A César-díjas Mikrokozmosz nem szokványos természetfilm, inkább rovar-eposz, hősökkel, istenekkel. A film címe beszélő cím, a körülöttünk lévő mikrovilágot, magát a mikrokozmoszt teszi láthatóvá a biológus páros. A Mikrokozmoszban egy és negyed órán át minden szöveg, narráció, ismeretterjesztő információ nélkül élhetjük át az apró, fűközeli lények: rovarok, csigák, lepkék életét. Olyan ez a film, mint egy szimfónia vagy mint egy ősi mítoszokat rejtő képeskönyv. Nem természetfilm, nem dokumentum, nem ismeretterjesztő oktatófilm, hanem a valóság valószerűtlen látása, egy nem létező perspektívából való szemlélése, mely így egy valótlan valóságot teremt, ismert lényeket tesz idegenné, saját világunkat a képzelet alkotásává változtatja, vagyis ez a film - ahogy maga nevezi magát - "természeti fikció".
Michael Moore, az amerikai álom fáradhatatlan kritikusa országjáró körútra indul új könyve, az "Ezt építsd le, avagy egy fegyvertelen amerikai fenyegetései" népszerűsítése kapcsán. Ennek apropóján suttyomban összetrombitálja a régi stábot, s új filmet forgat: ezúttal a könnyűipart tűzi kameravégre. Ha a világ vezető hatalma, a "Hű, de nagy" Egyesült Államok gazdasága tényleg olyan jól megy, ha a munkanélküliség negatív csúcsot dönt, akkor miért zárnak be sorra a gyárnak? A tőkések, még olyan extraprofitot termelő megavállalatok is, mint a Nike, a Procter & Gamble vagy a PayDay miért telepítik át a termelést Mexikóba vagy Indonéziába? Emberi, ami itt történik?