Nem sokkal azután, hogy David beköltözik új lakásába, felbukkan egy nemkívánatos látogató: a megnyerő Elizabeth, aki azt állítja, hogy a lakás az övé – majd eltűnik. Amikor a lány tetszés szerint kezd megjelenni és eltűnni, David azt gondolja, hogy egy szellem, míg Elizabeth meg van győződve arról, hogy életben van.

Az első randik szabálya egyszerű: tégy próbát, dönts gyorsan, ha pedig nem tetszik a másik, lépj le azonnal - és örökre. E film férfi hőse (Adam Sandler) így is tenne. Amikor első randija az egyébként kedvesnek tűnő szöszivel (Drew Barrymore) nem jön össze, elegánsan távozni készül... ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy családi üdülőhelyen, korábbi házasságaikból származó gyerkőceik víg társaságában. A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben a férfi és a nő fokozatosan felfedezi, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitte.

Kenya sikeres fekete ügyvédnő. Mindennek azonban súlyos ára van, a magánélet, a szórakozás ismeretlen fogalom számára. A barátai szerint semmi esélye arra, hogy férjhez menjen, hacsak ő nem tesz valamit az ügy érdekében. Végül sikerül rábeszélniük egy vakrandira. A dolog azonban balul üt ki, mert kiderül, hogy a kertépítő Brian fehér férfi. Később egy partin találkoznak újra, ahol Kenya megbízza a férfit, hogy hozza rendbe az új lakása kertjét. Ahogy az már lenni szokott, idővel összemelegednek, ám Kenyának még meg kell győznie a családját és a barátait arról, hogy jól választott.

A film hat nyughatatlan huszonéves fiatal története, akik kifizetendő számlákkal, ilyen-olyan munkahellyel és a szerelem örök vágyával terhesen teszik első önálló lépéseiket az ÉLETben. Közösek az álmaik, a zenéjük és a ház, amelyben lakást bérelnek. Steve, aki már belefáradt a taktikázásba és a bonyodalmakba, és úgy érzi, elege van a szerelemből. Linda, akit mindig is kitüntető bizalom és figyelem vett körül. Cliff, aki úgy gondolja, hogy egy tartós kapcsolat gátolná ígéretes zenészi karrierjét, és Janet, aki mindent megtesz azért, hogy magára vonja a figyelmet. Debbie, aki biztos abban, hogy egy tuti kis ruha és egy videó kell ahhoz, hogy befusson a nagy Ő, és Bailey, aki igazából nem törődik a szerelemmel, de mindig kész tanácsot adni. Nekik hatuknak valójában semmi sem fontosabb annál, mint megtalálni az igazit.

Tim azt hiszi, hogy álmai nőjét hívta meg Hawaiira a céges üdülésre, ám rádöbben, hogy véletlenül egy lidérces vakrandin megismert nőnek küldte el az üzenetet.

Ha Bridget Jones a reménytelen párkereső szinglik mértékegysége, Jessica Steinnél (Jennifer Westfeldt) minimum két Bridget Jones-t mutatna a magánymérő. Mióta szakított egykori barátjával, Josh-sal, az érzelmi élete kész cs?dtömeg. Ráadásul Jessica sorsát túlbuzgó édesanyja sem könnyíti meg, hiszen minden zsidó ünnepet kihasznál arra, hogy összehozza lányát egy-egy "kiváló" jelölttel. Egy nap végül úgy érzi a lány, hogy a sors végre kedvében szeretne járni. Az újság partnerkereső rovatában rábukkan az Igazira. Ám hamarosan kiderül, hogy a hirdetést egy leszbikus nő adta fel. Jessica mégis úgy dönt, hogy találkozik az ismeretlen lánnyal. Elvégre a férfiaknál rosszabb nem lehet.

Volt már szerelmes valakibe, akinek csak a hangját hallotta? Brian (Ben Chaplin) például ilyen ábrándozó fickó. Kedvenc rádióműsora a Vonzások és állatságok-show, amelynek műsorvezetője az elbűvölő Abby Barnes pszichológusnő (Janeane Garofalo). Brian berohan a stúdióba, hogy megismerhesse kedvencét és összetéveszti őt Noelle-lel (Uma Thurman), aki csakugyan megfelel az álomképnek. A rádiósztár kéri legjobb barátnőjét, hogy játssza tovább szerepét. Ő maga viszont más néven mutatkozik be Briannek, aki észre sem veszi őt.

