Egy konfliktusokkal és feszültségekkel teli, darabokra hullott ír család története, ahol Terry, az idősebbik fiú agresszíven és erőszakosan lázad a világ és családja ellen. Legtöbb idejét barátjával tölti, miközben állandóan próbára teszi öccsét, Cole-t, akitől távol állnak az alvilági dolgok. Cole, bátyjával szemben, a baseballról álmodozik, folyamatosan gyakorol, majd új középiskolába kerülve rendszeresen edz, végül bekerül a csapatba. Az edző külön felfigyel tehetségére. Hamarosan munkát is talál egy étteremben, majd megismerkedik egy lánnyal, akivel azonban az első találkozás kissé balul sül el.

Ruth kallódó, munkanélküli, fiatal nő, egyedül tengődik, napról napra máshol ébred a szipus kábulatából. A nő teherbe esik, immár ötödik alkalommal. Miután kábítószer birtoklása miatt letartóztatják, a bíró felajánlja neki, hogy csökkenti a büntetését, ha elveteti a gyerekét. Ruth belegyezik ebbe, ám este találkozik néhány abortuszellenes aktivistával, akik a védőszárnyaik alá veszik. A lány egyik pillanatról a másikra a feministák és a bébivédők közt dúló harc kiszolgáltatott prédájává válik.

A sötét komédia egy nyugalmasnak tűnő amerikai elővárosban játszódik, ahol egy szép napon Dean megtalálja barátja, Troy holttestét. Szüleinek nem szól, mert pontosan tudja, hogy nem törődnének vele, mert mint mindenki ebben a városban, csak a saját problémáikkal vannak elfoglalva. Ami talán azzal is összefügghet, hogy szinte az egész város kábítószerfüggő. Igazán kínossá akkor válik a helyzet, mikor Dean-re rászállnak a helyi drogdílerek, és elrabolják a testvérét…

Les Franken (Michael Rapaport) teljesen átlagos ember, nyugodtan végigmehet az utcán úgy, hogy senki sem figyel fel rá. Legalábbis addig, amíg egy nap részt nem vesz egy gyógyszerkísérleten, aminek mellékhatásaként különös képességekre tesz szert: olvasni tud az emberek gondolataiban, képes lesz levitálni és falakon átmenni. Hogy mihez kezdjen új képességeivel, hamar kikristályosodik benne: összedob hát magának egy elég egyedi felszerelést, és elindul hogy harcoljon a bűnözés és a gonosz ellen?

A film három különböző történetre oszlik, melyben ugyanazokkal az emberekkel találkozhatunk. A rab egy bajba jutott tévésztár történetét meséli el, aki házi őrizet alá kerül, és sajtóreferense valamint szomszédnője jelenti az egyetlen kapcsolatot számára a külvilággal. A Valóságshow egy félórás színfalak mögötti videóra emlékeztet, amelyben egy internetes reality show kulisszatitkaira kapunk rálátást. Végül a Tudás, melynek középpontjában egy elismert videójáték-designer és családja van, akiknek az autója lerobban egy erdő középen. Azonban a misztikus, csavaros és megdöbbentő események, azaz a film igazi lényegére a három rész összekapcsolása adja meg a választ.

Lawrence Wetherhold professzor, meglehet, brilliáns elme, de a szerelem és a család dolgaiban olyan, mint egy analfabéta. Ügyetlenségének egyik oka, hogy évek után sincs túl felesége elvesztésén, mániákusan őrzi még ruháit is. Csípős nyelvű tinédzser lánya túlságosan teljesítményorientált, s mivel apja a példaképe, igazi mizantróp. Mintha nem lenne elég bajuk, hirtelen felbukkan Lawrence semmittevő féltestvére, aki beköltözik hozzájuk. A balesetin véletlenül összetalálkozik egykori tanítványával, aki épp miatta hagyta ott az irodalom szakot, s lett orvos. Janettel többször nekifutnak a randinak, de kapcsolataik egyre szövevényesebbé válnak, s annak ellenére, hogy változni szeretnének, boldogabbá válni, úgy tűnik, hogy még inkább eltávolodnak egymástól.

Pauline éppen az esküvőre készül egy férfival, akitől már gyermeket vár. Neurotikus testvére, Margot a kisfiával, Claude-dal érkezik a jeles napra, és tökéletesen meg van arról győződve, hogy Malcolm nem a megfelelő partner a nővére számára. Ez persze aztán rövidesen jókora családi veszekedéshez vezet...

A középiskolás Gulley New York Cityben él az iszákos apjával és az életüket irányító mostohaanyjával. A fiú titokban felveszi a kapcsolatot az anyjával. Kailey pókerezésből és biliárdozásból él, emiatt ment tönkre a házassága. Szeretne nagy nyereményt szakítani biliárdban, hogy az így szerzett pénzből, és az egyik barátjától kapott hamis iratok segítségével Kanadában kezdhessen új életet a fiával. A barátja, Teddy segítségével, aki a Quinn biliárdtermet vezeti, Kailey készül a nagy versenyre. Vajon meg tudja-e nyerni a mérkőzést, és képes lesz-e megtartani fia bizalmát?

Problémák vannak Rebecca (Julianne Moore) és Tom (David Duchovny) házasságával. A férfi szeretne több időt tölteni a feleségével, Rebecca viszont épp az ellenkezőjére vágyik. Tom azonban komolyan gondolja a változást, és amikor fia osztálytársának az anyja kikezd vele, komolyan elgondolkodik a váláson.