A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott.

August Pullman úgy született, hogy arca különösen eltorzult. A fiúnak meg kell küzdenie azért, hogy új iskolájában mindenki megértse, hogy ő ettől még egy rendes gyerek és hogy a szépség és kinézet maga csupán a felszín és nem ez ami igazán számít.

J. Robert Oppenheimer története, aki a Manhattan Terv vezetőjeként, az első atomfegyver létrehozásáért volt felelős a II. világháború idején.

Mia, a feltörekvő színésznő tejeskávéval szolgál filmsztároknak a meghallgatások között, Sebastian, a jazz-zenész pedig koktélparti koncerteken játszik koszos bárokban. Ahogy a siker fokozódik, olyan döntésekkel kell szembenézniük, amelyek kezdik megrontani a törékeny szerelmi kapcsolatukat, és az álmaikat, amelyekért oly keményen dolgoztak.

Mindenki igazi társra vágyik. Olyanra, aki figyel, aki megért, aki segít, és aki szeret. Theodore nagyon lassan heveri ki a válását, egyedül él, és nem barátkozik könnyen. Napközben egy számítógépen dolgozik, esténként egy másik számítógépen játszik - és unalmában letölt egy új programot: egy intelligens operációs rendszert. És minden megváltozik. Az egzotikus hangú rendszer, vagyis Samantha felforgatja addig túl egyforma napait. Mindent tud, mindent ért, és egyre közelebb kerül Theodore-hoz. Olyan közel, hogy a férfi néha már úgy érzi: Samantha testestül-lelkestül az övé.

Rosie és Alex már 5 éves koruk óta a legjobb barátok, ezért biztos, hogy nem egymásnak lettek teremtve vagy mégis? Amikor szerelemről, az életről vagy a helyes döntésekről van szó, ez a kettő önmaguk legnagyobb ellenségei. Egy kínos fordulat 18 évesen, egy elszalasztott lehetőség, és az élet teljesen más irányba sodorja őket. De mégis, azt a köteléket, amely összeköti őket térben, időben és különböző kontinenseken át, nem lehet tönkretenni a katasztrofális szerelmi ügyek, házasság, hűtlenség és a válás ellenére sem. Vajon megtalálják az egymáshoz visszavezető utat? Vagy akkor már túl késő lesz?

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése.

Vajon van Húsvéti Nyuszi? És Mikulás? És Fogtündér? És Homokember? Hát persze! Vannak, amíg van gyermek, aki hisz bennük. Igen ám, de a gonosz Szurok azt szeretné, ha a gyermekek csak benne hinnének. Vagyis a mumusban. Ezért aztán az álmokból rémálmokat csinál, az örömből félelmet, a fényből sötétséget. Így az "őrzők", a gyermekálmok védelmezői nagy veszélybe kerülnek. Ám akad egy új segítségük, egy új őrző, Dér Jankó, az ötödik legenda.

Nem hívták mindig Wonder Womannek. Valaha ő volt Diana, az amazonok hercegnője, aki egy távoli, titkos szigeten, csupa nő között élt. Uralkodónak nevelték, legyőzhetetlen harcosnak képezték ki, de békében teltek a napjai. Míg meg nem látta az első férfit. Egy pilóta lezuhan a parton, és óriási háborúról beszél a páncélba öltözött nőknek, amely a kinti világban dúl. Diana biztos benne, hogy ő véget tudna vetni a vérengzésnek, a lábadozó pilótával együtt elhagyja az otthonát, és beleveti magát a harcba. Csak a küzdelem közben érti meg, mibe keveredett, de akkor már nincs visszaút. Véget akar vetni minden háborúnak, és közben rácsodálkozik saját, emberfeletti erejére... és megsejti, hogy mi a végzete...

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

A hidegháborús Amerikában járunk 1962-ben. Egy szigorított biztonsági fokozatú kormányzati laboratóriumban dolgozik teljes elszigeteltségben, magányosan Elisa és Zelda. Amikor felfedeznek egy titkosított kísérletet, mindkettejük élete örökre megváltozik. Egy kétéltű emberről van szó, akit fogolyként tartanak bezárva. Elisa beleszeret a teremtménybe és tervet készít, hogy segítsen neki megmenekülni.

