Az egyrészt fenséges, másrészt életveszélyes emberi haladás történetét mutatja be filmünk. Rámutatunk arra a halálos kockázatra, amit egy XXI. századi szoftver - szakértelmünk - futtatása jelent egy ősi hardveren - főemlősagyunkon -, amelynek ötvenezer éve nem jelent meg frissített verziója. A gazdag képanyag és a magukkal ragadó hangfelvételek segítségével utazásra indulunk, hogy elmélkedjünk fejlődésünkről a barlanglakó életmódtól a világűr felfedezéséig. Ronald Wright A fejlődés rövid története című sikerkönyvében, mely filmünk alapjául szolgált, bemutatja, hogyan pusztítja el újra és újra a civilizációkat "a fejlődés csapdája" - azzal, hogy a technológiákat az igények azonnali kielégítésére használja fel, és ezt a jövővel fizetteti meg.

1919-ben az Egyesült Államok győztesként és uralkodó hatalomként került ki az I. világháborúból. Nagy-Britanniát és európai szövetségeseit gazdaságilag kimerítette a háború. Ezzel szemben az amerikai gazdaság egyre erősödött, és a világ úgy táncolt, ahogy Amerika fütyült. A könnyű hitelszerzés és a tömegtermelés adta meg a zajos húszas évek hangszínét egy addig még soha nem látott, fogyasztás központú korszaknak. A tőzsde virágzott, a befektetők gazdagodtak - pénzt kölcsönöztek, hogy tovább duzzadjon a buborék. 1928-ban a piac 12 hónap alatt 50 %-kal felértékelődött. Aztán bekövetkezett a katasztrófa. 1929 októberében hat szörnyű, borzalmas nap alatt a részvények értékük kétharmadát elvesztették a New York-i értéktőzsdén. Több mint 25 milliárd dollárnyi magánvagyon vált semmivé. Később 3000 bank ment tönkre, amelyek magukkal vitték a kisemberek megtakarításait.

Mi történik a világ gazdaságával? Ingatlanárverések mindenütt, a munkanélküliség az egekbe szökik és lehet hogy ez még csak a kezdet. Lehet, hogy a világ gazdasági problémáira a válaszok ott rejtőznek a legkedvesebb gyermekmesében, az "Óz a nagy varázsló" történetében? A sárga köves út (az arany középút), Óz smaragd városa (dollárbankjegyek), sőt még Dorothy ezüstpapucsa is (ami a moziváltozatban rubinpapucs lett), erőteljes szimbólumai a szerző, L. Frank Baum hitének, miszerint az embereknek - és nem a nagy bankoknak - kellene kontrollálni a nemzet pénzmennyiségét. L. Frank Baum legfőbb üzenete, a hatalom csak illúzió, csalás, és csak az emberek tudatlansága és vaksága teszi lehetővé, hogy manipulálják őket.