A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell kijuttatnia az országból. Hamarosan kiderül, hogy Kee nem egyszerű menekült.

Nixon, Carter, Reagan, és Johnson, a négy egykori amerikai elnök elköveti Los Angeles történetének legtökéletesebb bankrablását. Természetesen nem ők a tettesek, de az elkövetők az ő maszkjukat használták, amikor kifosztották a páncéltermet. Az FBI egyik ügynöke a dél-kaliforniai szörfösök között sejti a bandát. Ő maga is álruhát ölt, csatlakozik a parton élő, kisportolt, semmilyen törvényt nem tisztelő fiatalok csapatához és beépül közéjük.

Douglas Hall és Hannon Fuller professzor, két zseniális számítógép-programozó megalkotja a harmincas évek Los Angelesének virtuális világát. Amikor Fuller gyilkosság áldozatául esik, a tett elkövetésével Hallt vádolják, de gyanús a professzor állítólagos lánya is, aki egyszeriben feltűnik a színen. Douglasnak - hogy tisztázza magát - el kell utaznia a "virtuális múltba", és ott kell megtalálnia a valódi gyilkost.

A kamasz-hormonokról, a bulizásról és mindent átható, sokféle erotikáról szóló film az emberi lelki gyötrelem egyik stádiumát vizsgálja: a felnőttkor elérése előtti pánikot...

Charlie Crocker agya a legtökéletesebb rablásokat terveli ki. A megvalósítás sikere viszont már emberein múlik. Egyszer számított csak rosszul: amikor Velencében egyik embere lelépett az egész szajréval. Egy évvel később Los Angelesben bukkan a rabolt arany nyomára. Úgy akarja visszarabolni jogos jussát és kereket oldani, hogy közben a város történetének legnagyobb forgalmi dugóját produkálja. Új bandáját egy számítógépes zseni, egy veterán páncélszekrény szakértő és egy pirotechnikus alkotja, akikhez csatlakoznak a bennfentesek és egy csinos hölgy, Stella, akinek kötélből vannak az idegei. Indulhat a bosszú. Az elmés megoldásokkal teli izgalmas film a krimi műfaj egyik 1969-es klasszikusának újraforgatott változata, Michael Caine nélkül.

Los Angeles sokaknak napfényt, pálmafákat és könnyű, vidám életet jelent. És vannak olyanok, akiknek egészen mást. A városban dolgozó zsaruk számára ezekből az utcákból felesleges erőszak, hazugság és halál sugárzik. Aki itt egyenruhába bújik, az hamar megtanulja, hogy a törvény betűje nem vezet el az igazságig: az utca törvényeire van szüksége, ha győzni akar. Tom Ludlow nem adja fel könnyen, pedig ő aztán igazán sötéten látja a világot. Felesége elvesztése után csak a rendőri munka marad számára. Amikor azonban egy nyomozás során rájön, hogy a kollégái közé is befurakodott a korrupció, minden dühét és haragját ebben az ügyben vezeti le: pedig most a saját társai ellen kell fordulnia.

Tango és Cash két belevaló Los Angeles-i zsaru. Örökös vetélkedésük célja: ismerje el a másik, hogy ő a nyomozók toplistájának éllovasa. Miközben hol az egyik, hol a másik göngyölít fel egy nagy ügyet, a helyi kábítószer- és fegyverkereskedő maffia megelégeli, hogy állandóan keresztbe tesznek a jó üzleteinek. Az őrült főnök fantasztikus tervet eszel ki félreállításukra: nyakukba varr egy friss hullát, egy heroinos és egy dollárkötegekkel megtömött táskát. A két zsaru rács mögé kerül, és csak egyetlen módjuk van a szabadulásra: ha összefognak.

Bárhol legyenek is a város bűnözői, sehol sem lehetnek biztonságban. Mert valaki, aki az álcázás művésze állandóan a nyomukban van és rájuk vadászik. Egyszer a főnökük arcát ölti magára, másszor társaik képében jelenik meg előttük. A titokzatos átváltozó-művész minden esetben brutálisan végez kiszemelt áldozataival. De vajon ki lehet ez a titokzatos sorozatgyilkos, akitől okkal retteghet mindenki, akinek nem tiszták a szándékai.

