Két, a sikert addig hiába áhítozó művészre, egy festőre és egy szobrászra végre rámosolyog a szerencse: a festő, Michel, egymillió frankot nyer a lottón. A szelvényt zsakettjébe rejti, amelyet azonban ellopnak. Szinte mindenki az elveszett szelvény nyomába ered. A vadászatban hitelezők és rendőrök is részt vesznek.

Az 1950-es évek elején George és minden bandája nagy fogásra készül. Az egyik bankon akarnak könnyíteni. Akciójukat siker, no meg 50 ezer font koronázza. A szajrét gyorsan biztonságba helyezik, mégpedig egy csendes környéken álló fa törzsébe. Boldogságuk nem lehet felhőtlen, mert a rendőrség, majd 15 év börtön vet árnyékot rá. Szabadulásuk után első útjuk a pénz rejtekhelyéhez vezet. Csakhogy a fa körül azóta nyüzsgő település alakult ki.

A Folytassa sorozat gárdája ezúttal a James Bond-filmekből megismert szuperkém babérjaira pályázik. Egy rejtélyes nemzetközi szervezetnek sikerül rátennie az enyves kezét egy szupertitkos vegyi anyag formulájára. A visszaszerzésével megbízott, minden képzeletet fölülmúlóan kétbalkezes Simpkins ügynök három sebtében bevetett, zöldfülű segítőjével azonnal elindul a forró nyomon, de útközben többször is megégeti magát.

1947-ben, két évvel a háború befejezése után még egyáltalán nem könnyű az élet Angliában. Különösen nem annak, aki olyan ambiciózus, törekvű, mint Joyce Chilvers, aki szinte mindenre hajlandó, csak hogy otthagyhassa a szürke hétköznapokat, és végre felállhasson a moziorgona mellől, ahonnan a filmeket kíséri. Joyce életét a munka mellett ketten is megkeserítik; a férje, aki beéri azzal, ami jut neki, és az anyja, aki viszont hallani sem akar arról, hogy beköltözzék az idősek otthonába. A városi előkelőségek megalázó viselkedését elviselni képtelen asszony nem nyugszik, amíg rá nem veszi a férjét egy bűntény elkövetésére.

Freddy Benson igazi Casanova, amit akar, azt eléri, főleg ami a nőket illeti. Németországi állomáshelyén már nincs olyan lány, akinek a skalpját ne szerezte volna meg. Legutolsó kalandja azonban balul sül el, s menekülnie kell. Működési területét egy apró kis városkába helyezi át, hogy megkopassza az unatkozó milliomos hölgyeket. A vonaton megsimerkedik egy helybelivel, aki szívesen segít neki eligazodni a városkában, ám Benson nem is sejti, kivel akadt össze. Ha ő szélhámos, akkor ez a férfi lehetne a szélhámosok királya, aki talán még azt is elvállalná, hogy kitanítja a szakma minden fortélyára...

Folyik az angol-spanyol háború és egyre több matrózra van szükség a tengereken. Ezért nevezik ki Albert Bumfordit sikertelen vizsgái ellenére is tengerészkadétnak és küldik a Vénusz fedélzetére. Ugyanerre a hajóra próbál az első tiszt erőszakos sorozással matrózokat toborozni. Bumfordi mielőtt szolgálattételre jelentkezne egy fogadóban köt ki, ahol megismerkedik a szép pincérlánnyal, aki szintén fel szeretne jutni a hajóra. Itt a fogadóban kezdődik és a hajón folytatódik a félreértések láncolata.

Ez a fordított western a párizsi Les Halles lepusztult, halálra ítéltetett negyedében játszódik, és egy kicsinyes, magányra kárhoztatott férfi, Custer kapitány utolsó tetteit meséli el. Szereplői az amerikai telepesek és az indiánok jelmezében újrajátsszák nekünk az indiánok kiirtásának történetét.