A történet a múlt század végén játszódik Londonban. Az álomjelenetek, melyek az elefántember születését magyarázzák (John Merrick anyját terhességének nyolcadik hónapjában ledöntötte egy elefánt), a gépek mellett dolgozó munkások testéről felismerhetetlen közelségből készült képekbe tűnnek át. Egy formátlan anyag önmozgásából a kozmikus szörnyűség születik. Ebbe a világba merül alá a londoni kórház fiatal sebésze, Frederick Treves, hogy megértse a rejtélyt...

Benjamin Martin (Mel Gibson) igazi harcos volt: kegyetlen, kiismerhetetlen, engesztelhetetlen. Mára azonban egyedül neveli hét gyerekét, és rájött arra, hogy a béke létszükséglet számára. Az amerikai függetlenségi háború azonban nem kedvez a kívülállóknak és a legnagyobb fiú, Gabriel (Heath Ledger) másképp gondolkodik, mint apja: kerüljön bármibe, a függetlenséget akarja szolgálni. Aki veszélybe került, meg kell védeni, akinek baja esett, azt meg kell bosszulni! Ha eljön az idő, Benjamin Martin újra fegyverbe szólítja régi harcostársait, és elindul, hogy az őrült háborúban megkezdje a maga őrült hadjáratát.

Több éves afrikai kiküldetés után az Odone házaspár visszatér Amerikába az ötéves kisfiukkal. A kis Lorenzón hamarosan súlyos betegség jelei mutatkoznak. Kiderül, hogy adrenoleukodisztrófiában (ALD) szenved, a ritka és gyógyíthatatlan betegség az idegrendszerét támadta meg. Az orvosok szerint a kisfiúnak csak néhány éve van hátra. A szülei, Augusto és Michaela nem hajlandók beletörődni a helyzetbe, harcba kezdenek a betegség ellen. Az orvosok hitetlenkedése ellenére - némi szerencsével és annál is több szeretettel és kitartással - egy fantasztikus gyógyszerre találnak, amely segít a halálra ítélt Lorenzón.

Charles Howard amerikai milliomos mindenét elvesztette az 1929-33 közötti Nagy Depressziónak nevezett gazdasági összeomlásban. Kiábrándultan bolyong Mexikóban, mikor megismerkedik Marcelával, aki második felesége lesz. Közös a szenvedélyük a lovak iránt, ezért Charles vásárol egy szép lovat. Seabiscuit három éves mén, felmenői között nincsenek nagy bajnokok, ám Charles két hírhedt szakemberre bízza nevelését. Tom egykori ügyes cowboy, a vad musztáng lovak szakértője, de maga is kezelhetetlen alak. Johnny pedig bokszolónak túl kicsi volt, zsokénak meg túl nagy. Így is sok versenyt nyert, de már félig megvakult. Ezzel a két, sokak által leírt emberrel és esélytelen lovával kezd nyerni nagy pénzeket az egykori milliomos, akinek barátai számánál már csak ellenségei száma növekszik jobban.

1972. október 13-án egy repülőgép - fedélzetén egy Chilébe tartó uruguayi főiskolai rögbicsapattal és kísérőivel - rossz látási viszonyok közé került, és egy vulkán hófödte csúcsába ütközött. A kettétört repülő lezuhant, s bár az utasok és a legénység egy része azonnal meghalt, a szerencsés többség vérző sebekkel és törött csontokkal megúszta a balesetet. A túlélők meleg ruha és élelem nélkül várták a segítséget, de a mentőosztag nyolc napos kutatás után feladta a keresést. Néhány hét után eljött a pillanat, amikor dönteniük kellett. Nem volt más választásuk megtették azt, ami elképzelhetetlen: barátaik holttestéből táplálkoztak. Amikor az időjárási viszonyok megengedték, három fiú elhagyta a tábort, hogy segítséget hozzon... A film az emberi kitartás győzelmének igaz története.

Deborah E. Lipstadt amerikai történésznek bíróság előtt kell megvédenie igazát - és ezzel együtt a XX. század történelmének legborzalmasabb tényeit -, amikor megjelent könyve kapcsán egy ismert brit holokauszttagadó rágalmazásért bepereli és teátrálisan 1000 dollárt ajánl fel annak, aki cáfolhatatlan bizonyítékkal szolgál a gázkamrák egykor volt létezésére.

