A szerelmek városa Párizs, a ma már nem létező, egykori Párizs, amely ezernyi "színnel" és hanggal elevenedik meg ebben a klasszikus francia remekműben. A történet a külvárosi némajáték-színház világába vezet el bennünket, főhőse Pierrot, az álmodozó pantomimművész, aki egy rejtélyes szépasszonyban véli felfedezni a nagy szerelmet. A sokszálú cselekmény minden rétege e különös szerelem lélektanát járja körül és nagyszerű harmóniában olvad össze. A film 1990-ben elnyerte a minden idők legjobb francia filmalkotásának megtisztelő címét.

A jövőben járunk. A Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három országra oszlik, melyek állandó harcban állnak egymással. A totalitárius Óceániát a mindent látó Nagy Testvér kormányozza, fővárosa pedig Londonban van. Az egyéniség bárminemű megnyilvánulását szigorúan üldöző állam egyik polgára, Winston Smith, az Archívumok részlegén dolgozik hivatalnokként. Titokban naplót vezet, melyben leírja titkos vágyait. Egy nap megismerkedik a vonzó Juliával, aki az Igazság részlegén dolgozik. Megbeszélnek egy randevút annak ellenére, hogy ez tiltott tevékenységnek számít. A szerelmesek végül úgy döntenek, megszöknek, de az elnyomó állami apparátus útjukat állja.

Spanyolország, 1973. A Franco-rezsim utolsó óráit az ETA mellett egy MIL nevű anarcho-szindikalista csoport is megkeseríti. A hatalom orra alá borsot törve bankokat rabolnak ki, hogy abból a munkásosztály harcát pénzeljék. Egy balul elsült akciójuk után a sebesült Salvador Puich Antichot börtönbe vetik és egy az ETA által elkövetett merénylet bűnbakjává teszik. Családja és ügyvédei versenyt futnak az idővel az igazságért, de a vesztét érző diktatúra mindenáron kirakatpert akar rendezni és a vád halálbüntetést kér az anarchista Salvadorra.

"Linklater „novelláiban” a spleen, a szabadság, a bosszú, a konformizmus elleni lázadás, a politikai kritika váltják egymást rendezetlen képekben. Szinte azt érezzük, hogy a rendező filmjét csak saját tudatalatti mentális struktúrájában építette fel. Fő erejét viszont nem az alakokat steadycam mozgással követő képek (állandó operatőre Lee Daniel), hanem a beszédek adják. A több tucatnyi irodalmi, filozófiai és zenei idézet teszi kultikussá ezt a füzért. Mégis a tömérdek alak mellett egy-két motívum összefogja a dekonstrukciót. A lehetséges vagy lehetetlen szabadság kérdése, az ebből fakadó társadalmi rendszer tagadása, valamint az egzisztencialista lét feszegetése, amely hol a passzivitás léte, hol a rombolás, hol pedig a párkapcsolatban jelenik meg." (Ritter György - filmtett.ro)

A Bostont megrázó hatalmas bombamerényletet követően a rendőrség újra szolgálatba szólítja egykori legjobb tűzszerészét, Jimmy Dove-ot. A rejtélyes támadó mestere a robbanószerek készítésének, ügyes, ravasz és kegyetlen. Hozzá hasonlóval csak egyetlenegyszer találkozott a tapasztalt rendőr: fiatalon, egy távoli országban tőle tanulta a pokolgépek készítését... Jimmy-nek így nemcsak egy veszélyes bűnözővel, hanem a múltjával is le kell számolnia, hiszen hatalmas a tét, ugyanis már a családja élete is veszélyben forog.

A fiatal anarchisták, akik csalódtak az 1968-ban lezajlott diákforrongás bukásában, bosszúból értelmetlen terrorcselekményeket hajtanak végre. Egy párizsi bordélyból elhurcolják az USA nagykövetét, a rendőrség azonban gyorsan a nyomukra bukkan. Az állam erőszakszervezete végez a Nada (spanyol: "semmi") -csoporttal.

A század eleji Párizs a titkos politikai játszmák és nemzetközi összeesküvés színtere. Valentin felügyelő és az általa irányított Tigris brigád az egyetlen, amely szembeszáll a korrupt politikusokkal és köztisztviselőkkel, az anarchista gengszterekkel. A csapat tagjai nap mint nap az életüket kockáztatják Franciaország biztonságának védelme, sőt, talán a háború megakadályozása érdekében. Egyik nap bankrablás történik a városban. A nyomozásba a brigád is bekapcsolódik. A szálak a legmagasabb politikai körökhöz vezetnek.