Az eszes, de csóró tini, elvállalja, hogy szerelmes levelet ír az iskolai futballjátékos nevében. Arra nem számít, hogy a fiú a barátja lesz, ő meg belezúg a szerelmébe.

A 15 éves középiskolás Adèle tanár szeretne lenni, ám élete egyik pillanatról a másikra fenekestől felfordul, amikor találkozik Emmával, egy közeli főiskola kékhajú diáklányával. A két lány szenvedélyes viszonyba kezd egymással.

Egy többszörösen visszaeső bűnöző és egy rendőrnő egymásba szeretnek, és össze is házasodnak. Boldogan élnek, csak egyetlen bánatuk van: nem lehet gyerekük. Sebaj, rabolnak maguknak egyet - mégpedig a bútormágnás, Nathan Arizona ötösikrei közül az egyiket. Ennyi gyerek között talán nem tűnik fel a szülőknek, hogy egy hiányzik. Igyekeznek titokban tartani a dolgot, de egyre kevesebb sikerrel, így aztán nem marad más út számukra, csak a menekülés.

A megbecsült harcos legidősebb lányaként született Hua Mulan bátor, eltökélt, talpraesett ifjú hölgy. Mikor a császár határozata értelmében minden családból csatlakoznia kell egy főnek a hadsereghez, átveszi gyengélkedő apja helyét Hua Jun néven, s végül Kína legnagyobb harcosainak egyike válik belőle.

Hatalmas űrhajók jelennek meg a semmiből és borítják árnyékba a világ fővárosait. Az emberiség örömünnepre készül, de az idegeneknek más szándékai vannak: elsöprő túlerejükkel és lenyűgöző technikai fölényükkel mindenestül el akarják pusztítani a földi civilizációt.

Shakespeare klasszikus szerelmi története modern környezetben, az amerikai Verona Beach-en elevenedik meg a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben. A tengerpartért, a hatalomért és a pénzért harcol egymással a két rivális banda, a Capulet és a Montague család. Tagjai villogó, díszes autóval száguldoznak, kard és tőr helyett pisztollyal ölik egymást. Egy táncos összejövetelen találkozik egymással a két család gyermeke. Rómeó és Júlia az első pillantásra egymásba szeret, és hamarosan, titokban összeházasodnak. Rómeó összeverekszik az egyik Capulettel, és megöli.

Születése napján Lucinda alaposan kitol Ellával. Csupa kedvességből elvarázsolja, ezért engedelmeskednie kell minden parancsnak. 18 évvel később úgy dönt, felkeresi Lucindát, hogy visszaadja neki kéretlen ajándékát. Az egyszerű kirándulás hamarosan kalandos utazássá válik, tele ogrékkal, szőke óriásokkal, és a gonosz királlyal, Edgarral.

Mike és Dave tesók, akik mindig egymás hülyülésével töltik az időt, pláne ha van közönségük, akkor igencsak megszalad a gyeplő. A fathernak elege van már ebből, ezért rájuk parancsol, hogy a nővérük esküvőjére csak lányokkal jöhetnek, akik csak lenyugtatják a tomboló fiúkat. A keresésükre jelentkezik két lány, akik a kezdeti jóravaló ártatlanságuk mögött vadabb csajok rejtőznek, mint maguk a fiúk.

A legjobb házasság is folyamatosan rászorul az elsősegélyre. Az évek óta házasságban élő két jó barát (Owen Wilson és Jason Sudeikis) felesége, amikor azt veszi észre, hogy férjeik állandóan a nőket bámulják, nőkről beszélgetnek és valószínűleg nőkkel álmodnak, megpróbálják ravaszul megoldani a helyzetet: adnak egy hét kimenőt.Rick és Fred egy hét elhajlási engedélyt kap. Azalatt azt csinálnak, amit akarnak, nincs kérdés, nincs harag, de egy hét múlva vissza kell térniük hűséges párjaikhoz (Jenna Fischer és Christina Applegate).Valóra vált álom? Első hallásra annak tűnik. De a két pasas fokozatosan rájön, hogy az általuk elképzelt facér élet egyáltalán nincs összhangban a valósággal.