Helga Ulmann különleges telepatikus képességekkel rendelkezik. Egy előadás során szörnyű dolgokat lát meg a közönségben ülő egyik néző fejében és még aznap este brutális gyilkosság áldozata lesz. Az egyetlen szemtanú egy zongorista, Marcus Daly, aki a rejtély után indulva nyomozásba kezd.

Mrs. Ma éppen Hongkongban tölti a szabadságát, amikor ikreket szül. A kórházban egy bűnöző tartózkodik, aki szökési kísérlete közben magával viszi az ikrek közül az egyiket. A kavarodásban nem sikerül megtalálni a kicsit, ezért a szülők egy gyerekkel térnek haza New Yorkba. Évekkel később megismerhetjük John Mát, a híres karmestert és zongoristát, akinek fogalma sincs arról, hogy van egy Boomer nevű autószerelő-autóversenyző ikertestvére Hongkongban. Amikor John Hongkongba utazik koncertet adni, az események úgy alakulnak, hogy a két testvér kénytelen egymás munkáját elvégezni, amelyben egyik sem túl gyakorlott...

Hemlock, a visszavonult bérgyilkos az egyetemen művészettörténetet tanít, amikor régi cége, a kormány megbízásából működő C-2 újra igényt tart a szolgálataira. Hemlock kénytelen engedni a kérésnek, ha nem akar megválni szeretett festményeitől. Dragon, egykori főnöke húszezer dollárt fizet neki azért, hogy a megölt két ügynök gyilkosain bosszút álljon. Hamarosan azonban ötszörösére emelkedik az ár, amikor Hemlock megtudja, hogy a másik célpont egy hires hegymászó, aki a következő versenyen az Eigert mássza meg, méghozzá az északi oldalon.

A hírhedt chicago-i gengszter a vad húszas évekből A Capone című film Al Capone gengszterfőnök élettörténetét meséli el. Capone 11 éves korában kezdi karrierjét az alvilágban. Miután tagja lesz a barátja, Johnny Torrio által vezetett Five Points Gang-nek, szeretné nagyobb fába vágni a fejszéjét. Miután Chicago-ba költözik, megragadja a lehetőséget és meggyilkoltatja barátja nagybátyját. Ezután ő lesz az egyik legnagyobb chicago-i maffiafőnök. Hamarosan ő irányítja a prostitúciót és a zsarolásokat, de a siker fejébe száll. Miután lefekszik néhány prostituáltjával, szifiliszt kap. A betegsége miatt fizikailag es mentálisan is egyre rosszabbul lesz, barátja, Frank Nitti segítsége ellenére is. Lassanként elveszíti hatalmát.

Jackie Chan egy shaolin templomban él, melynek halálos titkát ellopják. Minden veszni látszik, amíg Jackie fel nem fedezi a táncoló, kék, vörös hajú szellemeket, melyek folytonosan kísértenek a könyvtárban.

Egy olajtársaság felkéri a magánnyomozót, Varg Veumot, hogy keresse meg az egyik eltűnt munkatársukat, Arne Samuelsent. Varg egy lefejezett női hullát talál Arne's lakásának hűtőjében - majd nyomban leütik. Mire magához tér, a rendőrség is megjelenik, a hulla pedig eltűnik...

A tizenkét éves Maddy ügyes hegymászó, akárcsak az édesapja, akit a Mount Everesten baleset ért, és csak költséges műtét adhatná vissza egészségét. A családnak azonban nincs elég pénze, így Maddy és két barátja a szüleik tudta nélkül kidolgozza a tökéletes bűntény tervét. Ki akarják rámolni a toronyház sokadik emeletén lévõ bankot. Mivel a vagány lány anyukája történetesen a szuperbiztos bank biztonsági fõnöke, nem okoz gondot a helyszín felderítése. Persze még így is számos nehéz akadállyal kell meg megküzdeniük a kölyköknek.

A természetben minden elemnek megvan párja: a férfinak a nő, a nappalnak az éjszaka, a jónak pedig a gonosz. Vannak emberek, akikben ez a kettősség mindennél rémisztőbb és hihetetlenebb dolgokban ölt testet. Holly Gooding (DREW BARRYMORE) meg van róla győződve, hogy létezik egy hasonmása, aki brutális kegyetlenséggel mészárolta le anyját. Alteregója szörnyű tetteit csak egyetlen érzelem vezérli: a gyűlölet, és egyetlen célja, hogy elpusztítsa Hollyt és kisajátítsa életét. Amikor Patrick Highsmith, az ifjú író kiadja lakása egyik szobáját Hollynak, nem is sejti, mi vár rá. Beleszeret a gyönyörű lányba, de vajon Holly gonosz alteregója hagyja, hogy ez a szenvedélyes kapcsolat kiteljesedjen, vagy mindent magának akar?

Frank Lewis tábornok egy felemás akcióban rajtaüt egy csapat terroristán, akik Fülöp-szigeteki lázadókkal rejtőzködnek. Amy Jennings századost és helikoptere legénységét azonban ellenséges terület fölött lelövik, és ezzel veszélybe kerül az egész küldetés. Lewis a legmegfelelőbb embert választja Jennings megmentésére: Matt Daniels hadnagyot, aki a lehetetlennel dacolva tör előre a barátságtalan terepen, hogy kimenekítse a nőt, aki egy titkos anthraxlaboratóriumra bukkan. Vajon sikerül-e időben megtalálni Jenningset, és elpusztítani a biológiai fegyvereket mielőtt bevetnék őket?

Négy kisstílű bűnöző nagy fogásra készül. Megbízójuk, Felix tuti tippet ad nekik egy műkereskedőről, akinek egyik milliókat érő szobrára már garantált vevő is akadt Mr. Ellington személyében. Már azt is tudják, mikor és hogyan szerezzék meg a zsákmányt: a műkereskedő ugyanis lánya esküvői partiját készül megrendezni birtokán - a lehető legjobb alkalom arra, hogy a számos meghívott vendég között a négy tolvaj is bejusson a máskor szigorúan őrzött épületbe. Némi szerencsétlenkedés után végül sikerül megkaparintaniuk a zsákmányt és boldogan ünneplik sikerüket, amikor kiderül, hogy Felix átvágta őket és Mr. Ellingtont, a nagykutyát is.

Brutális sorozatgyilkos szedi áldozatait. Nem öl azonnal, hanem újra és újra a klinikai halál állapotába juttatja őket, mígnem a szerencsétlenek azért könyörögnek, hogy végezzen velük. Mayának, a nyomozónőnek sikerült kiszabadulnia a szörnyeteg kezei közül. Amikor úgy tűnik, hogy az elmebeteg sorozatgyilkos visszatért, az FBI Mayához fordul segítségért. A fiatal nő rájön, hogy csak úgy tudják megtalálni a gyilkost, ha a különös képessége révén megpróbál behatolni annak elméjébe. Mindez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy ha a gyilkos a képzeletében végez Mayával, a lány a valóságban is meghal.