1943 Három esztendeje, hogy a németek megtörték a franciák ellenállását. Nem így Afrikában, ahol fölállítják az első francia hadsereget. Százharmincezer arab és más afrikai származású katona szolgál a trikolór alatt. Miközben ők az életüket tették föl a németek elleni harcra, sok francia "indigenes"-nek, bennszülötteknek csúfolja őket. Feltárul néhány katona sorsa: a nemes Abdelkader keményen küzd az ügyért, Yassirt inkább a pénz motiválja, Said a szegénység elől menekül, míg Messaoud romantikus álmodozó. Miközben feletteseik szinte semmibe veszik őket, felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek Franciaországnak.

A Foix grófságbeli Artigat nevű faluban 1538-ban a mindössze 14 éves Martin Guerre-t összeadják a falu tekintélyes családjából származó Bertrande de Rolsszal, aki még szintén gyermek. A házasság sokáig terméketlennek bizonyul. A kilencévi férfiúi kudarc igencsak megalázó a fiatal Martin számára, így amikor megvádolják, hogy meglopta apját, végképp tarthatatlannak érzi helyzetét. Elhagyja feleségét, birtokát, és sokáig nem hallat magáról. Hosszú évek múltán azonban megjelenik egy férfi, aki a rég elveszettnek hitt Martin Guerre-nek adja ki magát. Elfogadtatja magát a családdal, a legközelebbi rokonokkal és az egész faluval. Burkolt kételyek személyazonosságával kapcsolatban már kezdettől fogva megfogalmazódnak, ám a férfi a legintimebb titkokat is tudja feleségéről…

Az 1930-as évek végén Lady Sarah Ashley férje Ausztráliában próbálja eladni az utolsó birtokukat, egy marhalegelőt. Mivel lassan halad az ügy, az asszony utána utazik a távoli földrészre, hogy kezébe vegye a dolgok intézését. Darwin városában azonban a férje helyett a nyers modorú, durva marhatenyésztő várja, akit mindenki csak Hajcsárnak nevez. A kegyetlen ügyintéző, Neil Fletcher összejátszik a marhabáró Carney királlyal, hogy megszerezzék Sarah földjét. Az asszony a birtok megmentése érdekében kénytelen összefogni a Hajcsárral, ezerötszáz marhát kell átterelniük Észak-Ausztrália kemény vidékén.

Olivia Crawford több vetélést és sikertelen megtermékenyítést követően végre teherbe esik. Ikreket vár a férjével, Briannel. Találkozik Annával, aki szintén nehezen esett teherbe, így az örömhír miatt gyorsan megértik egymást. Anna végül elvetél, és tönkremegy a házassága. Mikor Olivia megszüli az ikereket, kiderül, hogy nem is ikrek, sőt az egyik baba Anna és Gabe gyermeke, akik embrióját véletlenül ültették Oliviába. A két nő összetűzésbe kerül, hiszen Olivia szeretné megtartani a gyermeket, akit kihordott és megszült, Anna pedig szeretné megszerezni biológiai fiát.

A film a 2011-ben bekövetkezett Fukushimai atomerőmű-baleset eseményeit meséli el az ott dolgozó mérnökök és szakemberek szemszögéből, az első percektől, egészen a katasztrófa végezetéig...

Három keresztény fogoly igaz története alapján, akik egy harmadik világbeli országban kivégzéssel néznek szembe.

Duncan (Devon Sawa) még csak pályakezdő kábeles, vagyis magasfeszültségű villanyszerelő, de karrierje nem indul jól. Főnöke, Beau (John Travolta) szívből gyűlöli, nem is sejtve, hogy Duncan az apja az unokahúga, Bailey (Kate Bosworth) gyermekének, akit Beau nevelt fel. Hamarosan rájuk tör az évszázad vihara, és Beau és csapata mindent belead, hogy a városban újból legyen áram. Mikor Beau megtudja, hogy Bailey megsérült és kórházba került, az életét is kockára teszi, hogy megmentse őt.

Jack Friar nyomozó, aki ezúttal nem hivatalból ered egy tinédzser nyomába: barátja kérte arra, hogy találja meg az elcsatangolt kölyköt. Jack azonban a szökevény helyett egy bizarr bűnbandába botlik, akik épp egy bankrablásra készülnek. Jacket lefogják, túszul ejtik, és a bandavezér gyönyörű barátnőjét bízzák meg a férfi őrzésével, amíg végrehajtják a rablást, és eldöntik, hogy mit kezdjenek a váratlan szemtanúval...