Igazi, átütő erejű Wong Kar-wai klasszikus, amiben minden benne van, amit e rendezőben szeretünk, és ezt így látták a filmkritikusok is 1997-ben, Cannes-ban. Yiu-fai (Tony Leung) és barátja Po-wing (Leslie Cheung) idillinek ugyan nem mondható, de igazi házastársi viszonyhoz hasonlító homoszexuális kapcsolatban élnek egymással. A történet Argentínában játszódik és maga a sztori igazából nem túl erős, de ez így is van jól. Wong szerint egy filmben nem feltétlenül a történetre kell koncentrálni, sokkal fontosabbak a benne szereplő karakterek, és e tézisét gyönyörűen alkalmazza is.

A 6 éves Ványa árvaházban él Oroszországban. Pedig él az édesanyja, csak olyan múlttal és körülmények között, hogy nem képes ellátni fiát. Ványát hatalmas szerencse éri: egy gyerektelen olasz házaspár örökbe fogadná. De a fiú ezt nem is érzi olyan nagy szerencsének, hiszen ő lelke mélyén még mindig reménykedik, hogy egyszer még vérszerinti anyjához kerülhet.

Évtizedekkel korábban fehér hollónak számított egy-egy latin-amerikai játékos az amerikai profi baseball-ligában. 2008-ban a játékosok több mint huszonöt százaléka már latin-amerikai származású. Közéjük tartozik a tizenkilenc éves dobó, Miguel "Sugar" Santos is, aki a Dominikai Köztársaságból érkezik az egyik csapathoz. Egy iowai farmercsaládnál helyezik el. Itt kezdődnek az igazi nehézségek: az anyjától és a barátnőjétől távol, idegen környezetben, kultúrában kell élnie. Szembesül a rasszizmussal, sérülés hátráltatja, tiltott szerekkel próbálkozik. Vajon megtalálja-e a helyét Santos ebben a világban, sikerül-e bekerülnie a ligába?

Hunt, Lonzo, Jack és Cons világéletükben kagylóhalászatból éltek, de most Long Island vizeiről kiszorítja őket egy terjeszkedő nagyvállalat, ami veszélybe sodorja a megélhetésüket. Noha mindegyiküknek van valamilyen hobbija - Hunt amatőrfotós, Cons droggal üzletel, Jack megrögzött nőcsábász, Lonzo pedig feleségével, Julie-val a gyermeknemzésből űz sportot - kilátástalan életüket mégis Hunt apjának halála rázza fel, aki keserves munkával töltött életét mint megfáradt kagylóhalász fejezte be. A temetés után Hunt egy nagyvárosi lánnyal, Zoey-val kezd találkozgatni, míg Jack Hunt nővérével, Ginával bonyolódik kalandba, és lassan mindannyian ráeszmélnek, hogy eljött a változás ideje, amihez előbb-utóbb nekik is alkalmazkodniuk kell.

Amikor a Rockerek elhatározzák, hogy elbuszoznak deszkázni a világhírű "Kilenc Lépcső"-höz, a Beverly Hills-i Középiskolához, először minden klasszul alakul. Összebarátkoznak a helyi csajokkal, felkeltik a gettó punkjainak érdeklődését is, de hirtelen a dolgok elég rosszra fordulnak... Összekülönböznek a környék gazdag srácaival és nyomukba ered a Beverly Hills-i rendőrség is. Megpróbálnak meglógni a letartóztatás elől, megharcolnak a helyi kölykökkel, miközben háztól házig, udvarról udvarra menekülnek a haza utat keresve ebből a gazdag és számukra idegen környezetből.

Hetente egyszer találkozik három nő: mindig sok gint isznak, édességet esznek, dohányoznak és a szexuális életükről beszélgetnek. Arról, hogy miért nincs, ha van, miért ilyen ócska, és ha már az ócska is jó volna, akkor miért nincs mégse. Ám e kedélyes beszélgetések váratlan véget érnek: Kate ugyanis egy temetésen szemezni kezd a helyi templom orgonistájával, egy alig nagykorú sráccal, és a gyászoló gyülekezet még bőven ontja a könnyeit, amikor ők már a közeli temetőben, egy sírkő mögött sokkal vidámabb dolgokkal foglalkoznak. Azonban egy kis angol faluban meglehetősen nehéz titokban tartani, hogy az iskola igazgatónője elcsábította egy volt tanítványát. Ha pedig úgy döntenek, hogy kapcsolatukat vállalják a világ előtt, az még több váratlan fordulathoz és botrányhoz vezet.