Will Hunting még csak húsz éves, de már kilóg a kemény dél-bostoni munkásnegyed környezetéből. Barátaihoz hasonlóan gürcöl, amikor éppen nem a helyi bárban lóg vagy nem keveredik összetűzésbe a törvénnyel. Sohasem járt egyetemre, legfeljebb gondnokként felmosni a padlót. Mégis homályos történelmi utalásokat idéz fel fényképszerű emlékezetéből és szinte azonnal old meg Nobel-díjas professzorokat is zavarba ejtő matekpéldákat. Az egyetlen dolog, amire ez a bámulatosan okos és lehetetlenül dühös fiatalember nem képes, hogy újabb kocsmai verekedése után kidumálja magát a várható börtönbüntetés alól. Egyetlen reménye Sean McGuire, az egyetemi professzorból lett pszichológus, aki csodálja a fiú érzelmi küszködéseit és megérti, milyen az, amikor az ember élete állandó küzdelem.

Scoby Doo és a régi csapat most a WWE sztárjaival áll össze ehhez az emelt oktánszámú kalandhoz. Hőseink egy terepen játszódó versenyre látogatnak, ahol furcsa események sora veszi kezdetét. Egy titokzatos fantom versenyző, akit mindenki csak Inferno néven ismer, káoszt és zűrzavart okoz, amivel szabotálja a versenyt. Scooby-Doo és Shagy igyekeznek megmenteni a helyzetet új barátjuk, egy versenyző segítségével.

Jule, a berlini diáklány, biztosítása nem lévén, reménytelenül eladósodott egy autóbaleset következtében, melyet ő okozott egy gazdag üzletember limuzinjának ütközve. Miután lakásából kilakoltatják, Peter nevű barátjához költözik és hamarosan rájön, hogy Peter és az ő régebbi lakótársa, Jan, éjszakánként luxusvillákba törnek be. Rablás és vandalizmus helyett azonban ők nagy gonddal és ízléssel újrarendezik a bútorokat és az értékes holmikat, majd rejtélyes üzeneteket hagynak a lakóknak. Jule meggyőzi Jant, hogy látogassák meg hitelezőjének villáját is.

A történet egy kisvárosba játszódik, öt fiatal Piper, Jen, Priestley, Tish és Trucker életét meséli el. Mindannyian keresnek valakit. Van, aki szerelmet, van, aki csak egy társat. Van, aki a múltját, van, aki a jövőjét. Fiatalok, így előttük áll az élet java. Betsy Morris forgatókönyve maga az élet, váratlan fordulatokkal, és történetekkel. Az egész film annyira karakteres. Bemutatja az élet két oldalát. S ehhez, mindössze csak annyit tesz, hogy embereket, a mai világ fiatal típusait, ideáljait zárja össze egy boltba, mindenféle kínnal, bajjal és egyébbel. Ügyes húzás, ami nem is lenne nagyon új keletű, de kimagaslik a mezőnyből, mert minden egyes porcikáján érződik a life filing. Egyszerű a film, s ebben rejlik az ereje. Annyi, de annyi érzést tud kiváltani az emberből, hogy az már leírhatatlan.

Momo, a kis csavargólány a nagyváros szélén él egy amfiteátrumban. Megvannak ott a maga barátai, tökéletesen elégedett idilli életével. Az Időtakarékpénztár urai azonban véget vetnek ennek az idillnek. Ezek ráveszik az embereket, hogy takarékoskodjanak idejükkel, tegyék be a megtakarítottat az Időtakarékpénztárba. Természetesen csak ők nyernek a dolgon, az emberek élete szürkévé és hideggé változik. Hora mester segítségével Momo véget vet az időtolvajok garázdálkodásának, és sikerül visszaadnia az embereknek azt, ami megilleti őket.

A kis skót faluból, Tweedside-ból származó Francis a holweli katolikus kollégium egyik legjobb tanulója volt. Fiatal papként mégsem tud gyökeret verni egyik parókián sem. Folyton összetűzésbe kerül nyájával. Ekkor egykori tanára azzal bízza meg, hogy vállaljon el kínai misszionáriusi tevékenységet. Itt hamarosan nagy tisztelet szerez magának...

Sandy és Jonathan kollégiumi szobatársak. Sandy szégyenlős, visszahúzódó természet, fél a lányoktól, Jonathan viszont nagy nőfaló hírében áll. A két ifjú megosztja egymással szexuális vágyait, illetve tapasztalatait. Jonathan egy partin összehozza Sandy-t a szépséges Susannel. Sandy esetlen próbálkozásairól rendre beszámol a barátjának, aki nem érti, miért olyan nehéz ágyba csábítani egy lányt. A főiskola után Sandy és Jonathan útjai elválnak. Két évtizeddel később az egykori jó barátok újra összejönnek, hogy megbeszéljék, ki mire vitte az életben. A fő téma most is a szex.