Az indiai származású Leeza már gyermekkora óta él az Egyesült Államokban. A lány egy jól menő orvosi rendelőben dolgozik, és hamarosan hozzámegy ahhoz a férfihoz, akit a szülei szemeltek ki a számára. Minden a tervek szerint alakul, ám ekkor Leeza váratlanul összeismerkedik Dannyvel, aki a születése óta vak, s ezért egy komoly műtéti beavatkozásra vállalkozik Dr. Perkins-nél. Leeza pedig azonnal és menthetetlenül beleszeret a roppant kedves és ugyancsak jóképű srácba, majd elhatározza, hogy fittyet hányva a hindu hagyományoknak, egy nap Danny jövendőbelije lesz.

A feltörekvő, fiatal menedzser, Walter Davis egy üzleti megbeszélésre reprezentatív társnőt keres, de jól megjárja vele: az attraktív külsejű Nadia, amint egy csöpp alkohol lecsúszik a torkán, tüstént levetkőzi minden gátlását. Ez amúgy nem "rosszaság" nála, hanem egy egészen sajátos betegség, egy speciális allergia. Viszont egy finom úriembernek olyan hölggyel illik mutatkozni a nyilvánosság előtt, aki pontosan tudja az illemszabályokat, amelyek minden egyenjogúsító nőmozgalom után is élnek jobb körökben. Az üzleti vacsora katasztrofálisan sikerül, Davis az állását is elveszti, sőt éjszakára még fogdába is kerül. De közben menthetetlenül beleszeret Nadiába, s már csak az érdekli, hogy akadályozhatja meg a nő közelgő házasságkötését egy másik férfival.

George és Nina kívülről tökéletes párnak látszanak. Gondtalanul élnek brooklyni luxuslakásukban. Díszes vacsorákkal, fergeteges táncos estékkel szórakoztatják magukat. Mintha szeretnék egymást. A látszat azonban csal: George csupán Nina lakótársa és meleg. Mikor Nina bejelenti terhességét, a dolgok rendje felborul. Vince, a lány valódi barátja el akarja venni gyerekestül. Nina inkább a függetlenséget választaná. George-ban is hirtelen fellángolnak a számára furcsa érzelmek. Hallatlan, egy lány iránt! Képes lenne megfelelni az apaszerepnek? Friss és szokatlan romantikus vígjáték szórakoztató figurákkal.

A túlsúlyos Rino Hanssen harmincéves, megszállott pornórajongó, és még sohasem volt nővel. A férfi az apjával él, a napjait egyedül tölti a tévé előtt, sörözéssel egybekötve. Csak egyetlen barátja van, Fillip, az utálatos, asztmás lúzer. Rino apja váratlanul kiadja a lakás egyik szobáját egy fiatal lánynak. Malin egy emancipált és látszólag közömbös lány, akit csak a szex, a haverok és a vad élet érdekel. Rino védettnek hitt világán megjelennek a repedések, amikor szembe találja magát mindazzal, amit eddig oly sikeresen kirekesztett az életéből. (Port.hu)

A már régóta egyedül élő Jane egy esküvőre kap meghívót, ezért a barátnői segítségét kéri, hogy találjanak neki megfelelő partnert erre az alkalomra. A jelöltek közti keresgélés azonban sokkal több meglepetést tartogat Jane számára, mint ahogy azt valaha képzelte volna.

Eredeti szinkron Rushon és Nikki már hosszú hetek óta randizgatnak egymással. Rushon úgy véli, eljött az ideje annak, hogy kapcsolatuk még szorosabbá váljon. Előjátéknak tökéletes lenne mondjuk romantikus vacsora az egyik menő étteremben, azonban Nikki ragaszkodik hozzá, hogy legjobb barátnője, Lysterine is velük tartson. Rushonnak sürgősen partnert kell találnia a kettős randihoz. Jobb híján szól Bunznak, a rámenős cimborájának, hogy húzza ki a csávából: tartsa szóval a másik csajt. Azt még egyikőjük sem sejti, hogy életük talán legforróbb és legőrültebb éjszakája vár rájuk.

A férjétől frissen elvált Claire józan ítélőképességét elveszítve egy éjszakás kalandba bonyolódik tinédzser fiának legjobb barátjával. A bajok akkor kezdődnek, amikor Claire megpróbál hirtelen véget vetni a fiú vonzalmának, mert attól tart, hogy Noah rajongása túl hevessé vált.