Egy hideg szombat reggel öt diák tölti büntetését az előkelő középiskola könyvtárában: a jó sportoló, a punk, az úrilány, a családi gondokkal küszködő tolvaj és az iskola esze, a csodagyerek. A nap folyamán ez az öt, szinte idegen ember ráébred arra, hogy sokkal több bennük a közös, mint azt valaha is álmodták. Alaposan megismerik egymás összes problémáját, de ami a legfontosabb, nagyon sokat tanulnak saját magukról. Az első, ami összehozza a társaságot, a megvetés, amit a dékánnal szemben éreznek, aki kimérte rájuk a büntetést. Kezdetben mindenkinek az idegeire megy a bezártság, és egymást kezdik gyötörni, ideiglenes szövetségeket képeznek, közös ellenséget keresnek, percről percre változik a csoport dinamikája. A nap folyamán mindannyian rájönnek arra, hogy ők is az előítéletek rabjai; s nemcsak szót érteni tanulnak meg a másikkal, hanem odafigyelni a másik problémáira is.

A legtöbb, mondhatni mindegyik középiskolás srác gondolata a szex körül forog. Így van ezzel Evan és Seth is, az elmúlt négy esztendőt egymás társaságában és - gondolatban - szebbnél szebb, szexis csajokkal töltötték. Az ábrándozásnak azonban a suli befejezésével hamarosan vége szakad. Ráadásul kénytelenek szembenézni a szomorú ténnyel, szűzen fejezik be az évet. A váratlan bulimeghívás talán az utolsó lehetőség a két lúzer számára, hogy elveszítse azt, amije van. Evan és Seth mindent el is követ annak érdekében, hogy ez így legyen.

A gazdagok mások. Vagy mégsem? Kiderül, hogy ha elkapja őket a szerelem heve, ugyanolyan bolondok, mint bármelyikünk. Tracy Lord, a szeszélyes örökösnő egy feddhetetlen úriember menyasszonya, csakhogy megtetszik neki egy vonzó újságíró. A történet itt még nem ér véget, mert az is lehet, hogy Tracy valójában bohém ex-férjét szereti... Pergő jazz ritmus, szerelem, gazdagság és persze sok mulattató félreértés fűszerezik ezt az igazi hollywoodi klasszikust.

Viola nem csak szép és okos, focizni is tud, aki kihasználja a kínálkozó lehetőséget és ikertestvére, Sebastian bőrébe bújva beáll a focicsapatba. Persze csak idő kérdése, hogy mikor pattan ki a botrány, Viola ugyanis beleszeret jóképű szobatársába, Duke-ba, aki egy másik lánynak csapja a szelet. Olivia azonban a fiúnak hitt Violába szerelmes és mindez csak tovább bonyolódik, amikor megjelenik a színen Sebastian.

A tanulmányait illetően Matthew roppant sikeres, csajozni viszont nem igazán tud, egészen pontosan még nem is próbált randizni egyetlen lánnyal sem. A gyönyörű és titokzatos új szomszédlány felbukkanása azonban fenekestül felkavarja egysíkú életét. Matt halálosan szerelmes lesz a bombázóba. És a bomba hamarosan tényleg robban: kiderül, hogy a lány annak idején pornósztárként kereste a kenyerét. A gondokat tetézi, hogy az új szerelemmel együtt a kissé agresszív fazonú, rámenős ex-strici és számos alvilági figura is a nyakába szakad az érettségire gyúró fiúnak.

A történet néhány középiskolás tinédzser és szüleik életét mutatja be abból az aspektusból nézve, hogy az internet miként is alakította át az egymás közötti kommunikációjukat.

Birdee élete darabjaira hullik, amikor megtudja, hogy férje megcsalta. Kislányával elindul haza, a szülővárosába. Ám otthon sem könnyebb az élete, meg kell próbálnia együtt élni anyjával - akit igazán sosem ismert - meg kell vigasztalnia lányát, akinek nagyon hiányzik az apja, és szembe kell néznie egy új szerelem lehetőségével.

Will Strongholddal (Michael Angarano) szemben nagyok az elvárások. Szülei, Steve (Kurt Russell) és Josie (Kelly Preston) a világ legnépszerűbb és legbátrabb szuperhősei. Nem csoda, ha a szuperhős-csemeték sulijában mindenki nagy várakozással tekint az érkezése elé. A srác azonban csalódást okoz. Még egyetlen szuperképessége sem fejlődött ki. Egyik nap azonban felbukkan a főgonosz, aki nemcsak barátait és az iskolát, de Will családját is halálos veszélybe sodorja. Itt az ideje, hogy Will végre szuperhős legyen.

