Egy dél-amerikai banánköztársaság rehabilitációs női börtönében vagyunk. A szigorúan bugyimentes övezet szex-koncentrációs táborként működik, őrültnek nyilvánított leszbikus politikai foglyokkal (Ö.L.P.F.), kiket az ex-náci Gréta (Dyanne Thorne) próbál kigyógyítani válogatott eszközeivel. A szomszédban lakó professzor gyanút fog, és kezdeményezi az Amnesty International-nél az intézmény felülvizsgálatát. Ekkor bukkan fel egy halottnak nyílvánított rab fiatal és szexi testvére, aki önként vállalja, hogy bevonul a falak közé nyomozni..

Ilsa egy Gulagban dolgozik, ahol kegyetlenkedik a foglyokkal az őrtársaival egyetemben. Van egy tigris a Gulagban, akit az engedetlen foglyokkal etet. Egy szovjet érkezik a táborba, akit át akarnak nevelni, mert utálja Sztálint. A film negyedénél a tábort porig rombolják, a foglyokat megölik, de a szovjet túléli. Pár tíz éven belül a szovjet birkózó amerikába utazik és mily véletlen egy bordélyházban összefut Ilsával és csatlósaival, akik foglyul ejtik. A szovjet nem hajlandó Ilsával semmilyen nemi viszonyt létesíteni, sőt tiszta szívéből gyűlöli. Most sincs ez másképp. Ilsa be akarja fejezni azt, amit akkor a Gulag-ban elkezdett. A film innentől kezdve arról szól, hogy keresik a szovjetet és ki akarják szabadítani.

Kevin Dornwinkle tehetséges gyerek, aki történetesen meztelen női testet szeretne látni. Miután prűd anyja tetten éri, Kevin egy másik szenvedélybe menekül: a tudományba. Évekkel később a sikeres tudós (Noel Peters) bemutatja új molekuláris átrendeződési szérumát. Dr. Dornwinkle egy középiskolában tanár lesz és hogy túlélje az előzményeket amin keresztül ment, hamarosan tökéletesíti a szérumot, majd molesztálásba és gyilkosságba kezd.

Egy amerikai turistacsoport hajózik lefelé egy afrikai folyón. Menetközben megállnak egy rövid pihenőre az útba eső Kígyó szigeten. A kezdetben elhagyatottnak látszó helyen az éjszaka folyamán minden megelevenedik. Halálos harapású és szándékú kígyók ezrei jelennek meg a turisták legnagyobb rémületére. A csúszómászók nem ismernek kegyelmet és az egzotikus utazás hamar kegyetlen túlélő túrává válik minden részvevő számára.