A történet az 50-es években játszódik egy újonnan épült lakótömbben, ahol néhány család él kis elszeparált házikókban. Eleinte az eltűnt bérleti díj jelenti a fő szálat, később pedig az egyik család két fiának a csendfogadalma, amit a többi lakó (nem ismervén a miértet) természetesen félreért. Az egyre többek által beszélt angol nyelv hoz össze egy kezdődő románcot (melynek egyik szereplője az 50-es évek legszebb japán színésznője, a Setsuko-t alakító Kuga Yoshiko), valamint az amerikaiaktól átvett TV technológia is szerves részét képezi a sztorinak, mert a két gyerek TV-t akar otthonra, míg a szülők ellenzik ezt, mondván a TV 100 millió idióta országává teszi Japánt. (kilencesterv.com)

Shahdov királyt megfosztják trónjától, ezért New Yorkba menekül. Mivel nincs pénze, kénytelen tévéfellépéseket, reklámszerepeket vállalni. Hamarosan megismerkedik egy kisfiúval, akinek a szüleit börtönbe csukták, mert állítólag kommunisták.

Amióta csak az eszemet tudom, okos akartam lenni - hallható Brian Jackson vallomása A nagy kvízválasztó elején. A munkáscsaládból származó diáknak sok bizonyítanivalója van a Bristol Egyetem elsőéveseként. Bulik, tüntetések, bűzös koleszszobák és állandó fűszag közepette Brian nagyra törő terveket dédelget: részt akar venni az évek óta futó televíziós kvízjátékban, ahol egyetemisták mérik össze tudásukat, és meg akarja hódítani álmai nőjét, a gazdag és csinos Alice-t. Az életét azonban tovább bonyolítja a lázadó Rebecca, aki legalább olyan vonzó, de sokkal nehezebb eset

A rámenős Allyson (Aly Michalka) bármit megtenne, hogy bekerüljön a legnépszerűbb tévéshow-ba. Egyetlen lehetősége van, ha talál egy remek és fiatal bűvészt, aki egyedülálló mutatványra képes, bekerülhet a versenybe. Allyson minden jelentkezőt felkeres, és már majdnem feladja, amikor rátalál Danny Sinclairre (Johnny Pacar). Elsőre Danny minden jelentkezőnél bénább, ám hamarosan kiderül, hogy ő valóban képes varázsolni. Egyetlen szépséghibája, hogy nem hajlandó Allyson utasításait követni.

A jóeszű és érzékeny Dorisnak nehézségei vannak a suliban a beilleszkedéssel. Sokszor visszasírja szeretett nagypapáját. Az egyik könnycsepp éppen akkor hullik a tévé távirányítójára, amikor a kedvenc rajzfilmsorozatát, a Dagi Albert és a Cosby kölyköket nézi. A nagyszívű - és még nagyobb testű - Dagi Albert és mindig tettre kész barátai képtelenek ellenállni a könnyeknek, és egy ugrással Doris szobájában teremnek, maguk mögött hagyva a rajzolt világot. Eltökélt szándékuk, hogy segítenek neki megoldani a problémáit. Nem sejtik, hogy ezzel saját magukat keverik bajba.

Schecky Moskowitz hobbija a kabaré. Minden vágya, hogy egyszer kiállhasson a közönség elé, és a - szerinte - bombajó humorával szórakoztassa őket. Álma beteljesülni látszik egy hajóúton, ahol a komikus ugyan már szerződtetve van, de Schecky esélyt lát arra, hogy Dickie előtt ő is felléphessen. A közönség gyönyörű hölgyekből áll, akik a Miss Universe címért versengenek. Egyikük élete azonban veszélybe kerül, amikor két terrorista elindul, hogy megkeresse a hajót, és a fedélzeten megölje az egyik szépséget. Eközben Schecky Diamond-ot a mosdóba zárja, és azt tervezi, hogy átveszi a helyét... Nem arat túl nagy sikert, de önbizalma akkor is rendületlen. Ez a film a Ne légy barom nézőtáborának következő csemegéje lehet!