A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott.

A '80-as évek végén, Oh Dae-soo-t, a teljesen átlagos családapát elrabolják saját háza elől és évekig fogva tartják egy privát cellában, ahol az egyetlen kapcsolatot a külvilággal egy televízió jelenti számára. Így szerez tudomást róla, hogy feleségét megölték és a rendőrség őt gyanúsítja. Értelmetlen és érthetetlen fogvatartása a kezdeti kétségbeesés után eltökélt belső bosszúvá érik. 15 évvel később szabadul, mindenféle magyarázat nélkül. Oh Dae-soo-t megkeresi az a személy, aki valószínűleg minden balszerencséjének okozója és azt javasolja, hogy találja meg, ki és miért tartotta fogva annyi éven át. A rémálom folytatódik Oh Dae-soo számára.

Tony Lip nem egy bonyolult fickó, aki szereti inkább az öklével elsimítani a konfliktusokat. Amikor egy kis mellékes melót ajánlanak neki, örömmel elvállalja. Ám a feladatról kiderül, hogy nem olyan egyszerű, amilyennek tűnik: egy neves afroamerikai zongorista sofőrje lesz ugyanis, aki az amerikai Délre indul turnéra - oda, ahol nem szívesen látják az olyanokat, mint ő. A két férfi stílusa, neveltetése és életvitele merőben másmilyen - ám a hosszú út során rájönnek, hogy annyira azért mégsem különböznek.

Két valóság létezik. Az egyik mindennapi életünk - a másik az, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo kétségbeesetten kutatja az igazságot a mátrixról. Erről a titokzatos és ismeretlen valamiről. Neo csak mendemondákból hallott - de biztos benne, hogy ez az elképzelhetetlen dolog rosszindulatú, és titokban irányítja az életét. Neo úgy véli, Morpheus, ez a legendák övezte férfi, akit a világ legveszélyesebb emberének tartanak, megmutatja neki az igazságot.

Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett Jokerből Joker, a komor Batman örök ellensége és ellentéte? Ez a történet megmutatja, miképpen válhat egy ártatlan lúzerből világok felforgatója, hadseregek legyőzője és szuperhősök méltó ellenfele.

August Pullman úgy született, hogy arca különösen eltorzult. A fiúnak meg kell küzdenie azért, hogy új iskolájában mindenki megértse, hogy ő ettől még egy rendes gyerek és hogy a szépség és kinézet maga csupán a felszín és nem ez ami igazán számít.

Javában zajlik az I. világháború, amikor két fiatal brit katonát egy lehetetlennek tűnő küldetéssel bíznak meg: az ellenséges vonalon kell áthatolniuk, hogy egy üzenetet kézbesítsenek bajtársaiknak. Egy napjuk van, hogy célhoz érjenek, különben 1600 társuk, köztük egyikük testvére is odavész. A két bátor harcos hihetetlen elszántsággal indul neki a német frontnak…

A 101 éves Rose DeWitt Bukater 84 évvel később meséli el élete történetét a Titanic fedélzetén. Egy fiatal Rose felszáll a hajóra anyjával és vőlegényével. Eközben Jack Dawson és Fabrizio De Rossi harmadosztályú jegyeket nyer a hajó fedélzetén. Rose elmeséli az egész történetet a Titanic távozásától egészen a haláláig – első és utolsó útján – 1912. április 15-én.

Mia, a feltörekvő színésznő tejeskávéval szolgál filmsztároknak a meghallgatások között, Sebastian, a jazz-zenész pedig koktélparti koncerteken játszik koszos bárokban. Ahogy a siker fokozódik, olyan döntésekkel kell szembenézniük, amelyek kezdik megrontani a törékeny szerelmi kapcsolatukat, és az álmaikat, amelyekért oly keményen dolgoztak.

Mindenki igazi társra vágyik. Olyanra, aki figyel, aki megért, aki segít, és aki szeret. Theodore nagyon lassan heveri ki a válását, egyedül él, és nem barátkozik könnyen. Napközben egy számítógépen dolgozik, esténként egy másik számítógépen játszik - és unalmában letölt egy új programot: egy intelligens operációs rendszert. És minden megváltozik. Az egzotikus hangú rendszer, vagyis Samantha felforgatja addig túl egyforma napait. Mindent tud, mindent ért, és egyre közelebb kerül Theodore-hoz. Olyan közel, hogy a férfi néha már úgy érzi: Samantha testestül-lelkestül az övé.

