A trilógia második filmjében Bergman még mélyebbre ás az emberi lélek feltárásában. A Tükör által homályosan szeretet-Isten problémájának helyébe itt a szerelem-szeretet-Isten komplexus lép. Főhőse a közép-svédországi Dalarna tartomány egyik kis falujának papja, a már nem egészen fiatal Tomas Ericsson lelkész. Vajon milyen papnak bizonyul, hogy adhat híveinek lelki vigaszt az, aki hosszas tépelődés során megértette rég: Isten nem segít, Isten nevében hiába a szó, csak mi emberek és Isten rossz papja lettünk egyre reménytelenebbek.

Don Birnam (Ray Milland) első ránézésre egészséges és normális fiatal írónak tűnik, a valóságban azonban már hosszú ideje az alkohol rabja. Testvére és menyasszonya mindvégig mellette állnak a józanság felé vezető rögös úton, ő azonban állandóan visszaesik és pénz hiányában is könnyedén megtalálja a módját, hogy felöntsön a garatra. Egy részegen áttivornyázott éjszaka után egy kórház kijózanító osztályán köt ki, ahonnan megszökve hazatérése előtt kiváltja egy zálogházból az ott leadott pisztolyát, abban a reményben, hogy lesz elég ereje véget vetni nyomorúságos életének Billy Wilder 1945-ös klasszikus filmje a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb színész kategóriájában is Oscar-díjat nyert. A filmhez készült 1972-es szinkronban a főszereplő Ray Milland magyar hangját Latinovits Zoltán kölcsönzi.

A sivatag szélén áll az a elszigetelt, magányos Bastiano erőd, amelynek feladata, hogy megakadályozza a sivatagon át érkező tatárok behatolását. Évekkel ezelőtt már megtámadták a határmenti erődöt, a katonák azóta is az újabb összecsapást várják. Az erődbe érkezik szolgálatra Giovanni Drogo, a fiatal, arisztokrata főhadnagy. Hamarosan megtapasztalja, hogy a tisztikar a szigorú polgári etikettnek és a katonai szabályzatnak megfelelően él. A hosszú és értelmetlen gyakorlatozás felőrli a katonák idegeit. A napok, hetek, hónapok számolatlanul múlnak, s vele együtt morzsolódik fel a józan értelem.