Caleb és Catherine két éve házasodtak össze. Az egykor boldog párt azonban mára reménytelenül eltávolították egymástól a karrierrel, a házimunkával és az anyagiakkal kapcsolatos viták. Miközben arra készülnek, hogy elindítják a válási procedúrát, az apja arra kéri Calebet, tegyen még egy utolsó próbát a házassága megmentésére. A "The Love Dare"-program valójában negyven napos kísérlet a párkapcsolat rendezésére. Caleb rááll erre, ám megkeseredett felesége elutasítja ezt a lehetőséget. A férfi kétségek közt vergődik: hogyan várható el tőle, hogy olyan valakit szeressen, aki esélyt sem ad erre.

Egy sorozatgyilkos tartja rettegésben Meshed szent városát. A gyilkos a város bűntől való megtisztítását tűzte ki célul, ezért egymás után gyilkolja meg a prostituáltakat. A hatóságok nem igazán akarnak foglalkozni az üggyel, így egy újságírónő kezd magánnyomozásba. Éjszaka prostituáltnak öltözve várja a gyilkos újabb feltűnését, kockáztatva saját életét. A megtörtént eseményeket feldolgozó thriller a sorozatgyilkos Saeed Hanaei-ről szól, aki 2000-2001-ben 16 nőt gyilkolt meg, mire a hatóságoknak sikerült letartóztatniuk.

A Bolondok Napjára Párizs megtelik zenével, dallal, vidámsággal és kalanddal! Magasan Párizs fölött, egy zegzugos harangtoronyban él a melegszívű Quasimodo, vidám kőbarátaival. A gonosz Frollo, a Notre- Dame szigorú ura megtiltotta, hogy púpos harangozója valaha is leereszkedjék a városba, de ő a Bolondok Napján végre összeszedi a bátorságát és elindul a lenti, ismeretlen világba. A gyönyörű cigánylány, Esmeralda (és bumfordi kecskéje) segítsége nélkül valószínűleg nem élné túl ezt a kalandot?

Éld át három nő kivételes kapcsolódását, akiket megbonthatatlan kötelék köt össze a Bíborszín történetében. A szeretett klasszikus merész újrafeldolgozását Blitz Bazawule rendezte, a producerek pedig Oprah Winfrey, Steven Spielberg, Scott Sanders és Quincy Jones voltak.

Az Arye Sharuz Shalicar provokatív önéletrajzából készült film izgalmas mese a felnőtté válásról, a főszerepben Soheillel, az iráni zsidó tinédzserrel. A 16 éves Soheil és családja egy túlnyomórészt muzulmánok lakta berlini negyedbe költözik, a fiú pedig hozzácsapódik egy utcai bandához, amelynek muszlim tagjai antiszemiták. Soheil vergődik aközött, hogy elrejtve személyazonosságát fenntartsa-e szoros barátságát a bandavezér Husseynnel, és középiskolás szerelmével, Selmával, vagy intsen mindennek búcsút, hogy önmagát felvállalva nyíltan élhessen zsidóként. Egy dolog van csupán, amit Soheil biztosan tud: a következő lépése örökre megváltoztatja saját és szerettei életét egyaránt.

A Beverly Hills-i forgatag: jólét, szex, ragyogás és megállíthatatlan önrombolás. Hiszen van, akinek mindez csak látszat. Aki a kokain foglya lett, az nem menekülhet. Az autók szépek, csillognak az úszómedencék és a klubok tömve vannak, de Clay csak a kokainra gondol és a pasasra, aki mindig elhozza neki az adagját. Amíg fizet. Ám egyre többre van szüksége és a kokainért semmi sem drága. Claynek egyre nagyobb tartozása gyűlik össze, a kábítószer-kereskedők pedig nem tréfálnak. Már úgy látszik, nincs segítség.

