Ki-taek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch, aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is, akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules.

A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

Maximus, a hatalmas római generális a nép kedvence, és az idős uralkodó, Marcus Aurelius bizalmát is élvezi. Az összeesküvés áldozataként haldokló Marcus Aurelius őt teszi meg örökösévé hataloméhes fia, Commodus ellenében. Commodus átveszi mégis a hatalmat, és halálra ítéli Maximust: ő megmenekül, a Hispániában élő családjára mért csapást azonban nem tudja megakadályozni. Összetörten a rabszolgakereskedők kezére jut, akik eladják gladiátornak. Az életéért küzdő Maximust Rómába viszik, ahol felhasználja régi hírnevét, hogy lázadást szítson az eltunyult rómaiak között az elnyomó hatalom megdöntésére.

Néhány norvég kutatóval való összeütközés után az amerikai Antarktisz-kutató állomás tagjai befogadnak egy szánhúzó kutyát. A befogadott eb azonban szörnyű átalakuláson megy keresztül, a testébe ugyanis idegen organizmus költözött. Felderítő csapat indul a szomszédos norvég telepre, ahol a romok és halottak mellett az amerikaiak egy jégből kiásott űrhajóroncsra bukkannak. Nyilvánvalóvá válik, hogy amikor a járművet felszínre hozták, az utasa elszabadult és bármilyen alakot képes felölteni. Miközben beköszönt a rideg sarki tél, rettegés költözik az amerikai bázisra.

Egy átlagos kamaszt az érzelmei irányítanak. Öröm, szomorúság, félelem és düh mind együtt jár. Riley Anderson hétköznapi tizenkét éves lány, akinek az élete egy csapásra nagyot változik, amikor ő és a családja a békés kertvárosból San Franciscóba költöznek, az édesapja új állása miatt. A kislány életét, a tudatában emberi személyként élő érzelmek határozzák meg, akikre ugyancsak nagy hatást gyakorolnak a kelletlen változások. És, ha az érzelmek közt zavar támad, az mind-mind kivetül Riley-ra is. Ráadásul Riley leghatározóbb érzelme, Derű véletlenül nagy zűrzavart okoz a kislány fejében, ami immár nemcsak az érzelmeket, de Riley egész lényét is befolyásolhatja.

Anglia diktatúrától szenved a nem is olyan távoli jövőben. A tévéből dől a propaganda, a titkosrendőrség pribékjei mindenkit rettegésben tartanak. Evey-t, a fiatal lányt egyik este elkapják az utcán, a halál torkából egy titokzatos alak, V szabadítja ki. A férfi a négyszáz éve kivégzett lázadó, Guy Fawkes álarcát viseli. Fawkes társaival együtt levegőbe akarta röpíteni a parlamentet, hogy az országot megszabadítsa a zsarnokságtól. De a merénylet meghiúsult, az összeesküvők bitón végezték. Evey apránként megismeri V múltját, mely a férfi bosszúvágyát táplálja. És miközben maga is megjárja a diktatúra börtöneit, rájön, hogy V ugyanarra készül, amire annak idején Fawkes.

Az afroamerikai Chris és fehér barátnője, Rose kapcsolata elérkezett ahhoz a mérföldkőhöz, hogy a fiú végre megismerkedhet a lány szüleivel, Missy-vel és Dean-nel. Erre egy hétvégi kiruccanás keretein belül kerül sor. Eleinte Chris úgy látja, a lány családja nem nézi jó szemmel a rasszok közti kapcsolatot, de a hétvége előrehaladtával rájön, olyan információk húzódnak a háttérben, melyet korábban elképzeni sem tudott.

A szuperhősök korát éljük, de vár még néhány meglepetés. Wade Wilson a különleges erőknél szolgált, azután zsoldos lett. Egy furcsa, alig legális kísérlet eredményeképpen a szervezete meghökkentő képességekre tett szert: hihetetlenül gyorsan meggyógyul, bármi baj éri. De nem ez az egyetlen fegyvere: őrült, gonosz humora is van - és nem fél használni. A szupererős ember, aki a valóságból átlépett a hősök birodalmába, most élete legnehezebb háborújába indul: bosszút akar állni azon az emberen, aki egykor majdnem tönkretette őt.

