A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

August Pullman úgy született, hogy arca különösen eltorzult. A fiúnak meg kell küzdenie azért, hogy új iskolájában mindenki megértse, hogy ő ettől még egy rendes gyerek és hogy a szépség és kinézet maga csupán a felszín és nem ez ami igazán számít.

Hutch Mansell az a fickó, akit észre sem veszel. Kertvárosi apuka, mellőzött férj, jellegtelen szomszéd. Egy senki. Amikor egy éjszaka két tolvaj betör az otthonába, az incidens belobbantja Hutch ismeretlen, régóta forrongó dühét, és olyan brutális útra löki, amely nehezen elfojtott sötét titkokat hoz a felszínre...

A milliárdos krimiírót 85. születésnapján holtan találják vidéki villájában. A partit követő napon a tett helyszínére érkezik a híres magándetektív, Benoit Blanc, akit egy titokzatos személy bérelt fel a szenzációs bűncselekmény felderítésével. Ahogy a nyomozó elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, egyre különösebb titkokra derít fényt. És bár az ünnepségen résztvevő családtagoknak, és a személyzetnek is megdönthetetlen alibije van, mindenkinek alapos indítéka volt a szörnyű tett elkövetésére. A vidéki magányban elszigetelt família minden tagja egyre kétségbeesettebben bizonygatja saját igazát, de Benoit Blanc egy meglepő csellel végül mégis tőrbe csalja a gyilkost.

Az afroamerikai Chris és fehér barátnője, Rose kapcsolata elérkezett ahhoz a mérföldkőhöz, hogy a fiú végre megismerkedhet a lány szüleivel, Missy-vel és Dean-nel. Erre egy hétvégi kiruccanás keretein belül kerül sor. Eleinte Chris úgy látja, a lány családja nem nézi jó szemmel a rasszok közti kapcsolatot, de a hétvége előrehaladtával rájön, olyan információk húzódnak a háttérben, melyet korábban elképzeni sem tudott.

A film több mint egy évtizeddel az első rész eseményeit követően meséli el a Sully család (Jake, Neytiri és gyermekeinek) történetét; a rájuk leselkedő veszélyeket, az életben maradásért vívott harcaikat, az őket sújtó tragédiákat és azt, meddig képesek elmenni, hogy biztonságban tudhassák egymást.

Két év telt el a 4. Nagy Ninjaháború óta. A dolgok azóta kicsit megváltoztak Konohában. Élén azzal a ténnyel, hogy új hokagét választottak, aki nem más, mint Kakashi. A napok közel sem telnek nyugalmasan Naruto számára. Ő a háború nagy hőse, akit még az akadémiára is behívnak órát tartani. Az pedig közel sem meglepő, hogy a lányok csak úgy nyüzsögnek körülötte és ajándékokkal halmozzák el. Szegény Hinatát ez még inkább elbátortalanítja, hogy bevallja Narutónak az érzéseit, vagy hogy odaadja azt a szép piros sálat, amit neki kötött...

A közelmúltban elbocsátott és a munkája miatt kétségbeesett fiatalember, Mike vállalja, hogy éjszakai biztonsági őrként dolgozzon egy elhagyott tematikus étteremben. De hamarosan rájön, hogy itt semmi sem az, aminek látszik.

Ki tudja, már, miért lett vége a világnak? Miért lett belőle végtelen, gonosz homoksivatag? Csak annyi biztos, hogy a világ elpusztult, és egy fiatal lányt, Furiosát elrabolják a Zöld Helyről, a Sok Anyától, és egy motoros horda meg a vezérük, Dementus viszi magával. Végigporzanak a sivatagon, és a Várat veszik célba, ahol meg a motoros hadúr meg akar küzdeni Halhatlan Joe-val és a féléltű hadfiúkból álló seregével. Furiosa viszont életben akar maradni. És haza akar jutni. Bármi áron.

Dom Toretto visszahúzódva él egy félreeső helyen Lettyvel és fiával, a kis Briannel, de tudják, hogy a veszély állandóan ott les rájuk a békés horizonton. Ezúttal ez a veszély arra kényszeríti Domot, hogy szembenézzen múltbéli bűneivel, ha meg akarja menteni azokat, akiket a legjobban szeret. Összehozza csapatát, hogy megakadályozzanak egy olyan tervet, amely megrengeti a világot. A terv kiötlője a legképzettebb bérgyilkos és legprofibb sofőr, akivel valaha találkoztak – és aki történetesen Dom elveszett öccse, Jakob...

