A klasszikus film a város életének egy napját állítja elénk, annak szépségével és szokásos konfliktusaival együtt. Az operatőrök nagyon érzékeny filmanyagot használtak, hogy mesterséges világítás nélkül dolgozhassanak. A kamerát gyakran elrejtették, hogy észrevétlenül filmezhessenek. Ruttmann - Eizenstein és Vertov mozgáselméletét alkalmazva és továbbfejlesztve - a gondosan szerkesztett mozgásfolyamatokat zenei, szimfonikus formákba rendezte. A szimfónia ritmikus és strukturális törvényszerűségei fontosabbak számára, mint a tartalom, a társadalomkritika. Ennek következtében a film már nem a város ritmusát tükrözi, hanem ellenkezőleg, a várost kényszeríti a saját ritmusába. Bár láthatóak a szociális körülmények, mégis úgy hatnak, mint formális eszközök és nem mint a tiltakozás kifejeződése. Ezért ez a film kevésbé dokumentumfilm, inkább kísérlet az "abszolút" vagy "absztrakt" film továbbfejlesztése, amelyben a valóság megjelenési formái absztrakt és formákkal önálló műben egyesülnek.

Nanuk napbarnított arca csupa ránc. A szája szögletében összefutó ráncok erőteljessé, ugyanakkor szárazzá teszik nevetését. A közelképek után a végtelen jégtáblák totáljait látjuk. A kulturális antropológiai filmek úttörő darabjában bepillantást nyerhetünk a századeleji eszkimó kultúrába és életmódba.

Az érintetlen alaszkai vadon szépségét és pompáját élvezhetjük ebben a kitűnő filmben. A jégmezők széttöredezésétől és a lassú tavaszi olvadásától a farkasok által űzött karibu-csordák fejvesztett vágtájáig változatos, csodálatosan fotografált képekben mutatja be a kietlen északi erdők és jégmezők világát. Csodálatos tájképekben örökíti meg az önmagában is fenséges környezetet, de láthatjuk a változatos vadvilág nyüzsgését is. Lélegzetelállító közelképek a halászó barnamedvéről, a magasban szárnyaló fehérfejű réti sasokról és az alaszkai félsziget még jó néhány elbűvölő lakójáról: grizzlikről, farkasokról vagy éppen a táj jelképének számító jávorszarvasokról és jávorantilopokról. Felbukkannak a filmben az északi tengerek bálnái, az oroszlánfókák és a tengeri madarak változatos fajai is. Az Alaszka: a vadon szelleme a túlélés filmje, melyben az élőlények évszakról évszakra, időről időre győzedelmeskednek a rideg Észak kegyetlen körülményein, hirdetve a Természet diadalát...

Az Amazonas esőerdeje egy hétmillió négyzetkilométert felölelő, végeláthatatlan dzsungel, aminek számtalan dédelgetett élőlénye tartja egyensúlyban bolygónk ökoszisztémáját. Rejtőznek még benne fajok, amik felfedezésre várnak, ugyanakkor sokuknak a fennmaradását veszélyezteti a modern világ terjeszkedése és az erdőpusztítás.