Hanshiro bosszút áll egy klán vezetőin, mert vejét kényszerítették, hogy bambuszkéssel harakirit hajtson végre, elrettentésül azok számára, akik, mint ő, nyomorúságukban már a kardjukat is eladták, és abban a reményben jönnek a klánhoz, hogy annak vezetői -harakirire is kész szamuráj-büszkeségük láttán- alkalmazzák őket...

Fritz Langnak, a német filmgyártás híres rendezőjének első Amerikában készült filmje váratlan fordulatokban bővelkedő történet, mely nemcsak művészileg, hanem lélektanilag is tökéletesre sikerült. A nőrablás vádjával ártatlanul előzetes letartóztatásba került fiatalember személyiségváltozása áll a középpontban, amely során a szelíd hősből mániákus bosszúálló válik, míg végül lelkiismerete és embersége diadalmaskodik bosszúvágya fölött. Spencer Tracy első nagyszabású és nagy hatású alakítása: mély átéléssel, nagy érzékenységgel formálta meg ezt a meghasonlott figurát, akiben - mint későbbi híres szerepében, Dr. Jekyllben - megmutatkozik az emberi kettősség, a hajlam a jóra és a gonoszra.

Cahit és Sibel mindketten török származású németek. Úgy döntenek, látszatházasságot kötnek, hogy Sibel így törjön ki szigorú, konzervatív családja szorításából. Egy lakásban laknak, de Sibel teljesen önálló életet él; szeretőket tart. Cahitot eleinte nem zavarja a lány életmódja, de ahogy telik az idő, irigyelni kezdi a férfiakat.

Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelméről, és szeretőkről, de mindenekelőtt szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extrémitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek.

Két hivatalnokot, Chadot és Howardot nagy csalódás érte: a munkában a fiatalok lekörözik őket, ráadásul kidobták őket a barátnőik. A két frusztrált, harmincas hivatalnok vidéki kiküldetésre készül és mivel mindketten maguk alatt vannak, furcsa bosszút eszelnek ki: egy nőt elhalmoznak figyelmük minden jelével, és amikor már a lábuk előtt hever, kiadják az útját. A vidéki fiókban rá is akadnak az ideális alanyra: egy gyönyörű, de süketnéma titkárnőre. Őt éri a megtiszteltetés, hogy eltölthet pár napot... férfitársaságban.

Anyja halálát követően a 19 éves amerikai Lucy Olaszországba utazik, hogy a festői szépségű Toscanában töltse a nyarat. A dombtetei tanyaház különös lakói: az író, a szobrász, a műkereskedő valamint a helyi arisztokrácia bolydul fel Lucy érkezésére. Lucy érzi, az igazi apja ebből a társaságból valaki...

A születése óta vak Martin kényszeresen keresi az igazságot. Úgy véli, hogy mindenki hazudik neki, ezért mindent lefényképez, és a házvezetőnőjével elmondatja, hogy mi van a képeken. A nő valójában szerelmes belé, a férfi azonban nem engedi közel magához, mert sohasem bízott meg senkiben. Ám egy nap Martin találkozik Andyvel. Hamarosan összebarátkoznak, egyre több időt töltenek egymással. Mindezt rossz szemmel néz Celia. A féltékenységtől gyötört nő elhatározza, hogy tönkreteszi a barátságukat.

Meg Ryan és Kevin Kline romantikus vígjátékában két istenverése érkezik a szerelmesek városába, Párizsba, hogy ott örökre leszámoljanak a romantikával és hátralevő életüket magányban és keserűségben töltsék. A két önjelölt mazochista, az elhagyott Kate és a búskomor Luc, a nagy terv megvalósítása közben számtalan kínos kalandba keveredik a barátok és a lakosság nem kis keserűségére. A rendkívüli páros azonban, részben a közös élmények hatására, részben pedig a mondás bizonyítására, miszerint a hasonszőrűek vonzzák egymást, hamarosan egy végzetes csókban egymásra találnak.

A kaszások csapatának - akiknek az a feladatuk, hogy haláluk előtt kiszabadítsák a lelket a testekből - megszokott találkozóhelye, a Gofriház leég, és korábbi vezetőjük, Rube (Mandy Patinkin) eltűnik. Új főnököt kapnak Cameron Kane (Henry Ian Cusick) személyében, aki üzletemberként halt meg, amikor 2001. szeptember 11-én kiesett a World Trade Centerből. Új csapatát felszereli PDA-kal és luxuskörülmények között tartja őket, arra tanítja őket, hogy azt csinálnak, amit akarnak. Mindezek azonban arra vezetnek, hogy a csapat tagjai a szokásostól eltérő módon kezdenek viselkedni.

Jones tizenhét éves és felveszik a főiskolára. Elköltözik otthonról és kivesz egy lakást a kisváros egyik legszebb utcájában. Ezután szembesül azzal, hogy két vonzó szomszédja - a csábuló, romantikus-szerelmes, eperajkú szőke és a csábító, vad, zabolátlan, művész közt többet tudhat meg az életről, mint bármilyen iskolában. Tanítómesterei közé tartozik még a nagyvonalú ágykereskedőnő - aki azon melegében ki is próbálja a termékeket a kedvére való vevőkkel és a helyi pisztolyhős, aki a legnagyobb fegyverrel tanítja lőni és már három éve nem volt nővel.

Amanda (Sarah Michelle Gellar) egy hajdan jó hírnévnek örvendő étterem tulajdonosa és séfje. A családi örökséggel nem éppen ügyesen sáfárkodik, vonzóbb a külseje, mint a konyhája. Egy napon belép vendéglőjébe és életébe a megálmodott férfi. Tom (Sean Patrick Flanery) megnyerő modorú, sikeres üzletember. Amanda rögtön teljes erőbedobással akarja megmutatni tudását, szinte belefőzi érzelmeit az ételekbe. A férfit szinte megbabonázzák az ízek. Egymásba szeretnek, de egy idő után Tom úgy érzi, mintha boszorkányság hatása alatt élne. Megpróbál szabadulni, de a csodálatos érzések teljesen felforgatják addigi tökéletes életmódját.

Egy szép vasárnap délelőtt, egy gyönyörű tó partjánál Nick Larson és két legjobb barátja, Trevor és Amanda, Nick barátnőjének, Julie-nak a huszonnegyedik születésnapját ünneplik. Nicknek azonban egy kollégája hirtelen hívására el kell mennie hivatalos ügyben. Autóval indulnak el, de útközben baleset éri őket, amit csak Nick él túl. Egy évvel később Nick rájön, hogy képes visszautazni az időben, és megpróbálja rendbe hozni a múltat. Megpróbálja megmenteni szerelmének az életét, de közben nem csak azokat a részleteket változtatja meg, amelyeket szeretne, hanem szándéka ellenére az egész további élete gyökeresen átalakul egészen a jelenig. Eleinte minden remekül alakul, azonban a későbbi változások mindig nagyobbak lesznek, mint amilyenekre Nick számított, és ez megdöbbentő következményekkel jár a jövőre nézve.