A film főszereplője Julia Brystiger, a lengyel belbiztonság tisztje volt a legkeményebb években. A sztálinista ezredes, akit a saját kollégái is csak "Véres Luna" névvel illettek - mivel a kihallgatások alkalmával rendkívüli kegyetlenséggel kínozta a foglyokat - a 60-as évek elején már egy könyvkiadóban dolgozik, de múltja még álmában is kísérti. A lelkiismerete nem hagyja nyugodni. Ám az önfejű asszony nem ismeri be hibáit és nem hajlandó igazán szembenézni azok súlyával, ezért egy áthidaló megoldással akar valamiféle felmentést kapni. A hatvanas évek elején megjelenik a Varsó közelében lévő Vakok Intézetében, ahol Stefan Wyszynski bíboros tartózkodik, és beszélni akar a főpappal. Julia Brystiger lelki békéjét keresi, megtagadja a kommunista eszméket és kéri az egykori rabot, hogy segítsen neki Istent megtalálni. Ám az utat mindenkinek, egyedül kell végig járnia...

Az egyházon belül évszázadok óta létező titkos rend főpapját meggyilkolják. Az egyik pap, Alex (Heath Ledger) indul Rómába, hogy kivizsgálja a gyilkosság körülményeit. A halott rendfőnök testén olyan különös nyomokat talál, amelyek láttán a jeges rémület fogja el. Az eset kiderítéséhez társakra van szüksége, ezért megbízható kollégáját és egy művészt, akin korábban ördögűzést hajtott végre, hív segítségül.

Jonas Nightingale tiszteletes az utakat járja kis csapatával, és szenvedélyes prédikációival próbálja jobb útra téríteni a hívőket. A sima beszédű prédikátor reményt ad a hallgatóinak, de cserébe megszabadítja őket a pénzüktől. Jonas showman és üzletember egy személyben, aki ha szükséges, a hiszékeny embereknek még a Messiást is eljátssza. Egyszer lerobban a teherautójuk, így kénytelenek a közeli kisvárosban kényszerpihenőt tartani. Jonas mindent megtesz, hogy elcsábítsa a helyi pincérnőt. De nemcsak a nővel gyűlik meg a baja, hanem a seriffel is, aki be akarja bizonyítani, hogy Jonas csaló.

Ruth átlagos ausztrál lány, aki a barátnőjével Indiában vakációzik, amikor váratlanul egy szekta gurujának mágikus befolyása alá kerül. Gondolkodása egy csapásra megváltozik, ezért nem is akar többé hazatérni. Családja kétségbeesésében szakemberhez fordul: Amerika első számú "szektagyógyászát", P. J. Waters-t hívják lányuk megmentésére. Miután csellel hazacsalták, Ruth-nak három napot kell eltöltenie egy kunyhóban, valahol kint az ausztrál sivatagban teljes elzártságban - kettesben Waters-szel. A hidegvérű profi és a megtévesztett lány közti játszmában hamar fordul a kocka, és a szellemi kijózanítás a nemek kíméletlen harcává válik.

Matt (Steven Seagal), az alkohol- és szerencsejáték-függő egykori zsaru nyakig ül az adósságban. Ráadásul az egyetlen ember, akire még számíthat, volt feleségének férje és lányának gyámja. Amikor egy titokzatos férfi felajánlja, hogy kiegyenlíti minden tartozását egy elvetemült gengszter kiiktatásának fejében, Matt nem riad vissza a feladattól... és ezzel örökre megváltozik az élete.A tiszta lapnak azonban ára van: sorra érkeznek az újabb végrehajtandó gyilkos megbízatások a város nagykutyáival a célpontban. Matt hamarosan saját bőrén tanulja meg, hogy az alvilági játszmákban semmi sem az, aminek látszik.

Ricky Hayman (Jeff Goldblum) talán még a lelkét is eladná, hogy megmentse az állását. Főnöke ultimátumot ad neki: ha egy héten belül nem történik valami, repül. Ricky tudja, rajta már csak a csoda segíthet. A csoda hamarosan meg is érkezik, G-nek hívják (Eddie Murphy), pizsamában sétál a főúton és teljesen őrültnek látszik. Ricky azon kapja magát, hogy G beköltözik a házába, beledumál a magánéletébe és közben minden megváltozik körülötte. Ráadásul G olyannyira megbűvöli a nézőket is, hogy mindenki őrült vásárlásba kezd.