Az eladósodott kisember, Kim úr öngyilkosságot kísérel meg, leveti magát Szöul egyik hídjáról, ám a megnyugvást hozó mennyország helyett egy lakatlan szigeten ébred. A folyóparti lakások egyikében él egy lány, aki már három éve nem mozdult ki az otthonából.

Hwang Ki-joon, becenevén “Mr. Action” és Kang Hee-yeol, a „Könyvmoly”, két jóbarát, akik a Koreai Nemzeti Rendőrakadémia növendékei; de amilyen jóban vannak, annyira különböznek is. Egyik nap véletlenül szemtanúi lesznek egy emberrablásnak. Miután a hatóságok belebuknak az ügybe a kevés tárgyi bizonyíték, és a bürokráciai buktatók miatt, a két fiatal rendőrpalánta úgy dönt, hogy kezükbe veszik az ügyet. Amatőr vizsgálódásaikkal megannyi őrületes és nevetséges bajba sodorják magukat.

A kábítószer bűnözés elleni ügyosztály szedett-vetett csapata, élükön Ko nyomozóval (Ryu Seung-ryong) hírhedt az ügyetlenségéről. Ahol akcióba lendülnek, ott kő kövön nem marad. Utolsó esélyként kapnak egy könnyűnek ígérkező ügyet, miszerint egy drogbanda félreeső hadiszállását kell megfigyelniük. Amikor ezúttal is majdnem felsülnek, minden vagyonukat egy lapra téve megvásárolják a bandával szemközti éttermet, hogy onnan kövessék nyomon a dílerek gyanús tevékenységeit. Eggyel azonban nem számolnak: a csirkesütödét üzemeltetni is kell, hogy ne keltsenek gyanút.

Egy átlagos, békés középosztálybeli társasházban járunk, ahol az óraadó oktató, Jundzsu (Lee Sung-jae) egy idő után hiperérzékennyé válik a kutyaugatásra, amely valahonnan a házból szűrődik be a lakásába. Teljesen az ugatás megszállottjává válik és mindent elkövet, hogy felkutassa a hang forrását. Aztán egy nap hazaérve egy kutyust vesz észre a szomszéd ajtaja előtt. Meg van győződve arról, hogy biztosan ő az ugató delikvens, elrabolja és a pincébe zárja a jószágot. Mindeközben a társasház gondnoka, a fiatal Hjonnam (Bae Doo-na) igyekszik segíteni a kutya gazdájának megtalálni elveszett kedvencét. Jundzsu elégedett ördögi tervével, és örül, hogy megszabadult az ugatástól. Ám amikor visszatér a lakásába, újra meghallja a csaholást, lerohan a pincébe, de a kutya közben szőrén-szálán eltűnt…

Az 1988-as szöuli olimpiát megelőző napokban egy sofőrökből és szerelőkből álló szedett-vedett csapat titokban megpróbál felszámolni egy pénzmosó bandát.

Buck Yuen élete nem is lehetne unalmasabb: eladóként dolgozik, így nem csoda, hogy már nappal is csak álmodozik. Egy nap, ösztöneire hallgatva egy gyanús férfi nyomába ered. Amikor rájön, hogy a férfi a közeli ékszerüzlet kirablására készül, vakmerően fejest ugrik az akcióba, hogy meghiúsítsa a rabló tervét. Később találkozik Liuval, a magánnyomozóval, aki meggyőzi, hogy bújjon egy rendkívül gazdag üzletember rég eltűnt fiának a bőrébe. Buck belemegy a dologba, ám nem is sejti, hogy milyen macska-egér játszmába keveredett...