Ki-taek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.

A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátsággal és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak. Ettől kezdve legfőbb vágyuk, hogy legyőzzék a másikat. Minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a gyilkos versenyt közöttük.

A Watt Lánctalpas Limlom és Hulladékkezelő robot, az E-sorozatból az egyetlen "élő" vagy mozgó szerkezet a Földön, Wall·E. Az emberiség ugyanis elhagyta a lakhatatlanná vált bolygót, ám valaki elfelejtette kikapcsolni az utolsó robotot. Így gépünk több száz magányos éven át gyűjtötte a kacatokat, amikor találkozik az Eva (Extraterresztriális Vegetáció Analizáló) névre hallgató keresőrobottal, aki megdobogtatja a szívét. Eva rájön, hogy Wall·E véletlenül rátalált a bolygó jövőjének és túlélésének kulcsára. Visszaindul támaszpontjára, hogy jelentse ezt a fontos hírt. A magányos kis robot Eva nyomába ered és az emberiség elkorcsosult posztapokaliptikus világában csúfos bonyodalmakba kerülnek egymástól függetlenül.

Jordan Belfort becsületes tőzsdeügynökként kezdte pályafutását, de az amerikai álom őt is utolérte. A 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett. Az idáig vezető út azonban korrupcióval és tisztességtelen üzletekkel kikövezett csábító hullámvasútnak bizonyult. Mert minél nagyobb volt a kísértés ő annál többet akart, mit sem törődve az illegális üzelmekkel és a nyomában loholó FBI ügynökökkel. Még több pénz, még több hatalom, még több nő és megint még több pénz: ez Jordan életfilozófiája. És hogy a szerénység egy túlértékelt erény. Jordan és falkája azt sem tudták mit kezdjenek az illegálisan megszerzett milliárdokkal, de vajon a jéghegy csúcsáról merre vezet az út?

Peter Parker lelepleződik, már nem tudja elválasztani a normális és a szuperhős életét. Amikor Strange segítségét kéri, a tét még veszélyesebbé válik, és arra kényszeríti, hogy felfedezze, mit is jelent valójában Pókembernek lenni.

Alexey Titarenko is very talented pilot and brave leader of "Singing group". He also must look after some new cadets and fight together with them against German Luftwaffe planes. Close to Alexey always are his friends, they are all from different parts of the country, but they all became real brothers.

A 101 éves Rose DeWitt Bukater 84 évvel később meséli el élete történetét a Titanic fedélzetén. Egy fiatal Rose felszáll a hajóra anyjával és vőlegényével. Eközben Jack Dawson és Fabrizio De Rossi harmadosztályú jegyeket nyer a hajó fedélzetén. Rose elmeséli az egész történetet a Titanic távozásától egészen a haláláig – első és utolsó útján – 1912. április 15-én.

A bűnözés elleni küzdelem második évében Batman olyan korrupciót tár fel Gotham Cityben, amely a saját családjához kötődik, miközben szembesül a Rébusz néven ismert sorozatgyilkossal.

Halloween éjjele - a Mindenszentekről Halottak napjára virradó éjszaka. Michael Myers, a mániákus gyilkos ekkor tör ki az elmegyógyintézet falai közül, hogy visszatérjen egykori rémtettének színterére. A maszk mögé rejtőző, bomlott agyú férfi útját halottak szegélyezik...

Harold átlagos, huszonéves gazdag gyerek, aki szabadidejében temetésekre jár és szeret öngyilkosságot színlelni, hogy ijesszen rá az őt túlságosan is magához kötő édesanyjára. Maude viszont egyáltalán nem mondható átlagos nyolcvanéves hölgynek, hiszen duzzad az életszeretettől és hiszi azt, hogy minden nap hozhat valami újat a számára. Amikor Harold találkozik Maude-dal, gyökeresen megváltozik az élete. Az asszony megtanítja a fiúnak azt, hogy az élet valójában olyasvalami, amit élvezni kell és ami megadja a lehetőséget arra, hogy az ember jól érezze magát. Eközben azonban Harold anyja, pszichológusa, és keményszívű nagybátyja azon mesterkednek, hogy a fiú az általuk normálisnak tartott módon éljen.

Ethan Hunt és IMF-csapata belevág az eddigi legveszélyesebb küldetésbe: felkutatni egy félelmetes új fegyvert, mielőtt az rossz kezekbe kerülne. Miközben a jövő irányítása és a világ sorsa a tét, halálos verseny indul a Föld körül. Egy titokzatos, teljhatalmú ellenséggel szembesülve figyelembe kell vennie, hogy semmi sem fontosabb a küldetésnél – még azok élete sem, akikkel törődik.