Benoit Blanc, a világhírű nyomozó Görögországba utazik, hogy felgöngyölítsen egy új rejtélyt, melyben egy milliárdos és az ő eklektikus baráti társasága szerepelnek.

Peace and tranquility have set in Belogorie. The evil was defeated and Ivan is now enjoying his well-deserved fame. He is surrounded by his family, friends and small wonders from the modern world that help him lead a comfortable life. Luckily, he has his Magic Sword to cut a gap between the worlds to get some supplies quite regularly. But when an ancient evil rises and the existence of the magic world is put to danger, Ivan has to team up with his old friends and his new rivals. They will set out on a long journey beyond the known world to find a way to defeat the enemies and to return peace to Belogorie.

Szentpéterváron járunk, főhősünk Grom hadnagy, aki zöldfülű társával ezúttal egy kőkemény ellenfél ellen kell hogy helyt álljon. A cseppet sem nyugodt városban ugyanis feltűnik egy rejtélyes alak, pestisdoktoros álarcban, akinek egyetlen célja, hogy megtisztítsa Szentpétervárt a mocsoktól, amiből aztán tényleg akad bőven. Groméknak pedig minden tudásra és nyomozati képességre szükségük van, hogy a végére járjanak az ügynek… az ügynek, ami gyökeresen forgathatja fel az egész város életét.

Michael Bryce kényszerszabadságra megy, ám pihenésre, feltöltődésre tett próbálkozása rövidéletűnek bizonyul: feltűnik a színen Darius felesége, Sonia, aki megmenti a testőrt egy gyilkossági kísérlettől. A temperamentumos nő azonban segítséget vár a „szívességért” cserébe, így Bryce-nak nincs más választása, össze kell fognia Soniával, hogy kiszabadítsák Dariust. A bökkenő csak annyi, hogy a kényszerszabija miatt Bryce nem használhat semmilyen halálos fegyvert a bevetés során, így egyedül csak az eszére és szerencséjére hagyatkozhat a bérgyilkos kiszabadításában.

Evan McCauley-nak vannak olyan képességei, amelyeket soha nem tanult meg, és olyan helyek emlékei, ahol soha nem járt. Az öngyógyítás és a mentális összeomlás szélén áll, amikor egy titkos csoport, akik magukat "Végtelen"-nek nevezik, a segítségére siet és kiderül, hogy az emlékei valódiak.

Egy oregoni kisvárosban élő tanár és testvére élete teljesen összefonódik egy hallgatóéval, aki sötét titkokat tartogat számukra.

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

Lewis Hicks (Cuba Gooding Jr.) brutális gyilkosságokra specializálódott újságíró. Amikor rátalál új barátnője megcsonkított holtestére, és egy sorozatgyilkos jövőbeli áldozatairól szóló hátborzongató újságcikk is birtokába kerül, nekilát, hogy megoldja a szörnyű bűntetteket. De az idő nem neki dolgozik... A bárányok hallgatnak és a Hetedik stílusában feszes, félelmetes és fordulatos pszichothriller készült.

Csatlakozz Aanghoz, ehhez a különleges fiúhoz, aki képes irányítani az elemeket és aki felejthetetlen utazásra indul, melynek során varázslatos lényekkel találkozik és különleges kepeségekkel rendelkezõ barátokra tesz szert. Avatárként õ az egyetlen ember a világon, aki véget vethet a Levegõ, Víz, Föld és Tûz nemzetek között évezredek óta dúló háborúnak. Fantáziadús kalandjaival Az utolsó léghajlító izgalmakkal teli élményt szerez az egész családnak!

WWE Tribute to the Troops is an annual event held by WWE together with Armed Forces Entertainment in December around Christmas since 2003 as a way of honoring the men and women of the United States Armed Forces serving in Iraq and Afghanistan. Selected WWE wrestlers and employees travel to the said countries and interact with the members of the U.S. Military for at least three days. The WWE wrestlers regularly visit military camps, bases, and hospitals, including the Walter Reed Army Medical Center and Bethesda Naval Hospital, during their travels to bolster the morale of the troops.[1] WWE then holds a special wrestling show with the troop members in attendance for free. The show features matches involving selected Superstars and Divas from both Raw and SmackDown. The company then airs the matches, as well as videos highlighting their interaction with the members of the military, in a special televised program of the same title.