Egy ismeretlen férfi érkezik vidékről a fővárosba, ahol az első éjszaka úgy összeverik, hogy ettől kezdve emlékezetkiesésben szenved. Az Üdvhadsereg veszi gondjaiba, lakást, munkát, ruhát szerez neki. Hamarosan tapogatózó, félénk szerelmi viszonyba bonyolódik az egyik ápolónővel (Kati Outinen). Így kezdődik ez az epikus dráma, vagy mondhatni a magányos, csóró szívek álma az Úr, illetve másképpen szólva a madarak végtelen ege alatt.

1992-ben a veterán Jack Starks amnéziás állapotban tér vissza Irakból és hamarosan rendőrgyilkosság vádjával elmegyógyintézetbe zárják. Egy különös orvos, Dr. Becker kísérleti gyógyszerek felhasználásával ijesztő kezelésnek veti alá. Az eljárás 15 évvel későbbre, egy jövőbeli hallucinációs utazásra küldi Jacket, ahol kétkedve kell szembesülnie egy olyan jövővel, amelyben ő már nem játszik szerepet. Jackie, akivel a gyilkosság előtt utoljára találkozott, és aki azóta felnőtt, közli vele, hogy Jack Starks pár nappal a kezelés megkezdése után meghalt.

Henry Turner sikeres, de könyörtelen New York-i ügyvéd, aki bármi áron győzni akar. Akkor is, ha ezért feleségével és lányával való kapcsolatát kell feláldoznia. De egy pisztolylövés Henry magasan ívelő karrierjének végét jelenti. Megbénul és elveszíti emlékezőképességét. Egyáltalán nem emlékszik vissza korábbi önmagára. Most, hogy mindent elölről kell kezdenie, Henry Turner-nek meg kell tudnia a kegyetlen igazságot egy teljesen idegen emberről - saját magáról.

William Adamson, a fiatal entomológus, dél-amerikai újtából hazatér a viktóriánus Angliába. A férfi egy gazdag rovargyűjtőnél, sir Harald Alabastrnál, talál állást. William beleszeret a nemesi család legidősebb lányába, a kissé hóbortos, más világban élő Eugéniába. Az ifjú tudóst meglepetésként éri, hogy származása ellenére, a család áldását adja a házasságukra. A kezdeti forró éjszakák és a világra jövő gyermekek ellenére, a házastársak képtelenek boldog családot alkotni. Eugénia távolságtartóan viselkedik, William pedig vissza akar térni az Amazonas őserdejébe. Egy napon William, a család nevelőnőjének segítségével, feltárja az Alabastr-család sokkoló titkát.

Mike Church jó nevű magándetektív, az eltűnt személyek felkutatásának specialistája. Ezúttal azonban rendhagyó feladatot kap: a kuncsaft megvan (ráadásul egy rendkívül vonzó hölgy személyében), csak az emlékezete és ezzel együtt a múltja tűnt el. A furcsa nyomozás szálai, a műkedvelő hipnotizőr segítségével, visszavezetnek egy négy évtizeddel korábban történt bűnesethez. A híres muzsikus, Margaret Strauss nagy port felvert meggyilkolása után a férjét, Roman Strauss komponistát a bíróság bűnösnek találta és halálbüntetéssel sújtotta. A történet azonban nem ért véget.

Dot egy fiatal és gyönyörű lány, ám az életet mégsem élvezheti felhőtlenül, ugyanis süket-némaként éli mindennapjait. Egy nap ráadásul váratlan fordulatot vesz az élete, amikor is kénytelen odaköltözni a keresztszüleihez, és a korántsem barátságos unokatestvéréhez, Nina-hoz. A beilleszkedés pedig egyáltalán nem megy könnyen Nina számára, s az iskolában is ellenségesen fogadják. De, ami még ennél is rosszabb, az idő múlásával egyre inkább érezhetővé válik, hogy az új családja valamilyen szörnyű és sötét titkot rejteget előle...

Simon felébred egy kórházi ágyban. Úgy tűnik, két év kiesett a memóriájából, sőt, meghalt és újraélesztették. A jóságos orvos megnyugtatja, minden rendben lesz, hősünket mégis kételyek gyötrik. Találkozik egy lánnyal, akibe állítólag szerelmes. Közben egy gonosz feleséggel is számolnia kell. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozik a kórház, az emberek. Két évvel korábbi dátumot írunk, Simon nőtlen, autóbalesete volt (a bátyja meghalt) és egy csendes, szolid nővérkében felfedezi jövendőbeli feleségét. Csúnya kis titkok kerülnek napvilágra a múltból (vagy jelenből?). Simon akaratán kívül át-átkerül egyik világból a másikba, így felmerül a kérdés, hogy a jelen ismeretében meg tudja-e változtatni a baljós múltat.

Barbara Daly a társadalmilag felette álló Brooks Baeklandhez megy feleségül, hogy a férfin keresztül pénzhez és befolyáshoz jusson. Bár gyönyörű és karizmatikus, Barbara mégsem illik előkelő férjéhez. Első s egyben egyetlen gyermekük, Tony születése azonban ahelyett, hogy rendezné kapcsolatukat, még inkább megingatja az eleve ingatag lábakon álló házasság törékeny egyensúlyát. Ahogy Tony növekszik, úgy válik akaratlanul is eszközzé szülei pszichológiai és szexuális játékaiban. A tragédia elkerülhetetlen, s a sokkoló tabuk is felszínre kerülnek.