A parkok és erdők kedves lakói az európai mókusok. Az európai mókus barna, fekete vagy akár szürke bundát is ölthet, javarészt mégis barnásvörös. Idejük nagy részében élelmet gyűjtenek és raktároznak. Mire beköszönt az ősz, Közép-Európa elegyes erdei hatalmas éléskamrává alakulnak át. Az erdőszéli tölgyek sem csak makkot kínálnak. A mókus a fakérget és a korhadt ágakon fejlődő gombákat is megeszi. A fák tetején ugráló vörös, barna, szürke olykor fekete akrobaták azonban jórészt rejtőzködő életet élnek. Télen a fákra, magasan telelőfészket készítenek.
Ez a lélegzetelállítóan gyönyörű természetfilm egy felejthetetlen utazásra viszi a nézőt, az Északi-sarktól indulva a Déli-sark felé, követve a Nap útját, és az évszakok változásait. A film főszereplői olyan csodálatos teremtmények, akiknek a mindennapjain keresztül bepillantást nyerhetünk bolygónk varázslatos, de sokszor kegyetlen világába. Lenyűgöző képeket láthatunk egy téli álmából ébredő jegesmedve családról; elefántokról, akik a sivatagon átkelve, számtalan veszéllyel szembenézve igyekeznek, hogy elérjék az Okavango folyót; és bálnákról, aki bejárják az óceánokat, hogy élelemhez jussanak. A film egyszerre ünnepli a földi élet szépségét, és figyelmeztet az ember felelősségére, annak megőrzése érdekében.
A rettenthetetlen tudósok és szerelmesek, Katia és Maurice Krafft egy vulkánrobbanásban haltak meg, miközben éppen azt csinálták, ami összehozta őket: a vulkánok rejtélyeinek megfejtésével foglalkoztak.
A császárpingvinek megközelítőleg száz évvel ezelőtt találkoztak először emberekkel, amikor az első felfedezők az Antarktisz jégsivatagában jártak. A rendkívüli hideg és zord körülmények miatt az ember még sosem volt tanúja a pingvinek vándorlásának. A film forgatása 13 hosszú hónapig tartott, de végül sikerrel járt a küldetés: a pingvinek életmódját természetes környezetükben örökítette meg a kitartó stáb. A film történetet mesél, ábrázolja az érzelmekben gazdag jellemek különös és látványos sorsát, megjegyzésekkel, humorral ötvözve. Misztikus és leplezetlen dráma, ez különbözteti meg a tudományos fejtegetés monotonságától.
Az ipari forradalom, majd az 1800-as évek második felében megindult elképesztő gazdasági fejlődés alapjaiban változtatta meg az ember és a természet viszonyát. Az emberiség elkezdte nyersanyagforrásnak használni a természetet, kifogyhatatlan bőségszaruként kezelte. A kétszáz évnyi folyamatos ipari fejlődésért azonban súlyos árat kellett fizetnünk. A globális felmelegedés következménye megannyi katasztrófa, mely a veszélyre figyelmeztet. Most talán még van esély a változtatásra. Az alkotók feltárják, hogyan jutott el az emberiség arra a pontra, hogy fegyverek nélkül is elpusztítsa önmagát.
A világűr sötétjéből nézve bolygónkat a "föld" egy teljesen helytelen elnevezés. Területének hetven százalékát víz borítja, így bolygónk szikrázóan türkiz színben pompázik, ha a távolból figyeljük. Kifejezetten a víz és a hatalmas óceánok teszik a földet egyedivé. Az óceánok a földi élet bölcsői, ők határozzák meg éghajlatunkat és adnak helyet legkülönfélébb élőlények. Szerves részei életünknek és megóvásuk számunkra a legnagyobb kihívás. Annak ellenére, hogy a tengerek alkotják bolygónk területének kétharmadát, többet tudunk a hold felszínéről, mint a tengerek mélyéről. Most először nyílik lehetőség, hogy betekintést nyerjünk abba a világba, amit eddig csak kevesen láthattak, az óceánok és bennük valamint partjaiknál virágzó csodálatosan változatos élőlények világába. Az ismerttől az ismeretlenbe, a Kék mélység feltárja a tengereket és annak elbűvölő, csábító és kegyetlen világát.