Rendkívül sodró erejű, fiatalos, friss film a huszonévesekről. Kristoffer barátaival együtt él albérletben. Geir és Stig igazi, mai belevaló vagányok. Mindhárman plakátragasztók. Esti program, persze, hogy a csajok. No és a bulik. Kristoffer legjobb barátnője Elisabeth, aki már nagyon unja, hogy barátja mindig le van égve, sehová nem viszi. Elisabeth egy bankban dolgozik titkárnőként, ahol a főnöke fia ráhajt, s elhagyja Kristoffert. Mindhárom barátnak van vaj a füle mögött, csak nem beszélnek róla. Kristoffer mániája a videó-naplóírás. Naponta rögzíti életüket, mígnem bekerülnek a helyi tévébe. S ettől kezdve megállíthatatlannak tűnik az elkezdett ifjúsági műsor, s életük kaotikussá válik, sztárságuk elviselhetetlenné...Értékelés: a mai valóság showk világában példaértékű ez a játékfilm, a három fiatal humánus bemutatásával, s a film végkicsengésével, miszerint, nincs semmi fontosabb, mint a barátság.

Folytatódik az "Ötösfogat" c. Enid Blyton ifjúsági regény kalandokban bővelkedő története. A hírhedt ötösfogat még mindig George, Julian, Dick, Anne és kutyája, Timmy. George magának való kislány, aki még mindig sajnálja, hogy nem fiúnak született. A gyerekek ezúttal Thaiföldre mennek, Tao Lapai szigetére. Egy merülésnél találnak egy iránytűt, ami a kalózok kincsének helyét mutatja. Ezt kellene megszerezniük, méghozzá azért, hogy segítsenek megmenteni Joe faluját. A szálloda igazgatója ugyanis tovább akarja bővíteni birtokát, a helyiek elűzése árán is. Ehhez még két ifjú gengsztert is felfogad, akinek el kell lopniuk a kincset a srácoktól.

Nincs emberfia, aki be merne lépni az elhagyatott kastélyba! A környéken ugyanis mindenki tudja, hogy az ódon épületben kísértetek tanyáznak. Az új tulajdonos számára azonban a megoldás kézenfekvő: ki kell űzni a kísérteteket. Casper, a vidám kis szellem eddig holtra unta magát. Tévézgetés közben nem is sejti, hogy hamarosan számos látogatója lesz, úgy mint ördögűzők, szellemírtók, építési vállalkozók. De csak egyvalaki akad, aki legény a talpán, egy tizenéves kislány. Először ő is sikít, mint a többi, aztán elájul, mint a többi. De ami ezután következik, az Casper és goromba bácsikái legmerészebb álmait is felülmúlja.

Az élet nem habos torta Z számára, aki egy kis dolgozó hangya nagy ötletekkel, és az esélye, hogy meghódítsa a gyönyörű Bala hercegnőt, szó szerint egy a milliárdhoz. De amikor Z rábeszéli katonahangya barátját, hogy átmenetileg cseréljenek posztot, a dolgok vad fordulatot vesznek. A termeszekkel vívott háborútól a "Rovarkánaán" keresésén át Z kalandjai végül odáig vezetnek, hogy meg kell ütköznie a könyörtelen Csáprágó tábornokkal, aki ki akarja irtani az egész bolyt. Z, az egykor legjelentéktelenebb dolgozó most a legnagyobb hőssé válhat mindannyiuk közül.

Jesse barátja, Randolph a bálnák életét kutatja a Csendes-óceán északnyugati partjainál. Jesse itt találkozik újra Willyvel, a bálnával, és itt ismerkedik meg Max-szal, a tízéves kisfiúval, aki szintén imádja a tengert és a tenger különös élővilágát. Ám Willyre és társaira orvvadászok leselkednek. Jesse, Max és barátaik azonnal akcióba lépnek, hogy a Max apja, John Wesley kapitány vezette bálnavadászoktól megmentsék Willyt és családját.

Jack Dodd joviális úriember volt, bármikor talált alkalmat egy jó kocsmázásra. A londoni hentes úgy halt meg, ahogy élt: mosollyal az arcán, egy lóverseny közben, amikor kölcsönkért pénzből fogadott. Hátrahagyott végrendeletében megkérte feleségét, legjobb barátait és fogadott fiát, hogy szórják szét hamvait a tengerbe Margate partjainál. Felesége Amy, akivel ötven évig élt, úgy érzi nem bírja teljesíteni a kívánságot és otthon marad. A jóbarátok Ray, Lenny, Vic és a fogadott fiú, Vince viszont felkerekednek az utolsó kívánság teljesítésére. A tenger felé, útközben összeszedik emlékeiket Jack-ről, a barátságról, a nőkről, a szenvedélyekről. Mi volt, mi maradt és mi az igazán fontos az életben...

Egy baseball-mérkőzésen a három testvér megtudja, hogy nagyapjuk bajba keveredett a távoli Japánban. Természetesen azon nyomban nekivágnak az útnak, hogy kiszabadítsák. Mire Japánba érnek, minden erejükre és ügyességükre szükségük van, hogy megvédjék őt az ősi ellenségtől, aki azért tért vissza, hogy bosszút álljon. Bár mindannyian idősebb, érettebb és rutinosabb nindzsákká váltak időközben, a bosszúéhes Kogával és unokaöccsével még nekik is nehéz lesz leszámolniuk.