Hedwig, a rockénekes Hanselként született, és nehéz körülmények között nőtt fel. Hansel találkozik a jóképű amerikai katonával. A férfi azt ígéri, magával viszi Amerikába, egy feltétellel, ha nővé operáltatja magát. Az operáció azonban nem sikerül, így a nevét Hedwigre változtató Hansel kilátástalan helyzetbe kerül. Hedwig mindenféle munkát elvállal, hogy megéljen, miközben énekesnőként is fellép. Megismerkedik a tizenhat éves, vallásos Tommyval. Összebarátkoznak, ám Tommy ellopja Hedwig dalait, és igazi rocksztár lesz belőle, amiről Hedwig mindig is álmodott.

London, 1969. Withnail és Marwood, a két munkanélküli színész egy Camden Town-i lakásban él. A lakás nyomorúságos, akárcsak a két fickó, akik leginkább pián és kábítószeren élnek. Amikor a két fickónak elege lesz a nyirkos időből és az őrült drogdílerekből, elhatározzák, hogy vidékre mennek vakációzni, Withnail nagybátyjának parasztházába. Ám amikor odaérnek, esni kezd az eső, nincs kaja, és híján vannak a túlélési kézségnek. Ráadásul beállít Monty bácsi, aki élénk érdeklődést tanúsít Marwood iránt.

A film egy dél-amerikai országban játszódik, egy véres diktatúra leverését követően. Paulina ebéddel várja férjét, Gerardo Escobart, aki a rezsim ellenes mozgalom vezetője volt. Gerardo egy ismeretlen férfival tér haza, aki segített neki, amikor defektet kapott az úton. A nő lassan rádöbben, hogy az idegen egyike volt azoknak, akik korábban kihallgatták, megkínozták és megerőszakolták. Nem ismeri a férfi külsejét, ugyanis be volt kötve a szeme, de az illata, a hangja és a zenei ízlése alapján felismerte őt. Bár nem biztos a férfi kilétében, a feltörő emlékek hatására váratlanul felébred benne a bosszúvágy. A szerepek ezúttal felcserélődnek: kínzóból áldozat, áldozatból pedig kínzó lesz.

Börtönbüntetése letöltése után Norman Bates-et "beszámíthatónak" minősítik és szabadlábra helyezik. Norman visszatér a Bates Motelbe. Egy helyi vendéglő konyháján kezd dolgozni, ahol megismerkedik a magányos Maryvel, akit befogad a motel egyik szobájába. Bár Norman minden erejével próbálja elfelejteni a múltat, anyjától újabb és újabb üzeneteket kap. Hamarosan gyilkosságot követnek el a motelben.

Nicole (Reese Witherspoon) mindig arról álmodott, hogy jön majd egyszer egy fiú, aki erős, szexis, érzékeny és mindennél jobban szereti őt. És most itt van! Davidben (Mark Wahlberg) mindezt megtalálta, sőt többet is. Egy modern lovag, aki elbűvölte és elcsábította a testét és a lelkét. De a tökéletes férfi nem az, akinek látszik. A kedves, udvarias felszín vad és fékezhetetlen erőt takar, ami Nicole álmait hamarosan rémálommá változtatja.

Szenteste Angela maradt utolsónak az irodában. Miután végzett, a kihalt parkolóházba siet, ahol a kocsiját hagyta. Az autója azonban nem indul. Szerencsére segítségére siet Thomas, a kedves biztonsági őr, azonban neki sem sikerül beindítani a kocsit. Kárpótlásként meghívja Angelát egy kis ünnepi vacsorára. A lány kineveti, amivel felbőszíti az elmebeteg férfit. Thomas leüti és megkötözve az irodájába viszi. Angela rájön, ha meg akarja érni a karácsony reggelt, fel kell vennie a harcot a férfival.

Kevin Cole, a maffiába beépült FBI-ügynök a legbrutálisabb módszerektől sem riadhat vissza, ha meg akarja őrizni hitelét az alvilágban. Mikor Ziggy, a rejtélyes nagyfőnök arra utasítja, hogy dolgozza meg a könyvelőjét (Laurence Fishburne), aki feltehetően dollármilliókat lopott el tőle, Cole még nem is sejti, milyen macska-egér játékba keveredett. Egy idő után kétségessé válik, ki tartja kezében a dolgokat, hiszen szervezett bűnözés világában az ember pontosan annyit ér, amennyit az utolsó hazugsága.

Párizs, 2020. Hoffmann rendőrnyomozó felesége és egyben partnere életét veszti egy bűnözővel vívott tűzpárbajban. A férfi még magához sem tért, máris új partnert kap, akivel bosszúra szomjazva azonnal a tettes nyomába ered. Egy borzalmas autóbaleset résztvevőjeként a világhírű sebésznő, Dr. Brügen a lánya, Manon életéért küzd. Csak úgy tudja életben tartani, hogy felhasználva saját klinikája szupermodern eszközeit, manipulálja a lány álmait és emlékeit. Hoffmann végre nyomra bukkan, ami egyenesen a klinikára vezeti, ahol semmi sem az, aminek látszik.