Szomáliai kalózok fenyegetik az Adeni-öbölben áthaladó teherhajókat. 2009. április 7-én az USA Tengerészeti Hivatala figyelmeztetést adott ki: a fokozódó kalózveszély miatt legalább 1100 kilométer távolságot tartsanak Szomália partjaitól. Csupán egy nappal később kalózok ostromolták meg a Maersk Alabama nevű teherhajót, amely afrikai jótékonysági szervezetek számára szállított segélyt.

Egy átlagos gimnázium, egy átlagos osztály, itt a közelben, napjainkban. Egy projekthét keretében az osztálynak az autokrácia témáját kell feldolgoznia. Tanáruk, Rainer Wenger úgy dönt, hogy valami teljességgel szokatlan, az átlagostól eltérő dolgot csinál a projektből. Különös kísérletbe kezd az osztállyal: azt akarja, hogy saját bőrükön tapasztalják meg az autokráciát - csak néhány napig. Azonban ami első pillantásra új kezdetnek, újfajta szolidaritásnak és egyenlőségnek tűnik, szédületes gyorsasággal riasztó jelenségeket hoz felszínre. A csoport nyomást gyakorol a kívülállókra, egyes csoporttagok erőszakossá válnak, és van, akinek teljesen átalakul a személyisége. A Hullám - így nevezi magát a mozgalom - tagjai szeretnék átvenni az uralmat az iskola, sőt az egész város felett. Egyszóval: Wenger kísérlete "kiválóan" sikerül. És a tanár túlságosan későn parancsol megállj!-t. Megvalósul a fordított pedagógiai rémálom: mindenki engedelmeskedik!

A Londonban élő belga manikűröslány, Carol félelme és iszonyodása a testiség minden formájától őrületbe kergeti a lányt. Mániája teljes izolálódásához és két gyilkossághoz vezet. Lakása fokról fokra tükrözi lakója széthullását és lerobbantságában egyre félelmetesebbé válik.

Világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, melyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, kíméletlen, halálos erővel. Egy leleményes családnak sikerült életben maradnia teljes csendben, úgy, hogy elnyomnak minden lehetséges zajt, ami a mindennapi életükkel jár. Egyik gyermekük már odaveszett a borzalomban, így a szülők és a két megmaradt gyermek a gyásztól sújtva küszködnek a túlélésért… és megpróbálnak minden lehetséges módon felkészülni egy újabb gyermek születésére…

A negyvenes Vincent életében először apa lesz. Ez alkalomból meghívja vacsorára a testvérét, Élisabeth-et, a sógorát, Pierre-t és a gyermekkori barátját, Claude-ot. Miközben a feleségére, Annára várnak, a vendégek kérdések özönével árasztják el a leendő apát. Ám minden a feje tetejére áll, amikor megkérdezik, hogyan fogják hívni a kis jövevényt. Vincenték ugyanis az Adolphe nevet szánják a kisfiúnak. A névadás körül parázs vita bontakozik ki, amelyben régi sérelmek és titkok is felszínre kerülnek.

Furcsa, túlvilági köd ereszkedik egy amerikai kisvárosra. David Drayton, és kisfia, Billy a kisváros vegyesboltjában rekednek sok más lakóval együtt. David veszi észre elsőként, hogy valami mozog a ködben: halálosan rémisztő, nem evilági lények. A túlélés a csapat összetartásán múlik, de ismerve az emberi természetet, lehetséges ez? Ahogy kezd elharapódzni a félelem és a pánik, Davidben megfogalmazódik a végső kérdés. A ködben feltűnő idegen faj az ijesztőbb, vagy azok az emberi szörnyek, amelyekké a boltban rekedt emberek váltak; azok, akik egészen idáig szomszédok és barátok voltak?

Egy kutatócsoport pszichológiai kísérletet folytat. Önként jelentkezőkből választják ki azt a huszonhat embert, akik részt vesznek a börtönben zajló kéthetes kísérletben. Ennek során a részvevőket két csoportra osztják: a rabokra és az őrségre. Az őröknek nincs más dolguk, mint betartatni a szabályokat, ám erőszakhoz sem ők, sem a rabok nem folyamodhatnak, különben vége a kísérletnek. Az emberek idővel egyre jobban beleélik magukat a szerepükbe, és a börtönben szép lassan elszabadul a pokol. Valós történet, a Stanford Egyetemen végrehajtott hírhedt kísérlet alapján.

A little girl Assol met a wizard and it has been foretold: "... it will be a fine sunny day when a beautiful ship under scarlet sail comes and the noble prince will take you away from here. He'll take you to the world of your dreams, where you will be loved and happy." The neighbours told jokes about her, children teased her, but she waited for her prince. She trusted in the miracles and waited. Arthur Gray's rule was "if you can make a miracle, do it!". And he made a miracle for the wonderful romantic girl.