Johanna egyike Franciaország 9 védőszentjének; Párizsi Szent Dénes, Tours-i ... Jeanne d'Arc a mai napig meghatározó szerepet tölt be a nyugati kultúrában.

A közvetlenül az első világháború után készült film a német expresszionista filmstílus legnagyobb hatású, legtöbbet idézett alkotása, amely 1958-ban a híres brüsszeli szavazáson bekerült minden idők legjobb 12 filmje közé. A forgatókönyvírók eredeti szándéka szerint Caligari, az őrült hipnotizőr, és médiumának kapcsolata a hatalomra törő, irracionálisan gonosz zsarnok és a kiszolgáltatott kisember viszonyát testesítette volna meg. Az eredeti cselekményhez utólag hozzákapcsolt kerettörténet tompította a társadalomkritikát, és lélektani síkra emelte a konfliktust. A filmben kizárólag festett díszleteket alkalmaztak, amelyeket három expresszionista festő, a Sturm csoport tagjai készítettek. A kísérteties, látomásszerű kisvárosban az utcák hegyesszögben torkollnak egymásba, a düledező kockaházak tetején a kémények ferdén meredeznek. A torz perspektívájú, hatásosan megvilágított díszletek között a szereplők árnyakként suhannak, mintha maguk is megelevenedett rajzfigurák lennének.

Alegorikus történet egy férfiről, aki küzd a benne lévő jó és gonosz ellen. Az egyik oldal egy vonzó nő a másik a felesége.

A klasszikus film a város életének egy napját állítja elénk, annak szépségével és szokásos konfliktusaival együtt. Az operatőrök nagyon érzékeny filmanyagot használtak, hogy mesterséges világítás nélkül dolgozhassanak. A kamerát gyakran elrejtették, hogy észrevétlenül filmezhessenek. Ruttmann - Eizenstein és Vertov mozgáselméletét alkalmazva és továbbfejlesztve - a gondosan szerkesztett mozgásfolyamatokat zenei, szimfonikus formákba rendezte. A szimfónia ritmikus és strukturális törvényszerűségei fontosabbak számára, mint a tartalom, a társadalomkritika. Ennek következtében a film már nem a város ritmusát tükrözi, hanem ellenkezőleg, a várost kényszeríti a saját ritmusába. Bár láthatóak a szociális körülmények, mégis úgy hatnak, mint formális eszközök és nem mint a tiltakozás kifejeződése. Ezért ez a film kevésbé dokumentumfilm, inkább kísérlet az "abszolút" vagy "absztrakt" film továbbfejlesztése, amelyben a valóság megjelenési formái absztrakt és formákkal önálló műben egyesülnek.

Két testvér, Phil és Ted Stoneman Piedmontba, Dél Karolinába utazik, hogy meglátogassák barátaikat, a Cameron családot. Azonban barátságukra rányomja bélyegét, hogy a két családnak egymás ellen kell harcolniuk a Polgárháborúban. A háború kimenetele jelentős következményekkel jár mind a két család életére.