A közeli jövőben járunk. Akkor, amikor a városok teljes kontroll alatt állnak és kizárólag ellenőrző pontokon keresztül lehet falaikon belülre jutni. Az emberek speciális utazási biztosítás nélkül nem mehetnek sehová. A városok határain kívül a sivatag az úr, a viskókból és kalyibákból álló telepek tömve vannak megtagadott polgárokkal - emberekkel, akik nem rendelkeznek a biztosítási iratokkal és így csak szigorúan korlátozva élhetnek. William csodálatos ember, aki biztosítási nyomozóként dolgozik. Egy nap cége egy másik városba küldi egy biztosítási csalás ügyében. A nyomozás során ismeri meg Mariát, akiről hamar kideríti, hogy ő a keresett hamisító. William azonban beleszeret a nőbe, és képtelen figyelmen kívül hagyni érzelmeit.

A Hong-Kong-i üzletember halálát sokan kívánják. Olyannyira, hogy egyik legnagyobb üzleti sikerének éjszakáján megtámadják, majd feleségét és õt is kivégzik. Csodával határos módon ikerfiai megmenekülnek és egymástól elválasztva a világ két végén nõnek fel. Felnõtt fejjel ismerik meg egymást és tudják meg, mi történt szüleikkel.

Az idény legnagyobb meccsére készülnek Los Angelesben, ezért több mint kilencvenezer emberre számítanak a mérkőzésen. A biztonságért felelős Holly százados hamarosan egy ámokfutás közepén találja magát, amikor egy őrült merénylő nagy kaliberű távcsöves puskával kémleli a tömeget, s csak arra vár, hogy a mérkőzésre megérkezzen az Egyesült Államok elnöke. Holly a készenlétiek segítségét kéri, ám amint a csoport akcióba lép, elszabadul a pokol, a fegyveres férfi ugyanis válogatás nélkül lőni kezd a tömegbe.

Nick Styles lelkes fiatal zsaruként kezdi meg munkáját a Los Angeles-i rendőrségen, s hamarosan meggyűlik a baja egy Earl Talbot Blake nevű nehézfiúval, aki egy lefülelt kábítószer üzlet után dühében erőszakos jelenetet rendez. Styles nem hagyja annyiban a dolgot és megsebesíti Blake-et, akit miután sikerül elfogniuk, hamarosan börtönbe zárnak. Hét évvel később Blake-nek sikerül megszöknie és nekilát bosszúja beteljesítésének, aminek eredményeképpen néhány váratlan, egymást követő erőszakos eseménynek sikerül Styles karrierjét kerékbe törnie, s a két, mindenre elszánt ellenfél végül felkészül egy utolsó leszámolásra.

Egy volt nyomozót hidegre tesznek Los Angelesben, hogy azon melegében kicsalják tőle a hőn áhított mikrofilmet a kokainos süti receptjéről. Colt és Lüger - a pisztolynevű zsarupáros - a nyomukba ered, hogy még Bruce Willis-en is keresztülgázolva rázzák fel a kábult alvilágot. A Halálos fegyver, az Elemi ösztön és más bűnügyi filmek kacagtató paródiája a magyar mozikban is zajos sikert aratott fergeteges, senkit és semmit nem kímélő humorával.

Marc, a sikeres, ambiciózus fiatalember egy nap megtudja, hogy rákos. Mivel csak pár hónapja van hátra, elhatározza, hogy hibernáltatja magát. 2085: Marc barátnője halott, ugyanakkor a férfi az első ember a világon, akit felébresztettek a 70 éves álomból. Vajon mindez megtörtént vagy csak haldoklása idején álmodta az egészet?

Mason Storm (Steven Seagal) túl sokat tudott. A Los Angeles-i rendőrség büszkesége ezúttal meglehetősen messzire ment: aki ugyanis beleavatkozik a magas szintű politikai korrupció kétes üzelmeibe, az könnyen megégetheti magát. Stormot most több sebből vérezve, tekintélyes mennyiségű ólommal a testében szállítják kórházba. Mindenki úgy tudja, meghalt. Szinte a halálból - hét évig tartó kómából - tér vissza, hogy bosszút álljon és beteljesítse küldetését.

A 15 éves Molly osztályának legjobb diákja. Senki sem sejti, hogy eme kitűnő tanuló éjszakánként Angyal álnév alatt bocsájtja áruba testét, és így szerzi meg a tandíjra valót. A lány jól megszervezett kettős élete azonban egy csapásra összeomlik, mikor két barátját meggyilkolja egy perverz sorozatgyilkos, és egyedüli szemtanúként hamarosan Molly is célpont lesz. Még szerencse, hogy a nyomozásra kirendelt detektív mindent megtesz annak érdekében, hogy megmentse – nem csupán a gyilkostól, de saját bűnös alteregójától is.

Az emberiség szert tesz a világűrben egy újfajta energiaforrásra, azonban miután hazahozzák és elterjed a Földön, érkezik egy idegen űrhajó, aminek szintén erre az energiaforrásra fáj a foga. De vajon meg lehet-e állítani?