A film három horror történetet mesél el. Az elsőben Rosy-t a fiatal nőt a lakásán telefonhívásokkal fenyeget a múltjából újra előkerülő börtönből szökött bűnöző. A másodikban egy fiatalember éjszakai lovaglása során egy holttestet talál hátában egy késsel. A közelben lévő házban rátalál egy család három tagjára, ám kiderül, hogy a családfő egy vámpír, aki a szerettei vérével táplálkozik. A harmadikban egy nővér ellopja egy holttest kezéről a rajta lévő gyűrűt, ám a holttest bosszút áll.

Az amerikai Nora Davis néhány krimit a hóna alá csapva a gyönyörű Rómába látogat, hogy meglátogassa nagynénjét. Odaérve egyből kábítószercsempésszel fut össze a reptéren, majd a nagynénihez érve Dr. Marcello (John Saxon) fogadja a rossz hírrel, miszerint a néni nagyon beteg. Éjszaka el is halálozik a nagynéni, mire Nora rémülten indul a közeli kórházba, ám útközben kirabolják, aminek következtében beüti a fejét, majd később feleszmél, és egy gyilkosságot lát, de utána újra az eszméletét veszti. Reggel Noráról azt gondolják, hogy részeg volt, kórházba viszik, nem hisznek neki, és közben még fura telefonhívásokat kap, miszerint ő a következő áldozat.

A Terzi Intézet több tudósa is gyilkosság áldozata lesz. Franco Arno a vak rejtvénykészítő és Carlo Giordani újságíró összefognak, hogy közösen derítsék ki a gyilkosságok motivációit és megtalálják a tettest, vagy tetteseket. A nyomozás során feltárul a gyanúsítottak saját világa komoly jellemhibáikkal együtt.

Minden azzal kezdődik, hogy egy idős nőt a szemünk láttára gyilkol meg a saját férje, majd vele is végez egy ismeretlen tettes. Elterelésként marad egy öngyilkosságra utaló jegyzet az asztalon, semmi több. A tulaj nélkül maradt telek és az öböl ára amúgy a csillagos eget veri, így nem csoda, hogy a sok-sok ide érkező örökös jelölt egymás után a titokzatos gyilkos áldozatává válik…

Kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben New York homoszexuális közösségét. A törzshelyüket járva vadászik áldozataira, akikkel azután a lakásukon brutális módon végez. Steve Burns nyomozónak alig száradt meg a pecsét a rendőrtiszti diplomáján, máris bedobják a mélyvízbe. Steve még a barátnőjének, Nancynek sem mondhatja el, milyen feladattal bízták meg. A jóképű, fiatal nyomozónak be kell épülnie a homoszexuálisok világába. Gyanútlan áldozatként kínálja fel magát a gyilkosnak, remélve, hogy majd így sikerült elkapnia.

A film az olasz giallók legszebb darabjai közé tartozik. A másfélórás moziban egy sorozatgyilkos utáni nyomozás meglepő végeredménnyel zárul miközben igazi olasz és német sztárok csillogtatják meg magával ragadó színészi képességeiket. Ez a nyomozós horror Cornell Woolrich (Alfred Hitchcock: Titkos ablak) egyik történetét dolgozza fel a hozzá méltó minőségben.

Martha Caldwell tizenhárom évesen szemtanúja volt a szülei halálának, és azóta is néma a sokktól. Most Spanyolországban él a nagybátyjával. Amikor az unokatestvére megérkezik hozzájuk látogatóba, egy gyilkosságsorozat veszi kezdetét.

Egy dél-amerikai banánköztársaság rehabilitációs női börtönében vagyunk. A szigorúan bugyimentes övezet szex-koncentrációs táborként működik, őrültnek nyilvánított leszbikus politikai foglyokkal (Ö.L.P.F.), kiket az ex-náci Gréta (Dyanne Thorne) próbál kigyógyítani válogatott eszközeivel. A szomszédban lakó professzor gyanút fog, és kezdeményezi az Amnesty International-nél az intézmény felülvizsgálatát. Ekkor bukkan fel egy halottnak nyílvánított rab fiatal és szexi testvére, aki önként vállalja, hogy bevonul a falak közé nyomozni..

Ilsa egy Gulagban dolgozik, ahol kegyetlenkedik a foglyokkal az őrtársaival egyetemben. Van egy tigris a Gulagban, akit az engedetlen foglyokkal etet. Egy szovjet érkezik a táborba, akit át akarnak nevelni, mert utálja Sztálint. A film negyedénél a tábort porig rombolják, a foglyokat megölik, de a szovjet túléli. Pár tíz éven belül a szovjet birkózó amerikába utazik és mily véletlen egy bordélyházban összefut Ilsával és csatlósaival, akik foglyul ejtik. A szovjet nem hajlandó Ilsával semmilyen nemi viszonyt létesíteni, sőt tiszta szívéből gyűlöli. Most sincs ez másképp. Ilsa be akarja fejezni azt, amit akkor a Gulag-ban elkezdett. A film innentől kezdve arról szól, hogy keresik a szovjetet és ki akarják szabadítani.

Kevin Dornwinkle tehetséges gyerek, aki történetesen meztelen női testet szeretne látni. Miután prűd anyja tetten éri, Kevin egy másik szenvedélybe menekül: a tudományba. Évekkel később a sikeres tudós (Noel Peters) bemutatja új molekuláris átrendeződési szérumát. Dr. Dornwinkle egy középiskolában tanár lesz és hogy túlélje az előzményeket amin keresztül ment, hamarosan tökéletesíti a szérumot, majd molesztálásba és gyilkosságba kezd.