the Justice League and an unstoppable alien force known only as Doomsday, a battle that only Superman can finish and will forever change the face of Metropolis.

Öt év telt el Xavier Barcelonában eltöltött kicsapongó és kalandos diákévei után. Xavier immár Párizsban igyekszik írói karrierjét építeni, miközben a felnőtté válás megszokott kérdésén töpreng: vajon érdemes-e élni ezen az ellentmondásos világon? A tökéletes nő után kutatva ágyról ágyra jár, gyakran olyan szekér után fut, amelyik nem veszi őt fel, és sokszor jut arra a felismerésre, "ez a hajó is elment...", míg végül legjobb barátnője a leszbikus Isabelle, régi szerelme Martine, valamint Wendy és William és az egész multikulturális barcelonai baráti társaság segítségével megcsillan számára a reménysugár, mely elvezeti őt az igaz szerelem útjára.

Három New York-i fiú, Sheriff, Tony és Lewis felhőtlen heteket tölt Malajziában. Tengerpart, napsütés, lányok, koktélok, és néha egy kis fű. A vakáció azonban nem tart örökké, Lewis kivételével, aki még maradna Távol-Keleten, hogy csatlakozzon egy állatvédő csoporthoz, a fiúk csomagolnak, a maradék hasist szemétbe dobják, majd hazatérnek. Két év telik el. Sheriff limuzin-sofőr és egy szegényes brooklyn-i lakásban él, Tony építész, menyasszonya van. Ekkor keresi fel őket Beth, Lewis ügyvédje, akitől megtudják, hogy barátjukat elutazásuk másnapján letartóztatták, és vád alá helyezték kábítószer-üzérkedésért. Nyolc napon belül felakasztják, hacsak ők vissza nem térnek és el nem vállalják a börtönbüntetést: három-három évet, ha mindketten visszamennek, hat évet, ha csak az egyikük.

A true-crime comedy exploring a failed music festival turned internet meme at the nexus of social media influence, late-stage capitalism, and morality in the post-truth era.

Dorothy épp csak hazatért varázslatos utazásáról Óz földjéről, de máris új kalandok hívják a szivárványon túlról. A tornádó utáni napon a kansas-i hajnalban egy gyönyörű és mágikus szivárványon keresztül régi jó barátja, Madárijesztő hívja segítségül a kislányt. Dorothy ölébe kapja Totót és azonnal útra kel a szivárvánnyal. Óz földjén gyorsabban telt az idő, mint otthon, Kansas-ben és Óz földjének lakói bizony nagy bajban vannak. A gonosz nyugati boszorkány testvére, a körmönfont Udvari Bolond teljes hatalomátvételre készül. Országról-országra, régióról-régióra haladva készül végrehajtani ördögi tervét: foglyul ejteni a birodalmak vezetőit és teljes sötétségbe borítani Óz szeretett és kedves földjét. Még Glinda, a jóságos északi boszorkány, a béke őrzője is képtelen legyőzni az Udvari Bolond ördögi erejét. Dorothy az egyetlen reményük. Már megint. Hiszen, aki egyszer már legyőzte a gonosz nyugati boszorkányt, biztos képes lesz elbánni az öccsével is.

Maggie gyilkosságért került börtönbe és már a siralomházban ül, amikor kap még egy utolsó esélyt. Megmenekül a kivégzéstől, ha megtanul parancsra ölni. Egy titkos szervezet kaparintja meg a lány életét és képzi ki új feladatára Maggie-t. A lány egyik mentora Bob, a szervezet jeles alakja, a másik pedig az előkelő és elegáns Amanda, aki mindarra a rafinériára tanítja meg hősnőnket, amelyre ahhoz van szüksége, hogy elcsavarja előkelő áldozatai fejét. Maggie lelkileg és fizikailag készen áll az első bevetésre, bár semmit sem szeretne jobban, mint végre normális életet élni, a barátjával, J.P.-vel, a fényképésszel. Azonban olyan jövő vár rá, amelyben a szeretet, a szerelem a brutalitás és a vad erőszak egymás mellett van jelen.

Tíz évvel a Haddonfield-i mészárlás után mindenki Halloween ünnepére készül, nem sejtve, hogy a két lábon járó gonosz, Michael Myers visszatért. Egyedüli célja, hogy végezzen Laurie lányával, saját unokahúgával, na meg mindenkivel, aki keresztezi az útját.

Az extrém sportolóból kormányügynökké avanzsált Xander Cage felbukkan önkéntes száműzetéséből, és rögtön összeütközésbe kerül Xianggal, a halálos harcossal, és csapatával, akik megszereznek egy Pandora szelencéje néven ismert veszélyes és látszólag megállíthatatlan szuperfegyvert. Ám alig hogy Xander új csapatot toboroz kalandvágyó spanokból, egy halálos összeesküvés kellős közepén találja magát, melynek szálai a legfelsőbb kormányzati körökbe vezetnek...

Az idilli nyárból a kimondhatatlan borzalmak rémálma lesz egy újabb csoport gyanútlan táborozó számára. A Kristály-tavi tábor véres örökségére fittyet hányva egyenként áldozatul esnek a mániákus Jason-nek, aki minden adandó alkalommal levadássza õket... A Péntek 13 harmadik része jeges félelemmel fog eltölteni, és Jason most eljuthat a te nappalidba is!

Az isten háta mögött, a nyugat-virginai vadonban álló elszigetelt Glenville szanatórium szörnyű bűncselekmények helyszíne volt 1974-ben. Az itt kezelt beltenyészett, kannibál család kiszabadult, és brutálisan legyilkolt mindenkit. Tizennyolc évvel később a téli szünetben egy csapat hóbarát fiatal keres menedéket a kórházban a hóvihar elől. Hamarosan rájönnek, hogy az elhagyottnak vélt épület falai között a gonosz lakozik. Ha életben akarnak maradni fel kell venniük a harcot az őrült gyilkosokkal.

Időszámításunk szerint 2670-ben járunk. A Földet az intelligens és rabszolgasorba taszított majmok lázadása pusztította el. Alig néhányan élték át a nukleáris holocaustot, és a majmok az életben maradt emberekkel építtetik újjá a civilizációt. Az ellentétek azonban újra fellángolnak, a két fejlett civilizáció hamarosan összecsap egymással. Cornelius, a majomtársadalom vezetője minden erejével azon fáradozik, hogy a két nép egymás mellett békében élhessen.

A talált kamerás mozik legújabb üdvöskéjében olyan új szereplőkkel ismerkedhetünk meg, akik Katie-ék szomszédai voltak. Alex és édesanyja szintén megtapasztalja azt a kísértetjárást, amit az előző három részben a másik család is. Ha eddig csak borzongtál, most futkosni fog a hátadon a hideg! A parajelenségek folytatódnak, a kamerák tovább forognak.

A kristálytavi rém visszatért, és újra hullákat hagy maga után. Ez alkalommal egy elmegyógyintézet fiataljait szemelte ki,akik közt ott van Tommy Jarvis is.A kisfiú aki feldarabolta Jasont a saját bozótvágó késével. Tommy már felnõtt de még mindig rémálmai vannak,hogy Jason visszatér. És ahogy Freddy mondaná a rémálom valóra vált.