Pierre Brochant és barátai szerda esténként együtt vacsoráznak. Az összejövetel pikantériája, hogy minden meghívott köteles magával hozni egy lökött alakot. Akinek a legidiótábbat sikerül prezentálnia, az a finom étkek elfogyasztása után jutalomban részesül. A mai estére Brochant valóságos kinccsel rukkol ki, egy olyan idiótával, aki garantálja a győzelmet. A kiválasztott Francois Pignon, alázatos adóhivatalnok a Pénzügyminisztériumban, egy megszállott, aki nevezetes épületek makettjeit rakja ki gyufaszálakból. Az este azonban korántsem alakul a várakozásnak megfelelően.

A két brooklyni vízszerelő, Mario, és öccse, Luigi épp egy főcsapot akarnak megjavítani a föld alatt, amikor egy titokzatos csövön át egy csodálatos új világba kerülnek. Ám amikor a testvérek elszakadnak egymástól, Mario egy szédületes küldetésbe kezd, hogy megkeresse Luigit. Ebben segítségére van a Gombakirályság egyik alattvalója, Toad, és maga a határozott uralkodó, Peach hercegnő is, aki felkészíti Mariót a várható küzdelmekre a gonosz Bowserrel, és a koopák seregével…

Ian és Barley, két tizenéves elf testvér apa nélkül nőtt fel. A lúzer, önbizalomhiányban szenvedő kisebbiknek a 16. születésnapján előkerül az a varázsbot, amit az apjuk hagyott rájuk, és aminek a segítségével visszahozhatnák őt 24 órára. Ám a varázslat nem egészen úgy sikerül, ahogy kellene, és a két tini egy rozoga furgonon elindul, hogy bejárják a mágikus világot, amiről azt hitték, már rég eltűnt. Amikor az anyjuk rájön, hogy a fiai leléptek, egy különc kívülállóval elindul megkeresni őket.

Blanche labilis idegzetű asszony, aki feledni szeretné komor életét. Alkoholba fojtja bánatát és nővérénél, Stellánál keres menedéket. Sógora, Stanley Kowalsky, aki testiségével vonzza és egyben taszítja is, heves érzelmek kuszaságát váltja ki benne. Blanche abban reménykedik, hogy a szemérmes Mitch-csel sikerül közös jövőjüket felépítenie. Kowalsky azzal rombolja szét kapcsolatukat, hogy megerőszakolja Blanche-ot. Blanche lelkileg összetörve végül idegklinikán köt ki.

1969. Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész és jó barátja, kaszkadőre együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.

1963 nyarán egy luxus nyaralóhelyen tölti vakációját Baby, egy tizenhét éves lány, akinek életében a táncé a döntő szerep. Megismerkedik Johnny-val, a jóképű tánctanárral, akivel szerelemre gyúlnak egymás iránt. Amikor a fiút faképnél hagyja a táncpartnere a nagy verseny előtt, Baby veszi át a szerepét, s remek kettőst alkotnak együtt...

Csodálatos a jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva alusszák krio-álmukat, és új otthonukban frissen, fiatalon ébredhetnek fel. Elvileg. A programba hiba csúszik, kiolvaszt két hibernációs ágyat, és két embert felébreszt. Jim és Aurora maga sem tudja, miért és hogyan, egy hatalmas, néma űrhajó fedélzetén találja magát - és még 90 év van hátra, míg elérik úti céljukat. Olyanok, mint két hajótörött, a lakatlan szigeten. De segítségben nem is reménykedhetnek. Saját erejükből próbálják megoldani a helyzetet, ám egyre újabb nehézségekbe és rejtélyekbe ütköznek. Ha életben akarnak maradni, meg kell érteniük, mi történt velük.

A harmincas évei elején járó elefántcsontparti nő, Aya megbotránkoztatja környezetét, amikor az esküvőjén nemet mond a vőlegényének. Kínában kezd új életet, egy teaüzletben talál munkát. Főnöke, a 45 éves Caj tea iránti szenvedélye lenyűgözi Ayát. A lány a tanítványává válik, és miközben megismerkedik az ősi szertartásokkal és a tea művészetével, kapcsolatuk gyengéd szerelemmé érik. A tea illata kontinenseken és kultúrákon átívelő, a képzelet és valóság határán lebegő szerelmes történet.