A Vietnámot megjárt veterán, Travis nem találja a helyét New Yorkban. Hiába próbál közel kerülni egy szép, politikai aktivista lányhoz, hiába győzködi a vidékről felkerült, kiskorú prostituáltat, hogy térjen jó útra és hiába próbál beszélni a polgármesterjelölttel, hogy tisztítsa meg az utcákat a szeméttől. Úgy érzi, neki kell cselekednie: leborotváltatja a haját, fegyvert vásárol, kigyúrja a testét és nekivág, hogy rendet tegyen.

A Carandiru a világ egyik legnagyobb gyűjtőfogháza volt, amely Sao Paolóban működött egészen 2002-ig. Legnagyobb kihasználtsága időszakában a 3000 férőhelyen 8000 rabot tartottak fogva. Akkor vált igazán hírhedtté, amikor 1992-ben, egy lázadás alkalmával 111 rabot koncoltak itt fel. Habár a rendőrség arra hivatkozott, hogy önvédelemből cselekedtek, egyetlen rendőr sem halt meg az összetűzés során.

A világ öt nagyvárosában - Los Angelesben, New Yorkban, Párizsban, Rómában és Helsinkiben - egy időben játszódik az öt véletlenszerűen egymáshoz kapcsolódó történet. Főszereplője öt taxisofőr, illetve az utasaik, a téma pedig az út során köztük kialakuló kapcsolat. Ott van például a szórakoztatóiparban dolgozó ügynök, aki be akarja szervezni a csinos sofőrnőt a filmüzletbe, a talpraesett utas, aki megmutatja a kétbalkezes taxisnak, hogyan működik az autó, a vak asszony, aki "többet lát" a fekete sofőrnél, valamint a pap, akit a szexuális szokásaival traktál a nagyszájú sofőr.

Gloria Madrid külvárosában él a családjával. Az asszony takarít, a férje, Antonio taxizik és hamisítóként dolgozik. Képtelenek ötről a hatra jutni, az agyonhajszolt, gyógyszerfüggő anya, valamint az önző apa nem tudják összetartani a családot. A két tizenéves fiúk közül a nagyobbik droggal kereskedik, míg a kisebb homoszexuális, az anyósa meg teljesen őrült. Gloriában egy nap megszakad valami, megelégeli a kilátástalan helyzetet, megöli a férjét, a homoszexuális Miguelt pedig eladja egy pedofil fogorvosnak.

Penny szerelme férje iránt már kihűlt. Phil csendes, zárkózott férfi. Gyermekeik pályája egyelőre sikertelen, Rachel egy kórházban takarít, Rory munkanélküli. Örömtelen családi életükbe akkor áll be gyökeres fordulat, mikor Roryt hirtelen rosszulléte miatt kórházba kell szállítani. A londoni lakótelepen egy hosszú hétvége alatt zajló történet bemutatja a család szomszédait és barátait is, azt, hogy hogyan próbálnak segíteni a krízisben, mialatt fontos érzelmi tapasztalatokkal teli utat járnak be.

Lorna, egy Belgiumban élő albán nõ. Hogy barátjával egy kis büfét nyithasson elfogadja Fabio, egy helyi gengszter ajánlatát. Fabio ördögi tervének első lépéseként Lorna és Claudy névházasságot kötnek, így Lorna megkapja a belga állampolgárságot. A terv második lépéseként Lorna egy orosz maffiózóhoz menne hozzá, akinek szintén gyorsan állampolgársághoz kell jutnia és ezért komoly összeget ajánl fel. Ahhoz hogy a második házasságot nyélbe tudják ütni meg kell ölni Claudy-t. Vajon vállalja Lorna a hallgatást?

Samuel Bicke (Sean Penn) igazi amerikai hazafi. Hisz az Amerikai Álomban és minden erejével próbálja megvalósítani. De bárhogy igyekszik, csak egyre mélyebbre süllyed, és lassan rémálommá válik az élete. Bicke az idegösszeomlás szélén végzetes akcióra szánja el magát: merényletet próbál elkövetni Richard Nixon, az Amerikai Egyesült Államok elnöke ellen.

Édesanyja halála után a 17 éves Sven apjához, a taxisofőr Achim-hez költözik, aki már évekkel korábban elvált édesanyjától. Achimnak nem könnyű hozzászokni a ház körüli kamaszhoz, főleg, hogy Sven alig szól hozzá. A fiú jól teljesít az iskolában és Achim bízik benne, hogy az idő majd közelebb hozza őket egymáshoz. Achim barátnője, Julia veszi észre először, hogy valami nincs rendben Svennel. Vajon miért csavarog mindig fiatal fiúkkal? Miért nincsenek vele egyidős barátai? Azt gyanítja, hogy a fiú meleg. Az igazság azonban ennél árnyaltabb és megrázóbb: Sven pedofil hajlamokkal rendelkezik. A gyanút néhány videófelvétel is megerősíti, melyek sokkolják és elszomorítják Achimet. Sven össze van törve és sajnálja tettét. Julia terápiát javasol a fiú számára, de Achim meg van győződve róla, hogy ő és fia tudják kezelni a helyzetet. Noha Sven gyakorlatilag könyörög az apjának, hogy zárja be a szobájába, Achim megbízik a fiában, azonban kiderül, hogy rosszul teszi...