Bob Harris és Charlotte amerikaiak, s mindketten éppen Tokióban -egy számukra teljesen idegen kultúra világában- tartózkodnak. Bob filmsztár, aki egy whisky-reklám forgatására érkezett a városba, Charlotte pedig megszállottan munkamániás fényképész férje nyomában lohol. Az álmatlanság valahogy egymás mellé sodorja a két elveszett embert: Bob és Charlotte útjai egy éjszaka a luxusszálló bárjában keresztezik egymást. A véletlen találkozásból rövidesen meglepő, titokzatos barátság szövődik a középkorú filmszínész és a hamvasan fiatal lány között. Charlotte és Bob együtt kószálva fedezik fel Tokiót, s a helybéliekkel való találkozások révén számos harsányan vidám élményben lesz részük. Végső soron pedig valami újat fedeznek fel: az élet lehetőségeibe vetett friss hitet.

Balul üt ki Indiana Jones tárgyalása a rettegett kínai bűnszervezet vezetőjével. Hősünk, oldalán Willie-vel, a bárénekesnővel és Picúrral, a kínai kisfiúval menekülni kényszerül Sanghajból. Indiában kötnek ki, ahol az egyik kis falu lakosai Jones segítségét kérik. Nem elég, hogy az oltárukról elrabolták a kincset érő varázserejű követ, de a maharadzsa emberei a gyermekeiket is magukkal hurcolták. Kiderül, hogy a tizenkét éves maharadzsa a gyilkos szekta befolyása alatt áll, melynek tagjai a Végzet Temploma alatti labirintusban dolgoztatják az elrabolt gyerekeket. Jones felveszi a harcot ellenük.

Cady Heron afrikai vidékeken nőtt fel zoológus szülei mellett, és 15 éves koráig csak hírből ismerte az iskolát. A család azonban visszatér Chicagóba, és Cady egy átlagos gimnáziumban találja magát, ahol hamar megtanulja az első leckét: semmit sem tud azokról a vad dolgokról, melyek az úgynevezett civilizációban - esetünkben egy középiskolában - előfordulnak. Ami itt folyik, az valóságos pszichológiai hadviselés és intrikák sora, és mindezek élén Regina George áll, a legmenőbb és legrafináltabb csaj az iskolában. Ő a királynő, a lányok bálványa, szinte mindenki rá akar hasonlítani, az ő szavát lesi. Nem tanácsos az útjába kerülni, ám az új lány alig teszi be a lábát, máris a lehetséges riválisaként tartják számon. Arra is rá kell jönnie, hogy az élet a dzsungelben sokszor semmi ahhoz képest, ami egy gimiben történik.

Lacombe Lucien alig töltötte be a tizennyolcadik évét, máris a felnőtt-lét sűrűjében találja magát. 1944-ben, Franciaország német megszállásának idején a fiatal parasztfiú álmokat és ideálokat szomjazó lélekkel tér vissza dél-franciaországi szülővárosába. Apját letartóztatták a németek, anyja más férfival él, mert valahogy el kell tartani a családot. Szeretne az ellenállók közé állni, de tanára nem veszi komolyan gyerekes ambícióit. A rendőrség letartóztatja egy gyanúsnak vélt helyzetben, és pillanatok alatt beszervezi. Lucient megrészegíti a hatalommal együtt járó szabadság, az "elithez" tartozás érzése, mígnem megismerkedik a bujkáló zsidó családdal, s szerelmes lesz a szépséges Horn lányba... Malle-nak ez a filmje megosztotta a közvéleményt és a kritikusokat. Sok támadás érte a franciák történelmi önérzetét sértő műve miatt, s ennek köszönhető közvetve, hogy a film bemutatása után a rendező bő évtizedre Amerikában telepedett le.

A nem túl távoli jövőben az idő lesz az új pénznem. Az emberek 25 éves koruk után nem öregszenek tovább, így a gazdagok akár örökké élhetnek, míg a szegények minden percért harcolnak. Az egymástól jól elválasztott világok egyikében a huszonötnek kinéző, mindenre ráérő gazdagok múlatják végtelen fiatalságuk napjait, a másik oldalon, a gettóban pedig kétségbeesett, kapkodó harc folyik a minden percért. A múló időt a karba épített óra jelzi, egy különleges, a két csuklót összeérintő kézrázással viszont aki akarja, átadhatja másnak a saját perceit. Akinek eltelik az utolsó pillanata, és nem szerez még időt, annak megáll a szíve. Egy gettóbeli srác (Justin Timberlake) váratlanul rengeteg időt kap egy ismeretlen időmilliomostól, ezért gyilkossággal gyanúsítják, és ő kénytelen menekülni. Túszul ejt egy fiatal, jómódú lányt (Amanda Seyfried), és magával cipeli. Az egyik percről a másikra élnek, de egymásba szeretnek: és ez felforgathatja a rendszer működését.

