Szöveg nélküli. Az Utolsó ember a filmtörténet időtlen klasszikusa, amelyet 1958-ban a "brüsszeli 12"-be, minden idők legjobb filmjei közé is beválasztottak. Egy hotelportás története, akit öreg napjaira vécésnek fokoznak le, s akit a megaláztatás tönkretesz, hiszen pompás egyenruhájával élete értelmét is elvesztette. Murnau - és vele egyenrangú alkotótársai, Carl Mayer forgatókönyvíró, Karl Freund operatőr és nem utolsó sorban a főszerepet játszó, zseniális Emil Jannings - inzertek nélkül, a szöveg súlyától megszabadulva csak képekben, montázsokkal mesélik el a szívszorító történetet. A kamera szabadon mozog, követi a hős sorsát - az események főszereplőjévé válik. A hotel zsongó élete, az öreg portás részeg-jelenete, a pletykázó asszonyok montázsa, a szürke külváros és a csillogó hotel kontrasztja felejthetetlen képsorokban elevenedik meg.

Az európai filmesek különleges alkotással ünnepelték a bővítés történelmi jelentőségű napját. ,Az Európa-képek című összeállításban huszonöt, többségében fiatal rendező, az európai filmművészet jelenlegi és jövendő mesterei, öt perces etűdben fogalmazzák meg reményeiket, szorongásaikat és látomásaikat hazájuk és Európa jelenéről, jövőjéről. A Prológus című magyar epizódot Tarr Béla rendezte.

Alíz és Mari együtt jártak középiskolába, majd az érettségi után elváltak útjaik. Mari főiskolára ment, Alíz pedig szerelmes lett és a majorban maradt. Alíz esküvőjén találkoznak újra. Alíz kimérten, szemrehányóan fogadja régi barátnőjét. Magát áldozatnak tekinti, Marit pedig azon élet jelképének, amiről ő lemondani kényszerült.

Egy nyári délután valaki lecseppenti magát kávéval, valaki galambot etet, valaki darazsat öl, valaki meghal, valaki menekül, valaki másol, valaki rádiót hallgat, valaki telefonál, valaki... És ezek közt talán van némi összefüggés. Szántai János Az élet című novellája alapján