Bergman talán egyik legszebb irodalmi forgatókönyve A csend, melyből poétikus filmet alkotott. A csend filmjét. Szereplői egy tízéves fiú, Johan, édesanyja Anna, s Eszter. Némán utaznak, hárman, a vonaton. Ki tudja merre és hová. Johan a párás ablakra betűket ír, édesanyja narancsot bontogat, míg Eszter szemét lehunyva pihen. Arca sápadt és elkínzott. Fullasztó köhögés rázza meg. Beteg. Eszter megnyugtatja kísérőit, hogy semmi baja, s nem akar kórházba menni. Mikor megérkeznek, különös dolgokat tapasztalnak: például azt, hogy a helyiek nyelve teljesen érthetetlen számukra. A történet azonban nem abba az irányba indul el, mint mondjuk egy thriller tenné, hiszen ezzel a filmmel Bergman azt kívánja bemutatni, mi történik az emberekkel, ha magukra hagyja őket Isten. A trilógia befejező darabját - a rendező huszonötödik filmjét - "negatív lenyomatként" jellemezte. Mit tegyünk, milyenek vagyunk szeretet, kapcsolatok, hit nélkül, hogyan létezhetünk, ha Isten hallgat.
1960. december 25-én megszületik Zac Beaulieu, egy átlagos kertváros átlagos családjába negyedik fiúgyermekként, egy mélyen szerető anya és egy fiaira végtelenül büszke apa óvó karjaiba. Zac legkisebb fiúként az apja kedvence lesz, közös kocsikázásaik, titkos nassolásaik legszebb gyermekkori élményeivé válnak. Ám korán kiderül, hogy Zac Beaulieu más, mint a többiek, különös egyénisége akaratán kívül indít el egy törésvonalat kettejük kapcsolatában. Az évek telnek, a kamaszkori lázadásokat a Pink Floyd, a Rolling Stones és David Bowie zenéje röpíti a szárnyán. Zac élete pedig folyamatos útkeresés. Ugyanolyan erővel akarja saját magát, a vágyait és identitását megtalálni, mint amilyen kétségbeesetten próbál megfelelni az apjának.
Az egyedülálló Muna West Bankben, Izrael elszeparált, palesztin ellenőrzés alatt álló részében él a tinédzser fiával, Fadival. Minden nap át kell kelnie az ellenőrző ponton, hogy eljusson a bankba, ahol dologozik. A helyzet megváltozik, amikor zöld kártyát kap az Egyesült Államokba. A palesztin asszony Jeruzsálemből Chicagóba utazik a fiával, ám már a repülőtéren megszabadítják őket a pénzüktől. Munáék a nővéréhez, Raghdához és családjához költöznek. Megpróbál a szakmájában elhelyezkedni, de csak egy gyorsétteremben kap munkát. Fadinak is nehezen megy a beilleszkedés az iskolában.
Egy balhés középiskolába új tanár érkezik, aki hamarosan konfliktusba kerül egy punk csoport vezetőjével, aki az iskola kiskirálya.
Évekkel ezelőtt Brian hátat fordított a családjának, mert nem tudott kijönni az apjával. Bár tartotta tőlük a távolságot, most hazatér, hogy a Hálaadás ünnepét a szülei és a testvérei társaságában töltse. Brian úgy látja, semmi sem változott, mióta elment. Az apja, Frank a háziállatokat jobban szereti, mint a gyerekeit, mert azok nem nőnek fel, és hűségesek hozzá. Az anyja, Dottie még ugyanúgy próbálja összetartani a családot. A bátyja, Kenny sem állt még a saját lábára, a húga, Erin viszont - akinek van egy kislánya - az elrontott házasságát próbálja kiheverni. Brian találkozik a régi barátnőjével, Allisonnal is.
Miután Franz kiszabadul a börtönből, feleleveníti régi kapcsolatait. Meglátogatja egykori barátnőjét, Johannát, aki szereti őt, és be is fogadná, a férfi mégis elhagyja, mert birtoklásvágyat érez a gondoskodás mögött. Inkább Margarethével kezd viszonyt, aki nem vár olyan sokat tőle. Összeismerkedik Güntherrel, akit Gorillának is neveznek, és aki megölte Franz öccsét, mert "köpött". Franz megértően viszonyul ehhez, sőt, Güntherrel közösen tervezi egy szupermarket kirablását. Az akciót azonban kétszeresen is elárulják: Johanna bosszúból, Margarethe szerelemből...
Whitley (Christopher Walken) 1985 októberében egy különös álmot látott, és később a fia ugyanazt álmodta, mint ő. Pár hónap múlva Whitley élete legmegrázóbb felfedezését tette: rájött, hogy az álom valóság volt. Elrabolták a földönkívüliek és amíg ő aludt, különböző vizsgálatokat végeztek rajta. Felesége, Anne (Lindsay Crouse) eleinte nem hisz neki, de idővel rájön, hogy férje valóban különös kapcsolatban áll az idegenekkel. A történet valós eseményeket dolgoz fel.
Eli Wurman lecsúszó félben lévő "publicista", akit mindenki ezzel a jelzővel illet, pedig évek óta nem ütött le egyetlen betűt sem a billentyűzeten. Ő inkább abból él, hogy mindenkit ismer (People he knows). Partikat szervez, besegít ide-oda, ha esetleg valakinek segítség kell. Olyan segítség, amihez híres, ismert emberek kellenek. Persze manapság alig van munkája. Az egyetlen ember, aki foglalkoztatja, a híres és gazdag színész, Cary Launer, aki az éjszaka kellős közepén arra kéri, tegye le az óvadékot egy fiatal színésznőért, akivel volt valami "entyempentyem", és ha ez kitudódik, hát abból csúnya nagy baj lehet...