Csodálatos a jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva alusszák krio-álmukat, és új otthonukban frissen, fiatalon ébredhetnek fel. Elvileg. A programba hiba csúszik, kiolvaszt két hibernációs ágyat, és két embert felébreszt. Jim és Aurora maga sem tudja, miért és hogyan, egy hatalmas, néma űrhajó fedélzetén találja magát - és még 90 év van hátra, míg elérik úti céljukat. Olyanok, mint két hajótörött, a lakatlan szigeten. De segítségben nem is reménykedhetnek. Saját erejükből próbálják megoldani a helyzetet, ám egyre újabb nehézségekbe és rejtélyekbe ütköznek. Ha életben akarnak maradni, meg kell érteniük, mi történt velük.

Még hogy Hamupipőke csak a mesében létezik? Cseréljük az üvegcipőt mobiltelefonra, a tökhintót sportkocsira, a mesebeli királyságot pedig Los Angeles külvárosára, és kiderül, hogy a hol volt, hol nem volt most épp itt van. Amikor nem a gonosz mostoháját és mostohanővéreit kell elviselnie, akkor Sam (Hilary Duff) egy étteremben takarít. Álmaiban a szép, szőke herceget várja, aki persze ott van az orra előtt. Vajon sikerül a modern Hamupipőkének észrevennie álmai lovagját és összeszednie a bátorságát?

1983-ban egy fiatal újságírónő Moszkvába érkezik, hogy interjút készítsen a nyugdíjas KGB ügynökkel, Guy Benett-tel. Visszatérünk a harmincas évek egyik elit, angolszász fiúiskolájába. A fiatal Guy rejtegeti homoszexuális hajlamait, közben titokban lázad a szigorú szabályok ellen. A fiú rokonlélekre talál a marxista Tommyban. Az iskolában botrány tör ki: Guyt rajtakapják egy másik fiúval, aki végül nem bírja a gúnyolódást és öngyilkos lesz. Ekkor Guy úgy dönt, nem fogja tovább titkolni igazi énjét.

A nyugdíjas életet nem Drebin hadnagynak találták ki. Ráadásul nincs nyugta, a felesége, Jane gyereket szeretne, a régi kollégái meg állandóan munkával zaklatják. Vérbeli zsaru lévén Drebin képtelen ellenállni a kísértésnek. Különösen, amikor megtudja, hogy egy nehézfiú bombamerényletet készül végrehajtani a filmvilág ünnepén, az Oscar-díjátadó gálán. A titkos akció keretében Drebint rosszfiúnak álcázzák, és bevonul a börtönbe, ahol a híres gengszter, Rocco cellatársa lesz. Feladata, hogy a bizalmába férkőzzön, és minél többet megtudjon a fickó legújabb tervéről.

Rodney, az ifjú feltaláló a gépies gondolkodás helyett emberi álmokat dédelget. Megelégelve a peremkerület rozsdás egyhangúságát, elhatározza, hogy szerencsét próbál Robot City fogaskerék-rengetegében. Nyakába veszi alkatrészeit, és elindul, hogy bemutassa találmányát példaképének, a nagy tervezőnek. Mire odaér, egy olajpuccs keretében a zsarnok Retesz vette át a hatalmat. Szerint minden olyan robotot be kell zúzni, amelyik nem felel meg a legújabb előírásoknak. Ifjú hősünknek azonban helyén van az áramköre, és rozsdás barátaival harcot indít a zsarnok ellen.

Egy csempész visszatér a halálból, hogy kíméletlenül bosszút álljon. John Anderson Wade (Rutger Hauer), a seftes összetűzésbe keveredik barátjával, Merrickkel (Mark Dacascos). A veszekedés verekedésbe torkollik, majd halállal ér véget. Wade-nek azonban nem kell sokáig ölelkeznie a halál angyalával, ugyanis orosz tudósok újra életet lehelnek a testébe. Wade bosszút forralva összeáll egy igazi bunyós csajjal, Marinával, (Yvonne Scio), és első útja Merrickhez vezet.