Az élet egy végtelennek tűnő röpdolgozat. Josie Geller (Drew Barrymore) végre megtalálta a kiugrási lehetőséget: a legnagyobb chicagói napilapnál újságíró. Főnöke fiatal korára való tekintettel őt bízza meg a mai középiskolások életéről szóló cikk írásával. Josie a legjobb oknyomozó technikát választja, beépül a gimisek közé. A magabiztos zsurnaliszta hirtelen mintha visszatérne saját nyomasztó diákéveibe, amikor kigúnyolták és kirekesztették. Most sem könnyebb a dolga a szép, de korlátolt lányokkal és a válogatós fiúkkal. Ráadásul szerelmes lesz a tanárba, akit le kellene lepleznie írásával.

Barbara Novak (Renée Zellweger) fiatal írónőként érkezik New Yorkba új könyvével, melynek Pokolba a szerelemmel a címe. Művével nyíltan tagadja a szerelmet, de feltétlen igent mond a karrierre és a szexre. A forradalmi nézeteket hangoztató kötet hamar a bestseller-listák élére repül, szerzője pedig magára vonja egy veszélyes ellenfél figyelmét. Az elsőkönyves írónőre felfigyel New York legnagyobb nőcsábászának tartott Cather Block (Ewan McGregor), aki ráadásul jó tollú sztárújságíró is. Mi sem természetesebb, hogy Block a regényt, illetve az írónő ellene irányuló személyes megjegyzéseit sértésnek veszi, ezért leleplező cikk írásába kezd. Célja nem egyszerűen Barbara elcsábítása, hanem hogy bebizonyítsa: még a feminista mozgalmak példaképe is képes a szerelemre.

Nyáron, mielõtt Julie elkezdené tanulmányait a középiskolában, ki akar rúgni a hámból. A három barátnõjével, Hannah-val, Yancyvel és Farrah-val együtt úgy érzi, itt az ideje, hogy változtassanak a róluk kialakult képen. Hol van már a régi párnacsaták kora, az éjszakába nyúló beszélgetések ideje? Ma már az éjszakai kalandjáték a divat, amelyen a lánycsapatnak a legnagyobb riválisaival kell megküzdenie. A különös vadászat során a lányok elkötnek egy autót, beosonnak néhány klubba, megízlelik az elsõ csókot, miközben egy kicsit többet megtudnak magukról és képességeikrõl.

A rendezők a filmben az éjszakai tévéműsorok, a kis költségvetésű sci-fi filmek és a konzervnevetéssel töltött szappanopera-vígjátékok paródiáit eszelős szkeccsekkel tűzdelik meg. A mai élet és popkultúra paródiája egy tévéállomás körül forog, mely egy 50-es évekbeli stílusú sci-fit vad reklámokkal és őrült rövidfilmekkel szakít meg, és eközben a legeszementebb látványosságokkal kecsegtet, amit valaha a szórakoztatás ürügyén elkövettek... A film igazán frenetikus betekintés a televíziózás legjobb és legrosszabb pillanataiba!

Már megint egy kamaszokról szóló film, de vigyázat, itt semmi nem komoly! A koreográfia a szokásos: az osztály két nagymenõje fogad, hogy sikerül-e a csúnya lányból szép lányt faragni. Mire sikerül, a fogadás nyertese beleszeret a megszépült csúnyába, a megszépült csúnya viszont mindent megtud a fogadásról.

Zohan Dvir a legjobb izraeli kommandósok egyike. Nemcsak a harctéren legyőzhetetlen, a nőknél is sikert sikerre halmoz. Senki sem sejti, hogy mégis elégedetlen az életével, az örökös háborúskodással. Minden vágya, hogy fodrász legyen. Zohan nem véletlenül az álcázás nagymestere, ügyes trükkel megrendezi saját halálát, majd felül az első New Yorkba tartó repülőgépre. Hamarosan állást kap az egyik fodrászüzletben, ám gyorsan kiderül, hogy a régi beidegződésektől nem is olyan könnyű megszabadulni. Ugyanakkor felbukkan néhány régi ellensége is.

Gomez, az Addams família feje újabban a családfakutatás rabja. Igyekszik bebizonyítani, hogy Addamsnek lenni kiváltság. Kutatásai során kiderül: a rokonok nagyszabású Addams-találkozóra készülnek. A család lelkesen várja a jeles eseményt, ám hirtelen betoppan a nagypapi és a nagymami, akikrõl kiderül, hogy kezdenek elhülyülni és olyan beteges dolgoknak hódolnak, mint a társastánc. Ki kell õket kúrálni: egy vérbeli Addams nem állíthat be normális szülõkkel az Addams-fesztiválra!