Grace újdonsült férjének különc, vagyonos családja arra kényszeríti, hogy részt vegyen egy tradicionális játékukban, amely halálos játszmává fajul. Kezdetben fogalma sincs róla mibe keveredett, férje ugyanis igyekezett megkímélni ettől a tehertől. A szörnyű felismerés azonban elkerülhetetlen...

Adott egy szadista yakuza főnök, akinek rejtélyes körülmények között nyoma vész, de nem csak ő tűnik el, hanem egymilliárd jen is. Kakihara, a klán alvezére kettős motivációtól hajtva ered a nyomába: egyrészt a gang-hűség nem hagyja nyugodni, másrészt az, hogy szadizmusa mellett kedveli a mazochista játékokat is, és a főnök volt a kedvenc játszótársa. Az elsőszámú gyanúsított egy rivális banda vezetője, akiből úgy próbálnak meg információt kiszedni, hogy bőre alá dugott kampóknál fogva fellógatják, majd meglocsolják némi forró olajjal, s hogy ez sem hat, végső megoldásként különböző testrészeit szúrják keresztül kötőtűhöz hasonlatos tárgyakkal. Mint később kiderül, a fickó ártatlan, az akció félreértés volt, s ezt Kakihara nyelve bánja. Bocsánatkérésként ugyanis kénytelen lenyisszantani, természetesen premier plánban, hogy élvezhessük a részleteket. A főnök eltűnése mögött azonban Jijii és csapata áll. Jijii, aki regresszív hipnózisban tartja Ichit, a skizoid gyilkológépet.

Végy egy göndör hajú, pattanásos tizenhét éves tinédzsert, adj hozzá fogszabályzót, és egy hihetetlenül idegesítõ kishúgot. Legyen az anyja láncdohányos, az apja depressziós. Terkel ugyanis itt tart most. És ezen kívül egy csúnya, kövér csaj szerelmes lett belé, majd öngyilkosságot követett el miatta. Aztán már nyugodtan röhöghetünk kínunkban, mert a bajok még csak most kezdõdnek. Terkel halálos fenyegetést kap. Csak egyvalaki segíthet rajta: a csinos, fiatal és idealista új tanár bácsi, aki a jövõ héten kirándulni viszi az osztályt. Ebbõl még baj lehet. Az õrült dán, 3D animációval készült vígjáték szigorúan erõs idegzetű, fekete humorért élõ-haló nézõknek való. Megkapó történet titkos szerelemrõl, pszichopata gyilkosról, vasrudakról, apró szendvicsekrõl és egy barátság próbatételérõl.

Az 50-es években járunk egy idilli kisvárosban, Willardban, ahol mindig süt a nap, a szomszédok jól ismerik egymást és rothadó zombik hordják ki a postát. A megszelídített zombik fontos szerepet játszanak a társadalomban: kihozzák a tejet, kertészkednek és besegítenek a házimunkában.Amikor évekkel ezelőtt a Föld egy furcsa kozmikus porfelhőn haladt keresztül, az oszlásnak indult hullák kimásztak a sírjukból, hogy felfalják az élőket. Úgy látszott, semmi sem mentheti meg az emberiséget. A modern társadalom azonban mégsem tűnt el a föld színéről, mert a ZomCom vállalat tudósai egy olyan speciális zombiszelídítő nyakörvet készítettek, amely megnyugtatta és háziasította a tomboló, vérszomjas zombikat.A ZomComnak köszönhetően mára már minden békés és szabályozott keretek között zajlik. Vagy mégsem?

Új-Zéland Kaihoro nevű városát ellepik az emberevő földönkívüliek, akik az emberhússal mint újfajta ínyencséggel szeretnének kereskedni az univerzumban. Az Astro Investigation Defense Service nevű szervezet négy tagjának kell megölnie az idegeneket és megmentenie az emberiséget...

Egy asszony a mészárszéken szüli meg gyermekét. A rémisztő baba a kukában végzi, ahonnan a Hewitt-família egyik guberáló tagja szedi ki és viszi haza. A kinézete miatt sokat csúfolták az iskolában szegénykét, míg felnőve maszkkal rejti el torz arcát és azon a mészárszéken dolgozik, ahol megszületett. Csakhogy az üzemet bezárják, ezért Thomas Hewittnek is felmondanak, akinek első áldozata a durva főnöke lesz. Ekkor tűnik fel a színen két srác, aki megkapta a behívóját Vietnamba. Előtte nagy búcsú bulira készülnek a barátnőikkel, de ehelyett a pokol várja őket.

A hullák száma egyre nő ebben az erőteljes thrillerben a nagysikerű Péntek 13 sorozat negyedik - de nem utolsó - történetében. Jason, a Kristály tó legkevésbé népszerű lakosa visszatér egy újabb vérengzésre Az utolsó fejezetben. Miután egy kórház halottasházában feltámad, a hokimaszkos gyilkos bosszúszomjas figyelmét a Jarvis család és egy csapat eleddig gondtalan tinédzser felé fordítja. Az ifjú Tommy Jarvis nagy rajongója a horrorfilmeknek, és ügyesen bánik a maszkokkal és sminkekkel. Az ördögi Jason talán végre az emberére akad?

Fogd és vidd - ez a tenger törvénye. Bármilyen, a nemzetközi vizeken hánykódó gazdátlan hajó, minden kincsével együtt, a szerencsés megtalálóé lehet. Az Arctic Warrior legénysége az egyik legprofibb roncsmentő-csapat. Úgy érzik, megütötték a főnyereményt, amikor egy negyven éve eltűnt luxusóceánjáróra bukkannak. De az öröm nem tart sokáig, mert ami a hajó gyomrában vár rájuk, az a legrémesebb rémálmukat is felülmúlja.

Az idilli nyárból a kimondhatatlan borzalmak rémálma lesz egy újabb csoport gyanútlan táborozó számára. A Kristály-tavi tábor véres örökségére fittyet hányva egyenként áldozatul esnek a mániákus Jason-nek, aki minden adandó alkalommal levadássza õket... A Péntek 13 harmadik része jeges félelemmel fog eltölteni, és Jason most eljuthat a te nappalidba is!

Egy turistacsoport kalandosnak ígérkezõ hajótúrára indul, de álmukban sem gondolták, hogy talán ez lesz életük utolsó kalandja. Az út során megismerik Victor Crowley legendáját, a fiúét, akire rágyújtották a házat, és akit apja egy baltával próbált kiszabadítani a lángoló épületbõl. Az ajtóra lesújtó apa azonban az ajtót belülrõl kinyitni próbáló, szabadulni vágyó fiába vágta a baltáját. A helybéliek szerint az eltorzult testű fiú szelleme még most is ott kísért a mocsárban. Amikor a turistacsoport csónakja elsüllyed, a fiatalok rájönnek, hogy a kísértethistória valóság: valaki egy baltával jár a lápon, és nem kímél senkit.

Egy telepatikus képességekkel rendelkezõ lány megidézi a tó mélyén pihenõ Jason Voorheest... Soha véget nemérõnek tűnõ harcsorozat veszi kezdetét kettõjük közt.

Néhány fiatal egy terelőutat követve egy déli kisvárosba jut, ahol a helyiek meghívják őket a városka nevezetes fesztiváljára. Az átutazók elfogadják a meghívást, de közben a lakosok egy másfajta hagyomány felelevenítésére készülnek, ahol az északról érkezett idegenek jelentik a fő attrakciót.

Pár fiatal túrázni indul, amikor is egy rettegő stoppost vesznek fel buszukba. Nem tudni, mitől fél, de ettől kezdve életük összefonódik az erdővel és a túléléssel.